Már a szoros rokonságnál fogva, amelyben a bánat s erősfogadás vannak, szükséges, hogy mindkettőnek azonos tulajdonságai legyenek.
Az erősfogadásnak is tehát elsősorban erősnek kell lennie, vagyis komolynak s őszintének. Nem pótolhatja azt a puszta kívánkozás vagy akarnámság. Izmos akarati ténynek kell lennie, amelyből kifolyólag készebbek vagyunk akármiről lemondani, bármit elszenvedni, mint Istent súlyos bűnnel megbántani. Ennek az elhatározásnak – legalább is a bánatba burkoltan – a feloldozáskor meg kell lennie, hogy a szentség érvénye biztosítva legyen. Mit sem változtat azonban a szentség érvényességén, ha a gyónó utóbb mégis vétkezik. A túlhamar s túlgyakori visszaesés ugyan meglehetősen gyanússá teszi erősfogadásunk őszinteségét, de azért nem biztos jele annak, hogy rosszul gyóntunk. Tekintve ugyanis természetünknek nagy gyengeségét s törékenységét, a legerősebb elhatározást, a legkomolyabb ígéretet rövidesen bukás követheti, és amit az ember reggel fogadott, estig feledheti.
Vannak, akiket ez a szomorú tapasztalat szinte kétségbeejt s a szentségtől visszatart, amelyet – mint vélik – erősfogadás hiánya folytán úgysem fogadhatnának méltón s érvényesen. Az ilyenek tudják meg, hogy a visszaeséstől való félelem, sőt annak biztos előrelátása még nem jele annak, hogy az illetőnek nincs erősfogadása. Mert abból, hogy valamit előre látunk, még legkevésbé sem következik, hogy azt előre akarjuk is. Az előrelátás ugyanis értelmünkben van meg; ámde az erősfogadás nem az értelem, hanem az akarat munkája, amely most a bűntől elfordult, szívből utálja azt. És Isten ezzel beéri. Aki tehát a gyónáskor el van tökélve többet nem vetkezni, nyugodtan fogadhatja a feloldozást, bármennyire aggódik is jövőjét illetőleg. Bizalommal alkalmazza magára az apostol szavait: „Mindent megtehetek azáltal, ki engem megerősít”. (Fil 4,13)
Legyen továbbá az erősfogadás is egyetemes, miként a bánat. A különbség csak az, hogy míg a bánatnak minden elkövetett súlyos bűnre, addig az erősfogadásnak minden elkövethetőre is ki kell terjednie. Távolról sem szükséges azonban minden lehető bűnre külön gondolni is, hogy velük szemben magunkat erősfogadással felvértezzük. Ezt alig is tehetnők anélkül, hogy magunkat veszélyes kísértésekbe ne ejtsük. Elég általánosságban megígérnünk, hogy a jövőben semmiféle halálos bűnt el nem követünk. Mindazonáltal a lelkiismeretes gyóntató csupán kötelességét teljesíti, midőn gyónójától bizonyos esetekben kifejezett s részletes erősfogadást követel s vele külön megígérteti, hogy pl. az idegen jószágot visszaadja, ellenségének megbocsát, a közeli bűnalkalmat eltávolítja, az okozott botrányt jóváteszi.
Az erősfogadás azután hatásos, tevékeny legyen, ami főleg a javulás eszközeinek szorgos felhasználásában, a bűnveszélyek kerülésében, az okozott erkölcsi s anyagi károk lehető jóvátevésében mutatkozik.
Végül az erősfogadásnak is, miként szülőanyjának, a bánatnak természetfelettinek s mindenekfelettinek kell lennie. De erről külön tárgyalnunk felesleges. Amit a bánatról e tekintetben elmondottunk, azt az erősfogadásra is kell alkalmaznunk.