Amíg itt a földön élünk, mindig növekedhetünk a kegyelemben. – Az isteni élet folyama kis forrásból fakadt bennünk megkeresztelkedésünk napján, de szüntelenül növekedhetik lelkünk örömére. Lelkünket öntözi és termékenyíti mindaddig, míg bele nem szakad az isteni óceánba: „A folyó árja megörvendezteti az Isten városát”.1
Senki se mondja, hogy ez béres-gondolkozásra vall. Igaz, érdekünk, hogy az isteni élet kiteljesüljön bennünk, mert minél előbbrehaladunk a kegyelemben és a szeretetben, annál inkább nagyobbodnak érdemeink és annál nagyobb, bővebb lesz eljövendő dicsőségünk és örök boldogságunk is. – De bőkezűségében maga Isten akarta ezt így: nemcsak a mi örökkétartó örömünkről van itt szó, hanem Isten akaratáról és dicsőségéről is, hogy ennek az akaratnak teljesítésével szolgáljunk mennyei Atyánk dicsőségét.2
Csodálatos példaképünk ebben Szent Pál. Elért pályafutása végére. Kevés van már csak hátra életéből, mert Rómában halálát várja a börtönben. Fáradhatatlan kitartással hirdette Krisztust és iparkodott kivésni önmagában isteni arcvonásait annak a Krisztusnak, akit annyira szeretett. És íme, mikor már annyi munkát vállalt Jézusért, annyit harcolt dicsőségéért és annyi szorongattatást viselt el olyan lángoló szeretettel, amelyet semmi sem kisebbíthetett, ezt írja kedves filippibeli híveinek: „Nem mintha már kezemben tartanám (a célt), vagy már tökéletes lennék, de törekszem rá, hogy magamhoz ragadjam, mert Krisztus is magához ragadott engem. Nem képzelem magamról, hogy már magamhoz ragadtam, de azt az egyet igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekifeszülök annak, ami előttem van, s így törtetek a célra, annak a hivatásnak pályabérére, amelyet az Isten onnan felülről adott Krisztus Jézusban”.3 Miért törtet a célra Szent Pál nagy lelkének minden erejével? Kétségtelenül azért, hogy elnyerje a „pályabért”, de azt a pályabért, „melyet az Isten onnan felülről adott Krisztus Jézusban”. Említettük a fejezet elején: „Azáltal dicsőíttetik meg az örök Atya, ha sok gyümölcsöt hozunk”. Maga Krisztus Urunk biztosított erről bennünket. Ezért árad szét bennünk az isteni élet, Isten ezért adta nekünk Fiát, a Fiú ezért adta nekünk az Egyházat, Szentlelkét és összes érdemeit.
Ezért buzdította annyira Szent Pál kora keresztényeit, hogy haladjanak előbbre a keresztény életben: „Amiképp tehát megkaptátok az Úr Jézus Krisztust, – írja nekik – akképp éljetek is benne, gyökerezzetek meg őbenne és épüljetek föléje, erősödjetek meg a hitben, ahogyan tanultátok is, és legyen bőséges a hálaadástok őbenne”.4 Ugyancsak fogságából írta a filippibelieknek: „Azért imádkozom, hogy szeretetetek mindjobban gazdagodjék,… hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára, telve az igazságnak Jézus Krisztus által szerzett gyümölcsével, az Isten dicsőségére és dicséretére”.5 Majd másutt még sürgetőbben: „Szívetek erős legyen, feddhetetlen és szent az Istenünk és Atyánk előtt, amikor Urunk, Jézus Krisztus eljő minden szentjeivel… Testvérek, kérünk és intünk titeket az Úr Jézusban, amint tőlünk tanultátok, miképpen kell élnetek és az Isten kedvében járnotok, úgy is éljetek, hogy előrehaladástok mind nagyobb legyen. Hiszen ismeritek a parancsokat, melyeket nektek adtam az Úr Jézus által. Az Isten akarata tudniillik ez: a ti megszentelődéstek”.6
Iparkodjunk tehát teljesíteni mennyei Atyánk akaratát. Az Úr Jézus kívánja: olyan legyen tetteink ragyogása, hogy akik látják jócselekedeteinket, dicsőítsék Atyját.7 – Ne féljünk a kísértéstől: Isten hasznunkra fordítja, ha ellenállunk: „A kísértéssel együtt a kimenekülést is megadja”,8 mert győzelemre ad alkalmat és így megerősít bennünket az Isten iránti szeretetben. – A megpróbáltatásoktól se féljünk. Lehet, hogy nagy nehézségekkel kell megküzdenünk, súlyos ellentmondásokkal találkozunk, mélységes szenvedéseket kell elviselnünk, de abban a pillanatban, mikor szeretettel vállalkozunk Isten szolgálatára, mindezek a nehézségek, ellentmondások, szenvedések csak szeretetünket táplálják. Ha szeretjük Istent, lehet, hogy érezzük a kereszt súlyát; maga Isten érezteti velünk, annál inkább, minél jobban előrehaladtunk, mert a kereszttel hasonlítunk igazán Krisztushoz. De akkor szeretjük, ha nem is a keresztet, legalább Jézus kezét, aki vállunkra rakta. Ezzel a kézzel kent fel bennünket a kegyelemmel is, hogy elviselhessük terhünket. A szeretet hatalmas fegyver a kísértések ellen és legyőzhetetlen erő a nehézségekkel szemben. – Ne csüggedjünk el nyomorúságunk, siralmas gyarlóságaink miatt sem: nem akadályozzák a kegyelem kiteljesedését, mert Isten „ismeri alkotásunkat, tudja, hogy porból valók vagyunk”.9 Mindez csak emberi természetünk adója és az alázatosságnak termékeny gyökere. Legyünk türelemmel önmagunk iránt a tökéletességnek soha meg nem szűnő keresésében. A keresztény életben nincs semmi idegesség vagy nyugtalanság: bennünk való kifejlődése teljesen összeegyeztethető nyomorúságunkkal, szolgaiságunkkal, gyarlóságainkkal, mert „az erő az erőtlenségben lesz teljessé, … hogy Krisztus ereje lakozzék bennünk”.10
Valóban, Isten a mi megszentelődésünk és üdvösségünk legelső és legfőbb szerzője.11 Soha ne felejtsük el: „Távol legyen, hogy a keresztény önmagában bízzék vagy dicsekedjék és nem az Úrban; mert Istennek oly nagy a jósága az emberek iránt, hogy érdemként akarja jutalmazni azt, ami az ő ajándéka”.12 „Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok”, – mondja Szent Pál. Majd hozzáteszi: „És az ő kegyelme nem volt bennem eredménytelen, sőt valamennyiünknél többet munkálkodtam, nem ugyan én, hanem Isten kegyelme énvelem”.13 Hogy Isten növekedést adjon, neki kellett előbb ültetnie és öntöznie.14
Törekedjünk tehát teljes erőnkkel az erények, különösen az isteni erények érdemszerző gyakorlásával és azzal az alapvető készséggel, hogy mindent mennyei Atyánk dicsőségére cselekszünk, törekedjünk arra, hogy a lehető legnagyobb szabadsággal engedjük működni Istent és a Szentlelket a lelkünkben: ezáltal „növekedünk hozzá Krisztushoz, aki a mi fejünk”. Erre törekedjünk, mert Krisztus Jézus erre hívott bennünket: „Mert Krisztus is magához ragadott engem”.15 Megállni a megszentelődés útján annyit jelent, mint visszaesni. – Másrészt mindaddig előrehaladhatunk, míg itt a földön élünk, mint maga az Úr Jézus mondotta: „Nekem annak műveit kell cselekednem, ki engem küldött, míg nappal vagyon; eljön az éjtszaka, mikor senki sem munkálkodhatik”.16 Valóban, csak a halál vet véget „a szív e szárnyalásainak a Könnyek völgyén át” .17
Bárcsak elérhetnénk akkor „Krisztus nagykorúságára”, arra a teljes életre és tökéletes boldogságra, amelyet Isten mindannyiunknak meg akart adni, mikor szeretett Fiában eleve kiválasztott minket: „Mikor mindnyájan eljutunk… a férfiúi tökéletességre, olyan életkorra, melynek mértéke Krisztus teljessége!”18
1 Zsolt 45,5
2 „Annak a léleknek, aki szereti Istent, őszintén kell akarnia, hogy minden tökéletesség egyesüljön benne, amiben Istennek kedve telik és abban a mértékben legyenek meg benne, amely Isten akarata szerint való.” Pazzi Szent Mária Magdolna. (Életrajza Ceparitól, II. köt. 19. l.)
3 Fil 3,12-14
4 Kol 2,6-7
5 Fil 1,9-11
6 1Tesz 3,13; 4,1-3
7 „Úgy világoskodjék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, ki mennyekben vagyon.” Mt 5,16
8 1Kor 10,13
9 Zsolt 102,14
10 2Kor 12,9
11 „A békesség Istene… tegyen tökéletessé titeket minden jóban, hogy megcselekedjétek az ő akaratát, azt munkálván bennetek, ami előtte kedves, Jézus Krisztus által, kié a dicsőség örökkön-örökké.” Zsid 13,21
12 Absit, ut christianus homo in seipso vel confidat vel glorietur et non in Domino; cujus tanta est erga homines bonitas, ut eorum velit esse merita, quae sunt ipsius dona. Sess VI., cap. 16. Szépen fejezi ki ezt a gondolatot a nagyszombati szertartások egyik könyörgése is (a 12. jövendölés után): Omnipotens sempiterne Deus spes unica mundi, … auge populi tui vota placatus, quia in nullo fidelium, nisi ex tua inspiratione proveniunt quarumlibet incrementa virtutum: „Mindenható örök Isten, a világ egyetlen reménysége … ébreszd fel kegyesen népedben a jó után való vágyat, mivel híveid közül senki sem haladhat semmiféle erényben, hacsak szent ihletésed nem ösztönzi”.
13 1Kor 15,10
14 Uo. 3,6
15 Fil 3,12
16 Jn 9,4-5
17 Zsolt 83,6-7
18 Ef 4,13