Nem beszélünk itt a penitenciatartás minden gyümölcséről, amelyet főleg a szentgyónás eszközöl, itt csupán azokat a hatásokat soroljuk fel, amelyeket ez a szentség „a végrehajtott cselekvény erejével (ex opere operato), ahogy a teológia magát kifejezi, szinte gépszerűleg létesít”. (Vö. Az isteni malasztról. 83. lap.) Valóban fenségesek, isteniek ezek a hatások!
A penitenciatartás, mint szentség, ugyanis:
1. Visszaadja a megszentelő kegyelmet, illetőleg, ha ezt már a lélekben találná, gyarapítja. A megszentelő kegyelem ámulatba ejtő értékét, kincsét, titokzatos nagyszerűségét igyekeztünk az isteni malasztról szóló bevezető értekezésünkben1 legalább megsejtetni. Mert azt teljes egészében felfogni, az emberi elme sohasem fogja tudni.
„Ha a világi bíró előtt bevallja valaki vétkét – mondja ez ügyben Szent Ambrus – életével lakol, ha pedig (a szentgyónásban) Isten előtt vallja be, életet nyer.” A penitenciatartást Szent Efrem olvasztókemencéhez hasonlítja, amely az ólmot ezüstté, az ércet arannyá változtatja. Megadja tehát a léleknek azt a szépséget, amelyhez csak a teremtetlen isteni szépséget lehet hasonlítani. „Ha a napsugár rávetődik a harmatcseppre, csodaszép színpompában ragyog az, magának a napnak képe tükröződik leírhatatlan szépséggel belőle vissza. Így érinti az ember lelkét a megszentelő kegyelem által az Istenség sugara s visszatükröződik benne”. Maga a teremtetlen végtelen isteni szépség saját hű arcképét látja a malasztos lélekben. Nem tudja szemét levenni róla, gyönyörködve szemléli. „Ó, ha felértenők ezt – mondja Vianney Szent János – meghalnánk örömünkben!” Isten túlságosan nagylelkű ahhoz, hogy valamit árán alul vegyen meg, de viszont bölcs is, semhogy túlsokat fizessen érte. És íme, hogy malasztos lelkeket birtokolhasson, Fia vérét s életét adta oda! Ezt a kincset, a megszentelő malasztot, adja vissza tehát, illetőleg gyarapítja a penitenciatartás szentsége. A többi hatás mindezzel áll szoros összefüggésben.
A penitenciatartás szentsége:
2. bűnbocsánatot eszközöl. A beözönlő isteni kegyelem szükségképpen megsemmisíti a lélekben a halálos bűnt s bennünket igazakká tesz. A megszentelő malaszt, Isten szerelme, bennünk lakozása és a halálos bűn lényeges ellentétben vannak, és csakúgy kizárják egymást, mint tűz a vizet, a világosság a sötétséget. Isten nem szeretheti a lelket s gyűlölheti, nem gyönyörködhetik benne s utálhatja azt ugyanegy időben. Nem lehet egyszerre barátja s ellensége. A bocsánatos bűnök közül azonban, amelyek – mint tudjuk, még megférnek Isten barátságával – a penitenciatartás szentsége csak azokat törli el, amelyeket a bűnös igazán megbánt s meggyónt.
A bűnbocsánattal viszont szorosan összefügg, hogy a penitenciatartás szentsége által
3. Isten elengedi az örök büntetést. A gyónás tehát bezárja a pokolnak a bűnös alatt tátongó rettentő örvényét s megnyitja feje felett a szép mennyországot. Az elmélkedő lélekre bízzuk itt, hogy összehasonlítsa a kárhozottnak milliárd és milliárd kétségbeesett önvádját, átkait, káromlásait egy egész örökkévalóságon keresztül – a pokol rettentő tüzes örvényében –, az üdvözült léleknek megszámlálhatatlan örömteli, hálás gondolatával, szent elragadtatásban zengett himnuszaival a felfoghatatlan örök boldogság ölén. Hasonlítsa össze s ítélje meg, mit ér a szentségi feloldozás, amely a kárhozat ítéletét feloldja s jogot ad a mennyországra! A világ összes nagyhatalmai összes hadseregeikkel, ágyúikkal, gépfegyverekkel nem tudják egyetlen lélekről a halálos bűn békóit leoldani, számára a poklot bezárni, az eget kinyitni. A katolikus Egyház legszerényebb papja néhány halkan elsusogott szóval megcselekszi azt.
Azonban a penitenciatartás a pokollal együtt nem töröl el minden ideiglenes büntetést is, csupán csökkenti azokat. Hogy mily mértékben, ezt az isteni bölcsesség a gyónó áhítatától s töredelmétől tette függővé. Az összes ideigtartó büntetések megsemmisítését, mint a tridenti szent zsinat magát jellemzően kifejezi, csak nagy sírás s szenvedés eszközli. (Sess. XIV. c. 2.)
Felette értékes hatása továbbá a penitenciatartás szentségének
4. az érdemek feléledése. Jellemző Isten végtelen jóságára, hogy míg az egyszer megbocsátott vétkek soha többé fel nem élednek, hanem a beszámítást illetőleg feledve maradnak mindörökre, addig a megbénult érdemek a gyónásban kapott feloldozás által megint felújulnak s jutalomra számíthatnak. A penitenciatartás szentsége tehát olyan, mint a jótékony eső a hosszas szárazság folytán elhervadt mezőre; ébresztő langy tavasz a fagyasztó, zord tél után.
Itt azonban a szabatosabb megértés s minden félreértés elkerülése okáért bizonyos fontos megkülönböztetéseket kell tennünk. Az emberi cselekedetek értékét az örök jutalom szempontjából következőképpen osztályozhatjuk. Vannak élő, vagyis érdemszerző cselekedetek, amelyeket ti. az ember a lelki életnek, a megszentelő kegyelemnek állapotában hajt végre. Ezek mennyei jutalomra érdemesek. Vannak azután, halálthozó cselekedetek, amelyek a lelki életet, a megszentelő malasztot kiölik, vagy legalább is diszponálnak, hogy azt könnyebben elveszítsük; ezek a halálos, illetőleg bocsánatos bűnök. Vannak holt cselekedetek. Ezek azok a jótettek, amelyeket a halálos bűn állapotában művelünk. Holtaknak azért nevezzük ezeket, mert az örök élet számára el vannak veszve és sohasem élednek fel. Legfeljebb ideigvaló, földi jutalomra számíthatnak s Isten irgalmától kieszközölhetik a bűnös számára a megtérés kegyelmét. Sajnos, igen sok tisztességes ember élete telesded-tele van holt cselekedetekkel, amelyek egytől-egyig élők lehetnének, ha az illető a kegyelem állapotában hajtotta volna végre azokat. Hányan szentek lehetnének végtelen sok szenvedésük által, ha nem a halálos bűn állapotában hordoznák keresztjüket!
Végül vannak feléledt cselekedetek. Ezek ti. már egyszer éltek, minthogy a megszentelő malaszt állapotában voltak végrehajtva. De azután közbejött súlyos bűn folytán „elhaltak”. Jutalmat érdemlő hatékonyságuk szunnyad, fel van függesztve, míg csak a lelket a halálos vétek terheli. Ha ily állapotban halunk meg, az effajta cselekedetek velünk együtt örökre elvesznek. A megtéréskor azonban az ily „elhalt” cselekedetek Isten végtelen jóságából újra felélednek s megint joggal várják a mennyei jutalmat. Az üdvözült léleknek mennyei jutalomra való igénye tehát azoknak az időszakoknak jócselekedeteiből összegeződik, amelyeket a megszentelő kegyelem állapotában töltött. A halálos bűnben eltöltött napok, hetek, évek azonban örökös kipótolhatatlan hézagot s így kárt jelentettek az ég számára.
A penitenciatartás szentségének gyakori felvétele rövidíti, ritkítja, sőt egészen eltüntetheti ezeket a szomorú, sötét hézagokat.
A penitenciatartás szentségének az elmondottakon kívül megvan még
5. a sajátos szentségi kegyelme is. Nem egyéb ez, mint jog a töredelem szentsége céljának megfelelő segítő malasztokra, hogy ti. a múlt bűneiért az isteni igazságosságnak könnyebben eleget tehessünk s a jövőben megint bűnbe ne essünk.
Miként az evangéliumi atya tékozló, de megtért fiával tévé, Isten is a penitenciatartásban sarut ad lábunkra, hogy a bűntövis azt többé fel ne vérezze s biztosabban járjuk az igazság útját.
1 Keresztény Kis Könyvtár 16. szám.