Ezután már csak a közvetlen előkészület van hátra, mikor elérkezik a szentáldozás pillanata. Ezt is megkívánja Annak a végtelen méltósága, aki hozzánk jön. És bár ez az előkészület is abból az állandó készségből meríti erejét és értékét, melyről az imént beszéltünk, mégsem lesz felesleges ha röviden erről is szólunk.
Egyik legfontosabb közvetlen előkészület a hit. – Az Oltáriszentség lényegében a hit titka, mysterium fidei.1 Tehát Jézus többi misztériuma nem hittitok? De igen. Csakhogy sehol sincs hasznosabb és termékenyebb szerepe a hitnek, mint éppen ebben a misztériumban. Miért? Mert sem az ész, sem az érzékek nem fognak fel semmit Krisztusból. – Nézzük őt a jászolban. Krisztus kis gyermek, de angyalok énekelnek jövetelekor, hogy kinyilvánítsák istenségét és embereket megváltó küldetését. Nyilvános életében csodái és magasztos tanítása tanúskodnak arról, hogy ő az Isten Fia. A Táborhegyen embersége megdicsőül istensége fényében. Még a kereszten sem tűnik el egészen istensége: a természet rendjében beálló zűrzavar hirdeti, hogy a Keresztrefeszített a világ teremtője.2 De az oltáron sem embersége, sem istensége nem mutatkozik: „Itt embersége is elrejtőzik.”3 Az érzékek, a látás, ízlés, tapintás számára csak kenyér és bor van itt. Hogy keresztültörjünk a színeken, hogy a fátyolon át az isteni valóságig hatoljunk, ahhoz a hit szeme szükséges. Hit kell ide elsősorban.
Világosan kitűnik ez abból is, ha elolvassuk Szent János evangéliumának egyik fejezetét, mely elbeszéli, hogyan hirdette ki Krisztus a zsidóknak az Oltáriszentség misztériumát.4 A Megváltó előző nap megmutatta jóságát és hatalmát, amikor ezreket táplált néhány kenyérrel. A zsidók e feltűnő csoda láttára így kiáltottak fel: „Ez bizonnyal az a próféta, aki e világra jövendő”. Majd csodálkozásukat tettre váltják és meg akarják őt ragadni, hogy királlyá tegyék. – De íme, Jézus most sokkal megdöbbentőbb titkot nyilatkoztat ki nekik, mint amilyen a kenyérszaporítás csodája volt: „Én vagyok az Élet kenyere, aki a mennyből szállottam alá”. Ezek a szavak rögtön zúgolódást keltenek a zsidók között: „Nemde, ez Jézus, József fia, kinek ismerjük atyját és anyját? Hogyan mondja tehát ez, hogy mennyből szállottam alá?” – És Jézus így válaszol nekik: „Ne zúgolódjatok egymás között. Én vagyok az Élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből leszálló kenyér, hogy aki abból eszik, meg ne haljon… Ha valaki e kenyérből eszik, örökké él; és a kenyér, melyet majd én adok, az én testem a világ életéért”. – Erre a zsidók még hitetlenebbek lesznek és vitatkoznak egymás közt: „Hogyan adhatja ez nekünk az ő testét eledelül?” De Krisztus nem vonja vissza állításait, ellenkezőleg még határozottabban kimondja: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem leszen élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete vagyon… Mert az én testem bizonnyal étel, és az én vérem bizonnyal ital”. Ekkor már tanítványai is hitetlenkedni kezdenek. Többen tiltakoznak közülük: „Kemény beszéd ez, ki hallgathatja azt?” „Ettől fogva – teszi hozzá Szent János – sokan visszavonulának az ő tanítványai közül, és már nem járnak vala vele.” – Miután elmentek, az Úr Jézus a többi tizenkét apostolhoz fordul és így szól hozzájuk: „Csak nem akartok ti is elmenni?” Akkor Péter így felel neki: „Uram! kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. És mi hittük és megismertük, hogy te vagy Krisztus, az Isten Fia”.
Higgyünk mi is Péterrel és a többi hű apostollal. Hitünk pótolja érzékeinket: „Pótolják a rest érzéket a merész hit szárnyai”.5 Krisztus mondotta: „Ez az én testem, ez az én vérem. Vegyétek, egyétek és életetek lesz”.
– Te mondottad, Uram! Ez elég nekem. Hiszem. Ez a kenyér, melyet nekünk adsz, te magad vagy: Krisztus, az Atya szeretett Fia. Te testesültél meg és adtad oda magad értem. Te születtél Betlehemben, te éltél Názáretben, te gyógyítottad meg a betegeket, te adtad vissza a vakok látását. Te bocsátottál meg Mária Magdolnának és a jobb latornak. Te engedted meg Szent Jánosnak, hogy az utolsó vacsorán Szíveden nyugtassa fejét. Te vagy az út, igazság és élet. Te haltál meg szeretetből értem. Te szálltál fel a mennybe. És most Istennek, Atyádnak jobbján uralkodjál és szüntelenül járj közben érettünk. Ó, Jézus, örök igazság, te állítottad, hogy jelen vagy az oltáron, valósággal és lényegileg, emberségeddel és istenséged minden kincsével. Én hiszem és mivel hiszem, hódolattal borulok le előtted. Fogadd el, én Istenem és mindenem, imádásom hódolatát!
Az ilyen hit a legmagasztosabb imádás, ami csak kitelik tőlünk és értelmünk legteljesebb hódolata, amivel csak Krisztus elé járulhatunk.
De egyúttal a bizalom megnyilatkozása is. Mert Krisztus, akit a hit elénk állít, mint fejünk és elsőszülött testvérünk jön hozzánk. Gyújtsuk lángra vágyainkat:
– Ó, Uram Jézus – mondjuk neki a pappal az áldozás pillanatában –, ne nézd bűneimet, mert bánom, hogy elkövettem őket, hanem tekintsd Egyházad hitét. Ő mondja nekem, hogy te itt vagy jelen az ostya fátyola alatt, hogy hozzám jöjj. Hatalmad van, ó Krisztus Jézus, hogy magadhoz vonjál és magadban átalakítsál engem. Légy ura egész valómnak, minden tevékenységemnek, hogy ezután csak belőled, általad és érted éljek.
Ha kérjük ezt a kegyelmet, biztosak lehetünk, hogy Krisztus meg is adja nekünk. Ezért szinte az alkalmatlankodásig kell kérnünk és nem szabad korlátoznunk szent vágyainkat. Ha számot vetnénk azzal, milyen nagy gazdagságot rejt ez a szentség – márpedig ez a gazdagság végtelen, mert magát Krisztust tartalmazza6 –, ha megismernénk mindazokat a gyümölcsöket, melyeket létrehozhat bennünk Krisztus jövetele, akkor mérhetetlen nagy volna vágyunk, hogy megvalósulni lássuk őket. Benne rejlik a megváltás minden gyümölcse, hogy mind a miénk legyen: „Hogy megváltásod gyümölcsét szüntelen tapasztaljuk magunkban”.7 Krisztus Urunk hőn óhajtja, hogy részesüljünk benne. De azt akarja, hogy kitárjuk szívünket a vágyódással és a bizalommal. „Isten bizonyára tudja, mire van szükségünk – mondja Szent Ágoston8 –, de azt akarja, hogy vágyódásunk lángra lobbanjon a könyörgésben és még alkalmasabbak legyünk annak befogadására, amit nekünk szán. Annál alkalmasabbak vagyunk az Élet kenyerének vételére, minél nagyobb lesz a hitünk ebben az életben, minél erősebb lesz a bizalmunk és minél lángolóbb a vágyódásunk.”
Nekünk is mondja Krisztus, mint egykor Isten mondotta a Zsoltárosnak:
– „Nyisd csak ki szádat, hadd töltsem meg!”9 Tárulj ki hittel, bizalommal, szeretettel, szent vágyakozással és odaadással és én megtöltelek!
– Mivel, Uram?
– Önmagammal. Neked adom magam egészen, emberségemmel és istenségemmel, neked adom misztériumaim gyümölcsét, fáradozásaim érdemét, fájdalmaim elégtételét és szenvedésem árát. Beléd szállok, mint egykor a földre szálltam hogy „lelkedben lerontsam az ördög műveit”,10 hogy veled együtt isteni hódolatot mutassak be Atyámnak. Részesítlek istenségem kincseiben, az örök életben, melyet Atyámtól kapok és Atyám azt akarja, hogy közöljem veled, hogy hasonló légy hozzám. Elhalmozlak kegyelemmel, hogy én legyek a te bölcsességed, megszentelődésed, utad, igazságod, életed. Te leszel második énem, és én miattam, hozzám hasonlóan Atyám is kedvét leli benned… Tágítsd ki lelkedet és én betöltöm!
Kell-e több e szavaknál, hogy átadjuk magunkat Krisztusnak, hogy kegyelme elárasszon bennünket és teljesítse bennünk minden szándékát? És milyen gazdagon adja vissza Krisztus, amit neki adunk! Hogyan növeli bennünk azt a hitet, azt a bizalmat, azt a szeretetet, melyet fogadására elébe viszünk! – Ő az Ige, az örök Szó, aki szívünk mélyén közli velünk az isteni titkokat és eláraszt fényével, mert ő megvilágosít minden világra jövő embert. – Ő szállott le a földre üdvösségünkért, és ebben az eucharisztikus egyesülésben reánk árasztja halálának végtelen érdemeit. Milyen legyőzhetetlen bizalmat, micsoda békét visz Jézus abba a lélekbe, akit meglátogat! Nem elégszik meg azzal, hogy neki adja érdemeit: neki adja az örök élet zálogát is. „Benne miénk a jövendő dicsőség záloga.”11 – Végül lángragyújtja szeretetünket. A szeretet az egyesülésből él: Az Oltáriszentség valóban az élet és a természetfeletti fejlődés szentsége. Minden jól végzett szentáldozás egyre közelebb visz bennünket mintaképünkhöz, legfőképpen pedig egyre jobban feltárja előttünk, egyre bensőségesebben megismerjük, megszeretjük és gyakoroljuk kiválasztottságunk és fogadott fiúságunk titkát, melyet Krisztus Jézusnak, elsőszülött testvérünknek köszönhetünk. Az Oltáriszentség betetőzi bennünk az istenfiúság kegyelmét.
Olyan fontos kérdés ez, hogy még egy kissé elidőzünk nála. Egész életszentségünk arra vezethető vissza, hogy a kegyelemmel részesülünk Krisztus Jézus istenfiúságában: azok leszünk a természetfeletti fogadott fiúság által, ami Krisztus természete szerint. Minél inkább részesülünk benne, annál magasztosabb életszentségünk. – Mi által részesülhetünk benne, mi tesz Isten gyermekeivé? Szent János megmondja: a hit, mellyel befogadjuk Krisztust, minden kegyelem forrását: „Mindazoknak, akik befogadák, hatalmat ada, hogy Isten gyermekeivé legyenek”.12 – Minél mélységesebb tehát hitünk, mellyel befogadjuk Krisztust, annál magasztosabban közli magát velünk Krisztus is, mint Isten Fia, és következésképpen annál nagyobb mértékben részesülünk istenfiúságában.
Nincs olyan alkalom, mely jobban próbára tenné hitünk erejét, mint a szentáldozás. Sohasem lehet magasztosabb a hit hódolata, mint ha hiszünk Krisztusban, akinek istensége és embersége rejtve van az ostya színei alatt. – Amikor a zsidók látták Krisztus magasztos csodáit, például a kenyérszaporítást a pusztában, e rendkívüli események hatása alatt hajlandók voltak elfogadni Jézus istenségét. Ez is hit volt, de egészen közönséges fokban. – Amikor az Úr Jézus azt mondotta a zsidóknak: „Én vagyok az Élet kenyere, aki a mennyből szállottam alá”, e szavak már magasabb fokú hitet követeltek. És valóban, látjuk, hogy a hallgatók közül nem mindenki volt rá képes és örökre elhagyták Krisztust. – De mikor Krisztus egy darabka kenyérre és pár csepp borra azt mondja nekünk: „Ez az én testem, ez az én vérem”, és értelmünk elutasítva mindazt, amit érzékeink mondanak, elfogadja Jézus ezen szavait, akaratunk pedig tisztelettel és szeretettel odavisz bennünket asztalához, hogy tettre váltsuk e ragaszkodást, a lehető legmélységesebb és leghódolóbb hitről teszünk tanúságot.
Krisztust magunkhoz venni az Oltáriszentségben annyit jelent, hogy a legfenségesebb hitről teszünk tanúságot, és következésképpen a legnagyobb mértékben részesülünk Jézus istenfiúságában. Íme, ezért olyan éltető és termékeny minden buzgó szentáldozás: nemcsak azért, mert magát Krisztust vesszük magunkhoz, hanem azért is, mert benne nyilatkozik meg hitünk a legnagyobb mértékben és a legélénkebben. Mert nem csupán az értelem hisz itt: egész valónk, mely tettre váltja ezt a hitet, közeledik az oltárhoz.
Az eucharisztikus áldozás tehát isteni fogadott fiúságunk legtökéletesebb megnyilvánulása. – Nincs még egy olyan pillanat, amikor jogosabban mondhatnánk mennyei Atyánknak:
– Ó, mennyei Atyám, én most Fiadban, Jézusban maradok és Fiad bennem marad. Fiad, ki tőled születik, tőled kapja isteni életét a maga teljességében. Én Fiadtól kapom a hittel. Hitem mondja, hogy ebben a pillanatban vele vagyok. És mivel az ő életében részesülök, őbenne, őáltala, ővele rám is úgy nézz, mint fiadra, kiben kedved telik.
Mennyi kegyelmet, mennyi világosságot, mennyi erőt ad az ilyen imádság az Isten gyermekének! Mennyire túláradóvá teszi az isteni életet, milyen bensőségessé az egyesülést, milyen mélységes élménnyé az istenfiúságot az ilyen hit!… Itt érünk el a földön az istenfiúság legmagasabb fokára.
Ami azokat az imádságokat illeti, amelyek segítik közvetlen előkészületünket a Jézussal való egyesülésre, azokat nem lehet kizárólagosan megszabnunk. A lelkek szükséglete és hajlama nagyon különböző.
Egyesek szívesebben kísérik a pap imádságait és cselekedeteit, aki bemutatja a szentmisét és a szentmise alatt az áldozáskor járulnak a szent asztalhoz. Amennyiben megvalósítható, ez a legjobb közvetlen előkészület Krisztus fogadására. Miért ne volnának jók az egyszerű híveknek is azok az imádságok, amelyeket Anyaszentegyházunk ad a pap ajkaira, hogy előkészüljön Krisztus vételére? Ha így készül elő valaki, közvetlenebbül egyesül Jézus áldozatával és szent Szíve szándékaival. A misekönyv különben, például a Gloria in excelsisben, a hit, bizalom és szeretet csodálatos megnyilvánulásait tartalmazza. „Dicsérünk téged. Áldunk téged. Dicsőítünk téged. Hálát adunk neked a te nagy dicsőségedért, Úristen mennyei király, mindenható Atyaisten!… Úr Jézus Krisztus… Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk… Fogadd el könyörgésünket. Ki az Atya jobbján ülsz, irgalmazz nekünk!…” Micsoda hit! Az a darabka kenyér, amelyet magamhoz veszek, azt rejti, „ki az Atya jobbján ül a mennyben, aki egyedül Szent, egyedül Úr, egyedül Magasságbeli, aki az örök dicsőségben az Atyával és a Szentlélekkel együtt él és uralkodik”. Mások átelmélkedik Szent János evangéliumának 6. fejezetét, melyben az apostol az Oltáriszentség megígérését beszéli el, hozzávegyítve a hit, remény és szeretet indulatait. Táplálhatja az áhítatot a Krisztus követése IV. könyve is, mely különösen az Oltáriszentség titkának van szentelve, vagy olyan imádságok is használhatók, melyeket egyházi jóváhagyással ellátott lelki könyvek tartalmaznak.
Mindenki követheti ebben saját hajlamát. Amikor a lélek és szív egyesül az ajkak szavával, és különösen, ha élő hittel, mélységes tisztelettel, feltétlen bizalommal, lángoló vágyódással és szeretettel és főként Krisztus akarata iránti nagylelkű odaadással tárul fel a lélek az egyesülés előtt, akkor minden jó: csak be kell fogadni az isteni ajándékot.
1 A szent Vér átváltoztatásának szavaiból.
2 Lk 23,44
3 Latet simul et humanitas. Az Adoro te kezdetű himnuszból.
4 Jn 6,30-70
5 Praestet fides supplementum sensuum defectui. A Pange lingua kezdetű himnusz. (Babits ford.)
6 Utilitas hujus sacramenti magna est et universalis… Nam cum hoc sacramentum sit dominicae passionis, continet in se Christum passum: unde quidquid est effectus dominicae passionis, totum etiam est effectus hujus sacramenti. „Nagy és egyetemes e szentség jelentősége… Mivel az Úr szenvedésének a szentsége, magát a szenvedő Krisztust foglalja magában. Azért ennek a szentségnek teljesen ugyanaz a hatása mint az Úr szenvedésének.” Szent Tamás: In Joan. Evang. c. 6. lect. 6. Továbbá: Effectus, quem passio Christi fecit in mundo, hoc sacramentum facit in homine. „Amilyen hatása volt Krisztus szenvedésének a világra, ugyanolyan e szentség hatása az emberben.” III., q. 79. a. l.
7 Az úrnapi szentmise könyörgéséből.
8 Sumemus capacius quanto id et fidelius credimus et speramus firmius et desideramus ardentius. Epist. 130., c. 8. – Szent Ágoston ezt az örök életről mondja, de tökéletesen alkalmazható az Oltáriszentségre is, amely ennek az életnek záloga: Et futurae gloriae nobis pignus datur.
9 Zsolt 80,11
10 1Jn 3,8
11 Az úrnapi vesperae antifónája.
12 Jn 1,12