A keresztség az istenfiúság szentsége.
Kifejtettük már, hogy a fogadott fiúsággal lettünk Isten gyermekei. A keresztség mintegy lelki újjászületés, melyben elnyerjük a kegyelmi életet.
Először természetes életünk van, melyet test szerinti szüleinktől kapunk. Ezzel leszünk az emberi család tagjai. Ez az élet néhány esztendeig tart, aztán befejeződik a halállal. Ha csak ez az életünk van, sohasem jutunk el Isten színelátására. Ez az élet Ádám fiaivá tesz bennünket és ugyanakkor, fogantatásunktól kezdve eljegyez az eredeti bűnnel. Mivel Ádám neméből eredünk, életünk forrásában megmételyezett: osztozunk nemünk fejének kegyvesztettségében. Mint Szent Pál mondja, „a harag fiai”-ként születünk.1 Ez a természetes élet, melynek gyökerei a bűnbe nyúlnak, egymagában terméketlen az ég számára: „A test nem használ semmit”.2
De ez a természetes élet, mely „a férfi indulatjából, a test ösztönéből” fakad, nem az egyetlen. Mint mondottuk, Isten magasabbrendű élettel akar megajándékozni bennünket. Ez a nélkül, hogy lerombolná, ami jó van a természetes életben, felülmúlja, felemeli és átisteniesíti azt. Isten saját életét akarja közölni velünk.
Ezt az isteni életet új születéssel, lelki újjászületéssel nyerjük el. „Istentől születtünk”, – mint Szent János mondja.3 Ez az élet részesülés az Isten életében. Természete szerint halhatatlan.4 Ha elnyerjük itt a földön, miénk az örök boldogság záloga: „Isten örökösei” vagyunk. Ha nem nyerjük el, örökre ki vagyunk zárva ebből az isteni közösségből.
Hogy erre az életre születhessünk, annak Krisztustól rendelt eszköze rendes körülmények között a keresztség.
Szent János elbeszéléséből ismerjük azt az evangéliumi jelenetet, mikor Nikodémus beszélgetett az Úr Jézussal.5 Ez a törvénytudós, a Nagytanács tagja, meglátogatja Jézust, kétségtelenül azért, hogy tanítványa legyen, mert ő prófétának tartotta. Kérdésére Krisztus Urunk így válaszol: „Bizony, bizony mondom neked, hacsak valami újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát”. – Nikodémus nem érti és ezt kérdezi tőle: „Hogyan születhetik az ember, ha már vén? csak nem mehet be ismét anyja méhébe, hogy újra szülessék?” – Mit felel Krisztus Urunk? Ugyanazt, amit már mondott, de most megmagyarázza: „Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újra nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába”.6 Majd szembeállítja a két életet, a természetest és a természetfelettit: „Ami a testből született, test az; és ami a Lélekből született, lélek az”. És újból így végzi: „Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: szükséges újra születnetek”.
Az Egyház a trienti zsinaton megállapította ennek a szövegnek az értelmezését: a keresztségre alkalmazza. A keresztvíz a Szentlélek erejével új életre szüli a lelket.7 E természetfeletti újjászületés megvalósítására két elem egyesül: a vízzel való leöntés, az érzéki elem és a Szentlélek kiáradása, az isteni elem. Ezért mondotta már Szent Pál is: Isten „megmentett minket, nem az igazságnak azon cselekedeteiért, melyeket véghezvittünk, hanem az ő irgalmassága folytán, mégpedig a Szentlélek eszközölte újjászületés és megújítás fürdője által, kit bőségesen kiárasztott reánk Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy kegyelme révén megigazulva, reménybeli örököseivé legyünk az örök életnek”.8
Látjuk tehát, hogy a keresztség az istenfiúság szentsége: a keresztvízzel leöntve isteni életre születünk. Ezért nevezi Szent Pál a megkereszteltet „új embernek”.9 Isten szabad elhatározásából részesít bennünket természetében. Ajándéka végtelenül felülmúlja igényeinket, úgyszólván újra teremt bennünket. „Új teremtmények” vagyunk10 – szintén az apostol kifejezése. És mivel ez az élet isteni, az egész Szentháromság közreműködik ennél az ajándéknál. – Az idők kezdetén a Szentháromság elhatározta, hogy embert teremt: „Alkossunk embert a mi képünkre s hasonlatosságunkra”.11 Újjászületésünk is az Atya, Fiú és Szentlélek nevében valósul meg, de mint Jézus és Szent Pál szavaiból kitűnik, különösen a Szentléleknek tulajdonítandó, mivel leginkább a szeretet indította arra Istent, hogy fiaivá fogadjon bennünket: „Lássátok, minő szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk és azok is vagyunk”.12
Ez a gondolat érvényesül azokban az imádságokban is, amelyekkel a püspök nagyszombaton megáldja a keresztvizet e szentség számára. Figyeljünk meg néhányat e jellemző könyörgések közül: „Küldd le, mindenható örök Isten, az örökbefogadás lelkét, hogy újjáteremtse az új népeket, melyeket neked a keresztkút szül”. „Tekints, Uram, Egyházadra és sokasítsd meg benne újszülött nemzedékeidet.” Azután a püspök lehívja az isteni Lelket a víz megszentelésére: „E Szentlélek termékenyítse meg ezt az emberek újjászületésére készített vizet, isteni erejének titokzatos hozzáadása által, hogy megszentelődve, az isteni kegyelemforrás öléből új teremtmények szülessenek újra és mennyei nemzetség merüljön fel”. Az összes titokzatos szertartások, melyeket szándékosan halmoz fel az Egyház ebben a pillanatban, e fönséges megáldás szimbolikával telt könyörgései mind ezt a gondolatot tartalmazzák: a Szentlélek szenteli meg a keresztvizet, hogy akikre ráhull, összes bűneiktől megtisztuljanak és isteni életre szülessenek: „Szálljon le e kút teljességébe a Szentlélek ereje és termékenyítse meg az újjászületés eszközlésével”.
Magasztos szentség ez: hatásos jel, mert létrehozza fogadott fiúságunkat. Általa leszünk valóban Isten gyermekei és Krisztus misztikus testének tagjai. – Megnyitja továbbá az összes égi kegyelmek kapuit. Véssük szívünkbe ezt az igazságot: Istennek irántunk tanúsított minden irgalma, leereszkedése istenfiúságunkból ered. Amikor lelki szemünket az Istenségre függesztjük, legelőször is ránk vonatkozó örök tervéről, a Jézus Krisztusban való fogadott fiúságunkról lebben fel a fátyol. A keresztség első kegyelme a legelső láncszeme annak a sok-sok kegyelemnek, mellyel Isten elhalmozhat itt a földön egy lelket, mindaddig, míg vég nélkül nem közli magát vele a Szentháromság boldogságában. Ebben az öröktől fogva elrendelt pillanatban léptünk be az Isten családjába, ekkor lettünk az Isten neméből valók (isteniek), ekkor biztosítottuk véget nem érő örökségünket. Mikor Krisztus a keresztség szentségében kitörölhetetlen jegyet vésett a lelkünkbe, akkor kaptuk meg az isteni „Lélek zálogát”.13 A Szentlélek tesz bennünket méltókká arra, hogy az örök Atya kedvét lelje bennünk. És ha ezt a zálogot hűségesen megőrizzük, mindazokat a kegyelmeket biztosítja, melyek készen állanak azok számára, akiket Isten gyermekeinek tekint.
A szentek, akik világosan látták a természetfeletti valóságokat, ezért becsülték mindig olyan nagyra a keresztségi kegyelmet. Megkeresztelkedésünk napja jelentette számunkra az isteni bőkezűség és a jövendő dicsőség hajnalhasadását.
1 Quisquis nascitur, Adam nascitur, damnatus de damnato. Szent Ágoston: Enarrationes in Psalmos, 132.
2 Jn 6,64
3 Uo. 1,13
4 „Újjászületvén nem romlandó, hanem romolhatatlan magból, az élő és örökké megmaradó Istennek igéje által.” 1Pt 1,23
5 Jn 3,1 és köv.
6 „A keresztelést, a víz alá merítést, a megtisztulást jól ismerték a zsidók is. Csak azt kellett még megmagyarázni nekik, hogy van olyan keresztség is, amelyben a vízzel egyesült Szentlélek újítja meg az ember lelkét.” Bossuet: Meditations sur l’Évangile, le Cène XXXVIe jour.
7 Sessio VII., de baptismo. can 2.
8 Tit 3,5-7
9 Ef 3,15; 4,24
10 2Kor 5,17; Gal 6,15
11 Ter 1,26
12 1Jn 3,1
13 2Kor 1,22; 5,5