„Ó, Krisztus legbátrabb bajnoka, aki az idős kor fogyatkozó tüzében, nyomorúságai közepette is kitartóan prédikál Jézus Krisztusról, a világ Megváltójáról!”
Szent Apollinarisra emlékezik Egyházunk. Aranyszavú Szent Pétertől tudjuk, hogy Ravenna első püspöke volt, aki a hitéért elviselt kínzások következtében halt meg. Egy későbbi forrás szerint antiochiai származású volt, s maga Szent Péter küldte Ravennába.
Apollinarist, aki Péter apostol tanítványa volt, maga az apostol küldte Rómából Ravennába, ahol meggyógyította a tribunus feleségét, majd férjével és háza népével együtt megkeresztelte. Ezt jelentették a bírónak, aki beidézte, és Jupiter templomába vezette, hogy ott áldozzon. Azt mondja a pogány papoknak, hogy jobb lenne a szegényeknek adni a bálványokra felaggatott aranyat és ezüstöt, mint a démonok elé odatenni. Erre rögtön megragadják és husángokkal összeverve, félholtan hagyják ott. Tanítványai azonban feltámogatják, és egy özvegy házában hét hónap alatt felépül.
Innen pedig Classes városába ment, hogy egy néma nemesembert meggyógyítson. Amikor belépett a házba, egy leány, akiben tisztátalan lélek lakozott, így kiáltott fel:
„Távozz innen, Isten szolgája, vagy kezed-lábad összekötözve vitetlek ki a városból!” Apollinaris, megfeddve a leányt, azon mód kiűzte belőle a démont. Miután a némát, Isten nevét híva, meggyógyította, több mint ötszázan tértek meg. A pogányok ütlegekkel próbálták megakadályozni, hogy Jézus nevét kiejtse, ő azonban még a földre bukva is kiáltozta, hogy Jézus az igaz Isten. Akkor mezítláb parázsra állították, de mivel Krisztusról még ekkor is állhatatosan prédikált, kivetették a városból.
Abban az időben, mikor egy ravennai patríciusnak, Rufusnak megbetegedett a leánya, Apollinarisért küldetett, hogy jöjjön és gyógyítsa meg. De alighogy belépett a patrícius házába, a leány meghalt. Mire Rufus:
„Bárcsak ne tetted volna lábadat a házamba! A nagy istenek megharagudtak, és nem akarták leányom gyógyulását. Mit is tehetnél még vele?”
Apollinaris így válaszolt:
„Ne félj, csak esküdj meg nekem, hogy ha leányod feltámad, semmiképpen sem akadályozod meg abban, hogy Teremtőjét kövesse.”
Miután ez megtörtént, könyörgésére a leány feltámadt, és Krisztus nevét megvallva, anyjával és nagy sokasággal együtt felvette a keresztséget és kitartott a szüzességben.
Mikor ez a császár tudomására jutott, írt a prefektusnak, hogy Apollinarist kényszerítse áldozat bemutatására, vagy küldje száműzetésbe. A prefektus az áldozat bemutatását megtagadó Apollinarist megbotoztatta, és parancsot adott, hogy vonják kínpadra. Apollinaris az Úrról állhatatosan prédikált, a prefektus pedig sebeire forró vizet öntetett, és nehéz vasba veretve akarta száműzetésbe küldeni.
A keresztények e mérhetetlen kegyetlenség láttán, haragra lobbanva a pogányokra rontottak, és közülük több mint kétszáz férfit megöltek. Ezt látva a prefektus elrejtőzött, és Apollinarist a börtön fenekére vetette, majd megláncolva hajóra tette és három klerikussal együtt, akik követték, száműzetésbe küldte. A vihar hányattatásait csak Apollinaris, két klerikus és két katona vészelte át, akiket meg is keresztelt.
Majd visszatér Ravennába, ahol a pogányok elfogják, és Apollo templomába hurcolják. Ott annak szobrát meglátva megátkozza, és az tüstént leomlik. Ezt látván a papok Apollinarist Taurus bíró elé állították, de miután vak fiának a szent visszaadta a szeme világát, maga is hívó lett, és a szentet négy éven át birtokán marasztalta.
Történt ezután, hogy a papok Apollinarist bevádolták Vespasianusnál, s az parancsba adta, hogy aki az isteneket megveti, az mutasson be áldozatot, vagy megfosztják polgárjogától. Nem helyes ugyanis, hogy az isteneket mi bosszuljuk meg, mert ellenségeiken maguk is bosszút állhatnak, ha megharagszanak. Ekkor Demosthenes patrícius átadta az áldozatot megtagadó Apollinarist egy századosnak, aki ekkorra már keresztény volt. Ennek kérésére a leprások falujába ment, hogy a pogányok haragja elől ott húzza meg magát. A nép azonban nyomában maradt, és félholtra verték. Még hét napot élt, majd tanítványait buzdítva kiadta lelkét. Ugyanitt, tanítványai tisztelettel eltemették Vespasianus alatt, aki az Úr 70. éve táján kezdett uralkodni.
Erről a mártírról szól Ambrus Praefatiójában:
„Apollinarist, a tiszteletre méltó elöljárót Péter, az apostolok fejedelme küldte Ravennába, hogy vigye hírül Jézus nevét a hitetleneknek. Míg az isteni erő sok csodajelét mutatta meg a Krisztusban hívőknek, a gonoszok ütlegekkel, korbácsokkal gyakran összetörték, és már agg testét borzalmas kínzásokkal gyötörték meg. De, hogy a hívők vissza ne rettenjenek a megpróbáltatásoktól, Jézus Krisztus Urunk erejével apostoli jeleket vitt végbe.
Megkínzatásai után halott leányt támaszt fel, vakoknak a látást, némáknak a beszéd képességét adja vissza, démontól megszállottat szabadít meg, a leprást fertőzésétől tisztítja meg, ragályos kórtól béna tagokat gyógyít, pogány szobrot dönt le templomával együtt.
Ő, tiszteletre és csodálatra méltó főpap, aki a főpapi méltósággal kiérdemelte az apostoli hatalom elnyerését is!
Ó, Krisztus legbátrabb bajnoka, aki az idős kor fogyatkozó tüzében, nyomorúságai közepette is kitartóan prédikál Jézus Krisztusról, a világ Megváltójáról!”
Apollinaris legrégibb ábrázolása a sírja fölé 549-ben épített és róla elnevezett ravennai bazilika apszismozaikján látható: ősz hajjal és szakállal, görög papi ruházatában mint jó pásztor jelenik meg; orans helyzetben áll, hat rá figyelő bárány között. A Sant’Apollinare Nuovo mozaikján a mártírok menetében fehér tunikát és nimbuszt visel, lefátyolozott kezében koronát tart.
A középkori és barokk képeken ezzel szemben latin papi ornátust visel, kezében könyv és pásztorbot. Életének jelenetei a chartres-i székesegyház 13. századi üvegablakain is megjelennek.
Urunk és Istenünk, vezesd híveidet az örök üdvösség útjára, amelyet Szent Apollinaris püspök az ő tanításával és vértanúságával megmutatott. Add, hogy közbenjárásával parancsaid útján állhatatosan megmaradjunk, és vele együtt méltók legyünk elnyerni a mennyei koronát. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.