Midőn a gyónás teljességéről tárgyalunk, felmerül a kérdés, vajon az ún. kétes bűnökről mit kell tartanunk.
Előre kell bocsátanunk, hogy itt komoly s alapos kétségekről beszélünk, amelyek tehát alkalmasak, hogy a gondolkodó, okos egyén ítéletét is felfüggesszék s bizonytalanságban hagyják; mert a puszta aggodalmak, félelmek, melyeknek semmi elfogadható okuk sincs, szót sem érdemelnek.
Háromféle szempontból merülhet fel kétség valamely bűnt illetőleg. Kételkedhetünk
a) vajon elkövettük-e a bűnt, vagy sem;
b) amit bizton elkövettünk bocsánatos-e vagy pedig halálos;
c) meggyóntuk-e már a bűnt vagy pedig nem.
Meg kell állapítanunk, hogy az általános jogi elv: „kétséges törvény nem kötelez”, itt sem veszti érvényét. Sem isteni, sem emberi törvény tehát szorosan nem kötelez, hogy a bármely szempontból kétséges bűnt meggyónjuk, jóllehet, már csak lelkünk derűje érdekében is felette ajánlatos, hogy azt mégis megtegyük. De mégis a gyakorlati élet szempontjából szükségeseknek látszanak a következő magyarázó megjegyzések.
1. Kétség esetén, ha vajon a bűnt elkövettük-e vagy sem, azt meggyónni már csak azért sem tartozunk, mert a tridenti szent zsinat szerint a gyónási kötelezettség csupán azokra a vétkekre terjed ki, amelyeknek tudatában vagyunk. Ily esetben azonban nem a bűnnek, hanem legfeljebb a kétségnek vagyunk tudatában.
2. Azokra nézve, kik afelett kételkednek, vajon elkövetett bűnük halálos vagy bocsánatos-e, Liguori Szent Alfonz a következő bölcs szabályokat állítja fel. Kétféle módon merülhet fel ez a kétség. Megtörténhetik, hogy valaki afelett kételkedik, hogy az illető bűnt a katolikus erkölcstan egyáltalán halálosnak vagy bocsánatosnak minősíti-e.
Ez esetben azoknak, kik a lelki dolgokban járatlanok, tájékozatlanok, a bűnt meg kell gyónniuk. A tiszta tudatlanság ugyanis nem lehet elég ok, hogy esetleg súlyos kötelezettség alól kibújjanak. A jártasak, hitben kioktatottak, az ily értelemben kétséges bűnt elhallgathatják. Mert kétségük valóságos kétség s nem puszta tudatlanság. Az aggályosak végül – már csak elvből is – akkor járnak el okosan s helyesen, ha kétség esetén mindig szabadságuk javára döntenek, s szorongató félelmük ellenére is elhallgatják azt, amit teljes bizonyossággal nem tudnak.
De az is megeshetik, hogy a bűn halálos volta felett ugyan nem kételkedünk, de azt nem tudjuk eldönteni, hogy a kísértésbe adtuk-e beleegyezésünket vagy sem. Ilyenkor az általános, megszokott lelkiállapot szerint kell a kérdést megoldani.
A gyengéd lelkiismeretűek, kik általában készebbek mindig inkább meghalni, mint Istent súlyos bűnnel megbántani, ily kétséges bűnt nem tartoznak meggyónni, annál is kevésbé, mert tekintve lelkük állapotát, többnyire erkölcsileg bizonyosak lehetnek, hogy súlyos bűnbe nem estek. Ha ugyanis teljesen beleegyeztek volna, ily lelkület mellett nem kételkednének. De ha mégis az ily kétséges bűnt is meg akarják gyónni, azt mint kétségeset említhetik fel.
A táglelkiismeretűek azonban általában véve kötelezve vannak kétséges bűneiket is meggyónni. Minthogy ugyanis ők a kísértésbe bele szoktak egyezni, joggal feltehető, hogy kétséges esetükben is ez történt.
3. Végül, ha a felett kételkedünk, vajon a bűnt már egyszer érvényesen meggyóntuk-e, a már ismert alapelv szerint, annak újból való meggyónásától eltekinthetünk. Minthogy ugyanis a törvény, ha nem is bizonyosan, de valószínűleg már be van töltve, reánk nézve szorosan kötelező erejét elvesztette.
A bármely szempontból kétséges bűnök meggyónása tehát szorosan nem kötelező, de felette ajánlatos. Aki lelki békéjét, derűjét s előmenetelét szereti, jólteszi, ha kétséges eseteit a lelkiatya előtt őszintén feltárja. Ha azonban ezt tenni elmulasztaná, nagyobb lelki veszélytől azért félnie nem kell. A kétséges – tehát talán mégis csak elkövetett, vagy még meg nem gyónt – bűnöket Isten a tényleg meggyóntakkal együtt mellékesen bocsátja meg.
Jegyzet. 1. Eleget tesz-e a gyónás teljességét illető kötelezettségének, aki a gyónásba még fel nem oldozott súlyos bűnt foglal, úgy tüntetve azt fel, mintha az régi, feloldozott bűnei közül való volna, amelyet csupán nagyobb bánat vagy önmegalázás végett említ fel újra? A kitűnő erkölcstani írók erősen vitatják, vajon az ily hazugság lényegesen módosítja-e a gyóntató ítéletét s ebből kifolyólag érvénytelenné teszi-e a gyónást, avagy sem.
Mondanunk sem kell, hogy a gyónónak eljárását, ki szégyenét ily mesterkedéssel igyekszik csökkenteni, nagyon helytelenítjük. Minthogy azonban gyónása, főleg ha azt eléggé jóhiszeműleg végzé, nem biztosan érvénytelen, nem is véljük azt feltétlenül megismétlendőnek. Egy esetben azonban bizton érvényes a gyónás, amelyben a gyónó feloldozott s fel nem oldozott vétkeit – akár szándékosan is – összekeveri, ha ti. általános gyónás keretében teszi ezt. A gyóntató kérdésére azonban őszintén meg kellene e kétféle bűnt különböztetnie.
2. Szabad-e a gyónás teljességének sérelme nélkül a gyónást olyképpen kettéosztani, hogy egyik részét egyik, a másik részét másik gyóntatónál gyónjuk meg? Ha már valamennyi halálos bűnünket, melyeknek meggyónása kötelező egy és ugyanazon gyónásban meggyóntuk, utána bocsánatos bűneinket más gyóntatónál vallhatjuk meg. Semmiesetre sem szabad azonban előbb a bocsánatos bűnöket meggyónni s aztán a halálosakkal, vagy azok egy részével más gyóntatóhoz menni. Az ok nagyon egyszerű. Isten ugyanis a bocsánatos bűnöket a halálosak nélkül s egyik halálost a másik nélkül soha meg nem bocsátja.