Vercelli Szent Vilmos, XII. századi itáliai szentként tisztelt szerzetesapát, a bencés vilhelmita kongregáció alapítója. Június 25-én emlékezik meg róla az Egyház.
Vercelli Szent Vilmos hitvalló 1085-ben született, a Piemontban található Vercelliben, gazdag családban. 1099 körül lemondott örökségéről, és elzarándokolt Spanyolországba Szent Jakab sírjához – Santiago de Compostelába.
A hagyomány úgy tartja, hogy ezen a zarándoklaton, – hogy még több lemondást vállaljon -vasakat vett magára. Miután 1106-ban visszatért Itáliába, a Dél-olaszországi Nóta környékén, az ú. n. „Szűzhegyen” remetéskedett.
Életszentsége sok embert vonzott oda; – az elszántakkal Szent Benedek szabálya alapján szerzetes-kongregációt létesített.
Első szerzetestársai 1118-ban csatlakoztak hozzá, 1119-ben megalapította a bencés vilhelmita kongregációt. A vilhelmiták a bencés regulát követték. Néhány év múlva vita támadt a kapott alamizsna elosztása körül, s ekkor öt társával átköltözött a Serra Cognata hegyére. IV. Ince pápa koldulórenddé nyilvánította, s az Ágoston-rendhez csatolta őket. A rend Magyarországon is elterjedt a 13. század első felében, Körmenden, Esztergomban, Komáromban, Sárosban, Harapkón és Újhelyen.
Később cellát, majd 1124-ben Mária-kegyhelyet épített az általa Monteverginének nevezett helyen, Avellino közelében. Később több kolostort is alapított, köztük a goletói kettős kolostort.
„A kettős kolostor építészetileg és jogilag egységet alkotó férfi és női kolostor. Keleten a szerzetességgel szinte egyidős, vallási és gazdasági megfontolások alapján létrejött intézmény.
Nagy Szent Vazul jóváhagyta, és általánosan el is terjedt. I. Jusztinianosz császár 529-ben 543-ban betiltotta, mégis fennmaradt. 787-ban a II. niceai zsinat ismét betiltotta. Tiltakoztak ellene a pátriárkák is, ennek ellenére a XIV. századig szórványosan előfordult „ –olvasható a Katolikus Lexikonban.
Már életében több csodás esemény kötődött a nevéhez.
Halála előtt kinyilatkoztatást kapott, hogy mikor fog meghalni, ami 1142. június 25-én, be is következett, – a dél-itáliai Goletóban halt meg.
Tisztelete rövid időn belül elterjedt, s hamarosan szentként kezdték el tisztelni.
XII. Piusz pápa Hirpinia védőszentjének nyilvánította. Az 1969-es naptárreform után ünnepe az egyetemes naptárból kikerült, de helyi tisztelete továbbra is megengedett.
Liturgikus ünnepe halála emléknapjára, június 25-ére került.