A szerzett és belénk öntött erkölcsi erények szükségessége

Vajon nem elég-e maga a szeretet? Nem felesleges-e a többi erény? Nem, súlyos tévedés volna azt hinni. Miért? Mert a szeretet olyan kincs, amely jobban ki van téve az elvesztés veszedelmének, mint a többi erény.

Tudjuk, hogy a hitet és a reményt csak olyan súlyos bűnök ölik ki bennünk, amelyek ezen erények tárgyával homlokegyenest ellenkeznek, így például az eretnekség vagy a kétségbeesés. – Ellenben a szeretetet, akárcsak gyökerét, a kegyelmet, minden halálos bűn kiirtja, akármilyen természetű legyen is az. Minden súlyos bűn halálos ellensége a szeretetnek. Valóban, a súlyos bűnnel a lélek teljesen elfordul Istentől, hogy a teremtmény felé forduljon. Ez pedig ellenkezik a természetfeletti szeretettel. Nagy értékű gyöngy és felbecsülhetetlen kincs a szeretet, de ki van téve annak a veszedelemnek, hogy akármiféle súlyos bűnnel elveszthetjük. Ezért minden áron meg kell védelmeznünk. Ez az erkölcsi erények szerepe. Ezek az erények a szeretet őrei. Velük a lélek elkerüli azokat a szándékos bocsánatos és súlyos bűnöket, amelyek veszélyeztetik a szeretetet.

Röviden szólnunk kell most az erkölcsi erényekről. Fejtegetéseink keretei és jellege nem engedik, hogy részletesen foglalkozzunk velük, de reméljük, hogy így is eléggé sikerül kimutatni, mennyire szükségesek ezek az erények és milyen fontos szerepet töltenek be a természetfeletti életben.

Mint nevük is mutatja, az erkölcsi erények olyan erények, melyek erkölcseinket szabályozzák, vagyis azokat a cselekedeteinket, amelyeket szabadon kell végrehajtanunk, hogy magatartásunk megegyezzék az isteni törvénnyel (Isten és az Egyház parancsaival, állapotbeli kötelességeinkkel) és így elérjük végső célunkat. Mint látjuk, ezek az erények nem magára Istenre irányulnak, mint az isteni erények. – Az erkölcsi erények száma igen nagy: türelem, engedelmesség, alázatosság, lemondás, önmegtagadás, jámborság és a többi, de valamennyi visszavezethető arra a négy erényre, amelyeket sarkalatos erényeknek nevezünk. Ezek az okosság, erősség igazságosság és mértékletesség. – E sarkalatos erények lehetnek egyrészt természetes (szerzett), másrészt természetfeletti (belénköntött) erények, melyek megfelelnek egymásnak. Van szerzett mértékletesség és belénköntött mértékletesség; van szerzett erősség és belénköntött erősség, és így tovább. – Miben áll egymással való kölcsönös kapcsolatunk? Abban, hogy működési területük ugyanaz és hogy a szerzett erkölcsi erények közreműködése szükséges a belénköntött erkölcsi erények teljes kibontakozásához. Mennyiben?

Az eredeti bűn óta természetünk megromlott. Vannak bennünk rossz hajlamok, melyek részben átöröklésből, részben a vérmérsékletből, részben pedig azokból a rossz szokásokból származnak, melyeket magunk sajátítottunk el: mindmegannyi akadálya az isteni akarat tökéletes teljesítésének. Mi távolítja el ezeket az akadályokat? Talán a belénköntött erkölcsi erények, amelyeket Isten a kegyelemmel együtt árasztott lelkünkbe? Nem, ezeknek nincs meg ez a kiváltságuk. Kétségtelenül csodálatos cselekvési erők, de lélektani törvény, hogy bűnös szokások kiirtása és rossz hajlamok helyreigazítása csak ellenkező szokások meggyökereztetésével lehetséges. Ilyen jó szokások azonban csak ismételt cselekedetekkel szerezhetők. Ilyenekből származnak a szerzett erkölcsi erények. Ezeknek az a feladatuk, hogy kiirtsák rossz szokásainkat és megkönnyítsék számunkra a jócselekedetek gyakorlását. A szerzett erkölcsi erények ezzel a könnyebbséggel mintegy együttműködnek a belénköntött erkölcsi erényekkel. Ez utóbbiak a maguk hasznára fordítják ezt a közreműködést, mely, habár jelentéktelen is, mégis szükséges és viszonzásul az erényes cselekedeteket isteni méltóságra emelik és érdemszerzőkké teszik. Jól jegyezzük meg ezt az igazságot: egyetlen egy természetes erény, legyen bár mégoly tökéletes, sem képes magától természetfeletti méltóságra emelkedni. Ez csak a belénköntött erények kiváltsága, ezért magasabbrendűek és kiválóbbak.

Egy példa világosabbá teszi fejtegetéseinket. Az eredeti bűn óta hajlamunk van az érzéki örömökre. Valaki megteheti, hogy engedelmeskedik természetes eszének és iparkodik megtartóztatni magát az érzéki kicsapongásoktól s az érzéki örömökkel való visszaéléstől. Ha gyakran megismétli a mértékletességnek ezen cselekedeteit, bizonyos könnyedséget, bizonyos szokást szerez, amely erőt (virtus) ad neki az ellenállásra. Ez a szerzett könnyedség tisztán a természetes rendbe tartozik. Ha nincs meg benne a megszentelő kegyelem, a mértékletességnek ezen cselekedetei nem lesznek érdemszerzők az örök életre. – Számítsuk azonban hozzájuk a kegyelmet a belénköntött erényekkel. Ha abban a lélekben a szerzett erkölcsi erény révén nem volt meg már bizonyos könnyedség a mértékletesség gyakorlásában, akkor a mértékletesség belénköntött erénye nehezen fejlődhetik ki, azon akadályok miatt, amelyek rossz hajlamainkból származnak és amelyeket nem szüntettek még meg a velük ellenkező jó szokások. De ha bizonyos könnyedséget talál benne a jócselekedet gyakorlására, akkor ezt felhasználja, hogy még könnyebben gyakorolhassa ugyanazt. – Ezután a belénköntött erény egyre jobban előbbreviszi az embert, az erénynek egyre magasabb fokára emeli, úgyhogy megvetteti vele még a megengedett élvezeteket is, hogy minél jobban követhesse a keresztrefeszített Jézust. A kegyelem pedig, amely nélkül belénköntött erény sincs, azonfelül még természetfeletti értéket is ad az erkölcsös cselekedeteknek és érdemszerzőkké teszi őket. Ezt ezek a cselekedetek sohasem érték volna el maguktól.

Akiben találkozik a kétféle (szerzett és belénköntött) erény, abban szükségképpen kölcsönösség fejlődik ki közöttük: a természetes vagy szerzett erény eltávolítja az akadályokat és könnyedséget teremt a jócselekedet gyakorlására; – a természetfeletti vagy belénköntött erény pedig megragadja ezt a könnyedséget, hogy ő maga szabadabban kifejlődhessék, továbbá, hogy e jó szokást értékesebbé tegye, erejét növelje, működési területét kiszélesítse és természetfelettivé, s ezáltal az örök boldogságra méltóvá tegye.