Mikor Szent Pál az első keresztényeknek a keresztség szimbólumait magyarázza, azt írja nekik, hogy ne öljék meg többé magukban a bűnnel az isteni életet, melyet Krisztustól kaptak: „Ne szolgáljunk többé a bűnnek”.1 A trienti zsinat mondja: „Ha Isten iránt, aki a keresztségben gyermekeivé fogadott bennünket, olyan nagy volna hálánk, mint amilyen kimondhatatlan nagy az ő ajándéka, akkor mindig érintetlenül és szeplőtelenül őriznénk meg a kegyelmet, melyet ebben az első szentségben kaptunk”.2
Vannak kiváltságos, igazán áldott lelkek, akik meg tudják őrizni és soha el nem vesztik az isteni életet. – De a többiek számára, akik bűnbe estek, van-e rá mód, hogy újra elnyerjék a kegyelmet, újra életre keltsék a Krisztus hozta életet? Igen, van rá mód. Jézus Krisztus, az Istenember külön szentséget rendelt erre, a bűnbánat szentségét. Csodálatos emléke ez az isteni bölcsességnek és irgalomnak. Isten fenséges módon tudta összeegyeztetni benne dicsőségének helyreállítását és bűneink megbocsátását.
1 Róm 6,6
2 Sess. XIV., cap. 2.