A keresztség szimbolikája és kegyelme, mint Szent Pál kimutatja, kettős bélyeget süt egész keresztény életünkre: „Halj meg a bűnnek és élj Istennek!” Kétségtelen: a kereszténység a szó szoros értelmében élet. „Azért jöttem, hogy életük legyen” – mondja az Úr Jézus. Ez az az isteni élet, mely Krisztus emberségében a maga teljességében van meg és onnan szétárad minden lélekbe. De ez az élet nem bontakozik ki bennünk saját erőfeszítésünk nélkül. Kifejlődésének az a feltétele, hogy lerombolunk mindent, ami ellenkezik vele, vagyis kiirtjuk a bűnt. Tulajdonképpen a bűn akadályozza meg, hogy az isteni élet kivirágozhassék és állandósuljon bennünk.
De azt mondhatná valaki: Hát a keresztség nem semmisítette meg a bűnt? Igen, letörli az eredeti bűnt, ha pedig felnőttnek szolgáltatják ki, eltörli a személyes bűnöket is. Elengedi a bűn adósságát, általa meghalunk a bűnnek. Isten elgondolásában ez a halál végleges: nem szabad többé visszaesnünk a bűnbe. „Ne szolgáljunk többé a bűnnek.”
A keresztség azonban nem szüntette meg a bűnös kívánságokat. A bűnnek ez a melegágya megmarad bennünk. Isten így akarta. Azt akarta, hogy szabad elhatározásunk győzedelmeskedjék a küzdelemben és így a trienti zsinat szerint „az érdem bőséges aratása” legyen osztályrészünk.1 Tehát a bűnnek ez a halála, mely csírájában már a keresztség alkalmával valóra vált, életfeltétel számunkra. Amennyire csak lehetséges, gyengítenünk kell magunkban a bűnös kívánság erejét. Az isteni élet csak ezen az áron bontakozik ki lelkünkben és olyan mértékben, amennyire megtagadjuk a bűnt, a bűnös hajlamokat és vonzalmakat.
A legelső eszköz, melynek segítségével eljuthatunk a bűn szükséges kiirtásához, a bűn gyűlölete. Nem kötünk szövetséget azzal az ellenséggel, akit gyűlölünk. Hogy azonban gyűlölni tudjuk a bűnt, ahhoz szükséges, hogy megismerjük mélységes gonoszságát és ördögi rútságát. De ki ismeri a bűn gonoszságát? Hogy ezt felmérhessük, magát Istent kellene megismernünk, akit megsért a bűn. Ezért kiált fel a Zsoltáros: „Ki érti meg a bűnt?”2
Az ész, de főként a kinyilatkoztatás fényénél próbáljunk fogalmat alkotni róla. Tegyük fel, hogy egy megkeresztelt lélek tudva és akarva súlyos bűnt követ el, súlyos dologban szándékosan megsérti valamelyik isteni parancsolatot. Mit tesz ez a lélek? Mi lesz belőle? Tudjuk, hogy megveti Istent; – odaáll Krisztus ellenségei közé, hogy velük együtt megölje őt; – végül megsemmisíti magában az isteni életet: ez a bűn műve.
1 Katekizmus, c. 16.
2 Zsolt 18,13. A Vulgata szövegének szószerinti fordítása: Delicta quis intelligit? (A ford. megjegyzése.)