Valóban, azért kell így egészen a szeretetből élnünk, hogy hasonlók legyünk Krisztus Jézushoz: „Mindenben növekedjünk őhozzá, Krisztushoz, aki a fej”. A természetfeletti élet egész fejlődésének az a célja, hogy valamennyien „eljussunk Krisztus nagykorúságának teljességére”.
Mikor fentebb az Egyházról beszéltünk, említettük, hogy Krisztus a maga személyes és fizikai valóságában tökéletes. De ő Egyházával együtt egy misztikus testet alkot, amely még nem érte el teljes tökéletességét. Ez a tökéletesség lassan valósul meg a lelkekben, a századok folyamán, mert „a kegyelmet mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapja”.1 Egy testnek ugyanis több tagja van és nem ugyanaz mindegyik tagnak a feladata, sem előkelősége. Ez a misztikus test egy Krisztussal; ő a feje. A kegyelemmel leszünk ennek a testnek tagjai. De tökéletes tagokká kell lennünk, hogy méltók legyünk az isteni főhöz. Ez természetfeletti előrehaladásunk célja.
És mivel Krisztus a fej, ő a legfőbb forrása ennek az előrehaladásnak. El ne felejtsük soha: mikor Krisztus magára vette természetünket, megszentelte minden cselekedetünket, minden érzelmünket. Emberi élete hasonlított a miénkhez és isteni Szíve az összes erények tűzhelye volt. Krisztus az emberi tevékenység minden megnyilvánulási módját gyakorolta. Nem kell azt képzelnünk, hogy állandóan elragadtatásban élt. Ellenkezőleg, Atyja tökéletességeinek boldogító látása volt tetteinek rúgója. Atyját akarta dicsőíteni, mikor személyében megszentelte a tevékenység minden megnyilvánulását, melyeket mi is gyakorlunk. Imádkozunk: ő éjtszakákat töltött el imádságban. Dolgozunk: ő harminc éves koráig fáradt a munkában. Eszünk: ő is asztalhoz ült tanítványaival. Nehézségekkel, ellentmondásokkal találkozunk az emberek részéről: ő is ismerte ezeket. Békén hagyták-e valaha a farizeusok? Szenvedünk: ő is könnyezett, ő is szenvedett értünk, előttünk, testben-lélekben, ahogyan még soha senki sem szenvedett. Örülünk: az ő szent lelkének kimondhatatlan örömei voltak. Pihenünk: az ő szempilláit is lezárta az álom. Egyszóval ő is megtette mindazt, amit mi.
És mindezt miért? Nemcsak azért, hogy nekünk példát adjon, mert ő a mi fejünk, hanem inkább azért, hogy összes cselekedeteivel kiérdemelje, hogy mi is megszentelhessük minden cselekedetünket, hogy megadhassa nekünk azt a kegyelmet, mely cselekedeteinket kedvesekké teszi Atyja előtt. Ez a kegyelem egyesít minket vele, ez tesz bennünket testének élő tagjaivá. Nekünk nincs más dolgunk, mint engednünk, hogy ez a kegyelem átjárja nemcsak egész lényünket, hanem minden tevékenységünket, hogy növekedjünk őbenne és elérjünk tagjainak tökéletességére.
Krisztus összes érdemeivel bennünk lakik, hogy élőkké tegye összes cselekedeteinket. Amikor tehát gyakran megújított, egyenes és tiszta szándékkal összes napi cselekedeteinket egyesítjük ugyanazokkal az emberi cselekedetekkel, melyeket Krisztus vitt véghez itt a földön, a kegyelem isteni ereje folytonosan áramlik belénk. Ha a szeretetben vele egyesülve teszünk mindent, bizonyos, hogy nagyon gyorsan haladunk előre. Hallgassuk meg az Úr Jézusnak ezt a fenséges kijelentését: „Az Atya nem hagyott engem magamra, mert én mindenkor azt cselekszem, ami előtte kedves”.2 Valamennyiünknek így kell tennünk:
– Ó, mennyei Atyám, csak azért teszem ezt, hogy egyedül neked tessem, a te és a te Fiad dicsőségére! – Krisztus Jézus, veled egyesülve akarom ezt megtenni. Szenteld meg végtelen érdemeiddel!
Annak a szeretetnek, mely Krisztus Szívét eltöltötte Atyja iránt, kell tagjainak a cselekedeteit is ösztönöznie, hogy olyanok legyenek, mint az ő cselekedetei voltak. Krisztusnak minden tettében Atyja dicsősége volt első és utolsó gondolata. Ez legyen a miénk is azáltal, hogy folytonosan egyesülünk Krisztus kegyelmével és szeretetével. Ezért kéri az Egyház Istentől, hogy „irányítsa cselekedeteinket tetszése szerint, hogy szeretett Fia nevében bővelkedhessünk a jócselekedetekben”.3 „Éljetek szeretetben, amiképp Krisztus is szeretett minket”, – mondja Szent Pál.4 Akkor egyesülünk teljesen fejünkkel. „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt.”5 Így „haladunk erényről-erényre”.6 Ezzel törekszünk szakadatlan fejlődéssel példaképünk tökéletességére, mert Krisztus bennünk marad Atyjával együtt, aki „szeret minket”7 és a Szentlélekkel, aki sugallataival vezet bennünket. Ez a folytonos, a mennyország számára termékeny előrehaladásnak a forrása. Így váltjuk valóra Szent Pál szavait: „Hogy tökéletesek legyetek és mindaz eltöltsön titeket, ami az Istennek akarata”.8
1 Ef 4,7
2 Jn 8,29
3 Omnipotens sempiterne Deus, dirige actus nostros in beneplacito tuo, ut in nomine dilecti Filii tui mereamur bonis operibus abundare. (A karácsony nyolcadába eső vasárnap könyörgése.)
4 Ef 5,2
5 Fil 2,5
6 Zsolt 83,8
7 Jn 14,23
8 Kol 4,12