A katolikus tan a penitenciáról, hogy ez egy Krisztustól alapított valóságos szentség, amelyben az arra feljogosított pap bírói feloldozás útján megbocsátja a keresztség után elkövetett vétkeket, ha a bűnös azokat kellően megbánja s meggyónja.
Krisztus alapítja
Isten az emberi nemnek prometheusi erőlködését a bocsánat, az engesztelődés elnyeréséért nem nézhette az égben érzéketlenül. Könyörületre indul. Irgalmának okát nemcsak jóságában, hanem egyszersmind bölcsességében találjuk. Hiszen ismeri törékenységünket. Keresi s megtalálja annak orvosságát. Már az Írás első lapjain, az ősbűn történetében felismerhetjük a bocsánat, a megigazulás egész nagyszerű tervét. Az ősszülő szégyenli és elismeri vétkét, alázatosan bevallja s vállalja az érte kiszabott büntetést. „És (Isten) kihozta őt vétkéből és erőt adott neki bírni mindenekkel.” (Bölcs 10,2) És ez a történet számtalan formában s esetben ismétlődik az Ószövetség folyamán. A nép minduntalan hűtelen, megtöri a vele kötött szövetséget, de Jahve a megfelelő vezeklés után megint csak megbocsát. A próféták által majd fenyegetve, majd meg édesgetve hívogatja a bűnöst bűnbánatra, hogy legyen módja mindent feledni. „Mosdjatok meg, legyetek tiszták, vegyétek el gondolataitok gonoszságát szemem elől, szűnjetek meg gonoszt cselekedni… Azután jöjjetek és panaszkodjatok rám! úgymond az Úr. Ha bűneitek leendnek, mint a karmazsin, mint a hó megfehérednek; és ha pirosak leendenek is, mint a bíbor, lesznek mint a fehér gyapjú … Hogyha ellenszegültök és engem haragra ingereltek, fegyver emészt meg titeket.” (Iz 1,15.20) A béke s bocsánat teljét a Messiásnak tejjel-mézzel folyó lelki országában ígérik a prófétai jóslatok.
„Az időn így szól az Úr: Én Istene leszek Izrael minden nemzetségeinek és ők népemmé lesznek … Én örök szeretettel szeretlek téged, azért vontalak magamhoz, könyörülvén … Sírva jőnek és irgalmasságban hozom vissza őket és vízpatakokon át hordozom őket és egyenes úton, melyen nem botlanak meg. Halljátok az Úr igéjét nemzetek! és hirdessétek a távollevő szigetekben és mondjátok: Aki elszélesztette Izraelt, összegyűjti őt és megőrzi, mint nyájat a pásztor. Mert az Úr megváltja Jákobot és megszabadítja a hatalmasabb kezéből… Akkor a szűz örvendezni fog a karban az ifjakkal és vénekkel egyetemben; az ő siralmokat örömre fordítom és megvigasztalom őket és felvidámítom búsongásukból.” (Jer 31,1–13)
És a Messiás csakugyan eljön, hogy valóra váltsa a prófétai ígéreteket s benne „a mi Üdvözítő Istenünk kegyessége és emberisége megjelent”. (Tit 3,4) Azt hirdeti magáról, hogy nem az egészségesekért, hanem a betegekért jött s nem az igazakat, hanem a bűnösöket hívja elsősorban magához. És tényleg számtalanszor hallottuk ajkáról földi zarándoklása útjain: bízzál! bűneid meg vannak bocsátva! Hogyan? Nem tudott vagy nem akart gondoskodni arról, hogy ezt meghallhassa minden lélek, amely arra rászorul?
Ha a bűnbocsájtó hatalmát magával az égbe visszavitte, akkor a nagyszerű prófétai ígéreteknek nincsen értelmük s a messiási ország csak pünkösdi királyság, a megváltó munka vége: nagy fiaskó.
De nem így történt, hála Istennek!
Az Üdvözítő előbb – szokásához híven – ígéretekkel készítgeti elő választott apostolainak lelkét a nagyszerű, titokzatos hatalom átvételére, melyet tőle örökölni fognak. Filep Cezarea határában Péternek híres vallomását megjutalmazandó így szól hozzá: „Én is mondom neked, hogy te Péter vagy és e kőszálon fogom építeni Anyaszentegyházamat és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. És neked adom a mennyek országa kulcsait. És amit megkötendesz a földön, meg leszen kötve mennyekben is, és amit feloldasz a földön, fel leszen oldozva mennyekben is”. (Mt 16,18.19) Így beszélt külön Péterhez, az apostoli kollégium fejéhez, az első pápához. Kevéssel utóbb most már az egész apostoli testülethez intézi kevésbé ünnepélyes szavait: „Bizony mondom nektek, amiket megkötöztök a földön, meg lesznek kötve mennyben is; és amiket feloldoztok a földön, fel lesznek oldozva mennyben is”. (Mt 18,18) A „kulcshatalom”, az „oldás-kötés” az Üdvözítő lelki országában – tekintve főképp a szentírási nyelvhasználatot – teljesen értelmetlen volna, ha elsősorban nem a bűnökre vonatkoznék.
Fenséges ígéretét az Úr feltámadása után, húsvétvasárnap estéjén váltja be. János így beszéli el: „Eljöve Jézus és megálla középen és mondá nekik: Békesség nektek! És midőn ezt mondotta, megmutatá nekik kezeit és oldalát, örvendenek a tanítványok, látván az Urat. Mondá azért nekik ismét: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, én is küldelek titeket. Ezeket mondván, rájuk lehelé és mondá nekik: Vegyétek a Szentlelket. Akiknek megbocsátjátok bűneiket, megbocsátatnak nekik és akiknek megtartjátok, meg vannak tartva.” (Jn 20,19–23) Krisztus e szavai oly világosak s határozottak, hogy elfogulatlan elme azokat félre nem értheti.