A penitencia gyakorlataihoz számíthatjuk méltán az ún. passzív penitenciát is, amely az élet gondjainak, terheinek, szenvedéseinek békés, megnyugvó, sőt – ha telik – örvendező elviselésében áll. Isten ugyanis az ő mérhetetlen jóságában hajlandó mindezt elégtételnek elfogadni s vezeklésnek beszámítani, ha az ő kezéből fogadjuk s a penitencia szellemében viseljük.
Ó, minő tágas tér nyílik itt a penitenciára! Mert mennyi kellemetlenség nehezíti életutunkat. Ott a küzdelem a létért, a keserves munka terhe, számtalan betegség, kísértés, aggály, belső lelki lehangoltság, a felebarátok, sőt nem ritkán elöljárók részéről tapasztalt félreismertetés, hálátlanság s zaklatás. Hiszen lépten-nyomon keresztre bukkanunk. Ezek láttára a vezeklőszellemű ember Szent Ágostonnal felkiált: „Itt égess, Uram, itt vágj, csak aztán örökre kímélj meg!”
A passzív penitenciának nagy előnyei, hogy úgyszólván minden pillanatban gyakorolható, nem árt az egészségnek, nem ejt az önfejűség s hiúság veszélyében s számos nagy erénnyel karöltve jár, aminő a türelem, felebaráti szeretet s a hajlékony engedelmesség főleg az isteni Gondviseléssel szemben.