(megtartóztatási nap (hústilalom)
„Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról” (Jn.1; 6-8)
Keresztelő János az Isten által meghatározott időben élt. Érthetjük ezt úgy, hogy nem akkor született meg, amikor szülei, – Zakariás és Erzsébet szerették volna – , hanem akkor, amikor Isten akarta. Az evangélium tanúsága szerint mindketten éltesebb korúak voltak, s emberileg már nem számíthattak arra, hogy gyermekük fog születni.
Ezt igazolja az a tény, hogy amikor templomi szolgálatteljesítése alkalmával Zakariásnak megjelenik az angyal és hírül hozza neki, hogy hamarosan gyermek fog születni, akkor ő egyszerűen nem hiszi ezt el. Hitetlenségének az lett a következménye, hogy megnémult, és egészen a hír beteljesedéséig, azaz gyermeke születéséig nem tudott megszólalni.
Magas életkoruk miatt tehát Zakariás és Erzsébet nem gondolt már arra, hogy Isten gyermekáldásban részesíti őket. De Isten másként akarta. Nála semmi sem lehetetlen. Így született meg János a Mindenható akaratából akkor, amikor Isten ezt elrendelte.
Az evangélista az ő születésekor történt csodás eseményekről számol be:
Zakariás némaságáról, a névadás különleges módjáról, majd újbóli megszólalásáról, valamint az emberek csodálkozásáról. Keresztelő János az Isten által meghatározott időben született és élt. Érthetjük ezt úgy is, hogy amikor Isten elérkezettnek látta az időt arra, hogy a világba elküldje Fiát, a Megváltót, akkor az ő érkezését előkészítendő küldte el Keresztelő Jánost. János az idők teljességében, a messiási időben, az ószövetség végét és az újszövetség kezdetét jelentő időben született.
Érdemes hinnünk abban, hogy Isten akaratából jövünk a világra.
Érdemes hinnünk abban, hogy nem véletlenül éppen ebben a korban élünk.
Érdemes hinnünk abban, hogy gyermekkorunktól fogva testi és lelki fejlődésünk érdekében Isten mindent megad ahhoz, hogy az általa óhajtott küldetésünket elvégezzük életünk során.
Keresztelő Szent János az Isten által rábízottakat hirdette.
Lukács evangélista összefoglalóan írta le János beszédét:
A János által mondottak három dolog jellemzi.
– Egyrészt szavaiban észrevehetjük a prófétai keménységet, egyfajta fenyegetést azok iránt, akik nem hajlandók Isten törvényei szerint élni. Így beszélt: „Viperák fajzata! Ki tanított arra titeket, hogy fussatok az eljövendő harag elől?” (Lk 3,7).
–Beszédének második jellegzetessége a buzdítás.
Felszólítja, bátorítja, buzdítja a tömegesen hozzá érkezőket, hogy a bűnbánat méltó gyümölcsét teremjék (vö.: Lk 3,8). Újra eléjük tárja a törvények megtartásának útját, az Isten felé vezető utat.
– Harmadsorban pedig János beszédében felfedezhetjük a Krisztusra mutatást. Eloszlatja azokat a félreértéseket, amelyek szerint ő volna a messiás, ehelyett inkább rámutat Krisztusra, az Isten küldöttére és később saját tanítványait is őhozzá küldi.
János megkeresztelte mindazokat, akik kifejezték bűnbánatukat és tanújelét adták annak, hogy készek visszatérni Istenhez. A Keresztelő tehát azt hirdeti, azt tanítja az embereknek, amit Isten bíz rá.
Talán jó volna nekünk is meghallanunk és megszívlelnünk, amit Isten üzen nekünk küldöttei által. Az Isten útjának keresése mindennapos feladat számunkra. A keresztség egykor kapott kegyelem és az istengyermeki állapot felelevenítése mindennapos feladat számunkra. Érdemes hinnünk abban, hogy Isten akarata szerinti cselekedeteink az üdvösséget biztosítják számunkra.
Befejezésül még egy gondolat.
A János születése körüli csodás események láttán az emberek ezt kérdezték:
„Mi lesz ebből a gyermekből?”
Amikor mi megszülettünk, bizonyára sokak fejében szintén megfordult ugyanez a kérdés:
„Mi lesz ebből a gyermekből?”
Próbáljunk meg őszintén válaszolni erre a kérdésre!
Mi lett belőlünk….?