Bár a tökéletes bánat a legkitűnőbben felkészíti a lelket a szentségi feloldozásra, de a gyónásban soha, még halálos veszély idején sem szükséges. Jézus Krisztus ugyanis, hogy az üdvözülést megkönnyítse, úgy rendelte, hogy a penitenciatartás szentségében a tökéletlen bánat is elegendő legyen a bocsánatra, megigazulásra.
Ámde, ha valaki súlyos bűn állapotában halálos veszedelemben forog s feloldozást nem kaphat, akkor számára a tökéletes bánat az üdvösség egyetlen, utolsó mentődeszkája.
Ilyen esetben tehát a tökéletes bánat felindítása a természeti s a kinyilatkoztatott isteni törvény értelmében múlhatatlanul kötelező.
És ha felebarátunk, legyen az hozzánktartozó vagy idegen, barát vagy ellenség, katolikus vagy másvallású, ugyancsak életveszélyben van, első s legfőbb gondunk legyen neki ezt a mentődeszkát odadobni, vagyis vele a tökéletes bánatot felindíttatni. Ez a felebaráti szeretet törvényének legelemibb s legégetőbb fontosságú követelménye. Egy-egy megmentett lélek örök hálája lehet ezért jutalmunk. A tökéletes bánat indulatja egyébként, nincs valamely imaformához vagy időtartamhoz kötve. A szeretet s a bánat Isten kegyelmével lelkünkből egyetlen pillanat alatt kipattanhat. Elég hozzá egy igazán átérzett fohász: „Istenem végtelen jóságodért mindenek felett szeretlek s azért bánom bűneimet”. Ha azonban idő van hozzá, biztonság okáért jobb az istenszeretet indulatát s a bánatot hosszasabban s ismételten ébresztgetni magunk, illetőleg felebarátunk lelkében.
A tudós Franzelin bíboros, kit XIII. Leó pápa a XIX. század legnagyobb teológusának nevezett, gyakran emlegette: Ha mint szónok országokat járhatnék be, semmiről sem beszélnék gyakrabban, mint a tökéletes bánatról. És méltán. Gondoljunk csak arra a rengeteg sok veszélyre, amely éppen a modern ember életét szüntelen fenyegeti, a napirenden levő vasúti, hajó, repülő s egyéb közlekedési eszközök s bűntények által hirtelen felidézett katasztrófákra, melyekről az újságok írnak, vagy főleg a fővárosi ember szemeláttára lejátszódnak. Magában a szerencsétlenségben is mily szerencsések azok az áldozatok, kiknek tudatában szüntelen él a tökéletes bánat gondolata, kik azt naponkint többször, de legalább esténkint lefekvés előtt felindítani szokták. Az ilyenek bizonnyal tudják, mit kell a végveszélyben tenniük. Sebtében tökéletes bánatot indítanak.