Árpádházi Boldog Jolánta királyleány családjából sok szentet támasztott az lsten kegyelme.
„Ó, mily nagy kincsek az erkölcsi javak, amelyeken mennyországot vehetünk!Ó mily drága gazdagság az, melyet úgy őriz Isten bennünk, hogy senki attól meg nem foszthat, ha magunk nem akarjuk. Ó ti világszerető gazdagok, ha gazdagságot szerettek és kerestek, nincs nagyobb gazdagság, mint a jóság. Ezt keressétek!” (Pázmány Péter)
1238 körül, a tatárjárás előtt született, királyi és szent család sarja. Apja IV. Béla, anyja a konstantinápolyi császári családból való Laszkarisz Mária. Nagynénje Árpádházi Szent Erzsébet és Prágai Boldog Ágnes, nővére Boldog Kinga, húga Szent Margit, unokatestvére Boldog Gertrúd és Boldog Szalóme.
Jolánta tehát királyi és szent család sarja. Maga is szent, királyi lélek.
A jámbor szülők a csecsemő bölcsőjét abban a teremben állították fel, amelyben mjndennap volt szentmise. Így már élete kezdetén annak az Úr Krisztusnak áldása alá került, akinek kínszenvedéséről később oly odaadóan tudott elmélkedni. A szülői házban mindössze öt évet tölthetett. Ebbe az öt esztendőbe beleesik a tatárjárás borzalmas ideje.
Szülei ekkor Kinga leányuknak, Szemérmes Boleszláv lengyel király feleségének gondjaira bízták. Így került a krakói királyi udvarba. A kisleány itt a keresztény hajadon tökéletes példaképévé serdült. Ugyancsak meglátszott rajta, hogy a keresztény nő eszményét számára szentéletű nénje képviseli.
Nem egy lengyel fejedelmi sarj szerette volna elnyerni a bájos királyleány kezét. 1stennek azonban úgy tetszett, hogy a 17 éves Jolánta Jámbor Boleszláv kalisi és gnézeni fejedelem személyében a legméltóbb férj oldalára kerüljön.
Az esküvőt 1256-ban tartották meg fejedelmi pompával a krakói székesegyházban, s a fiatal pár az Egyház és Kinga áldásával indulhatott a férj hazájába, Nyugat Lengyelországba.
Jolánta 23 évet töltött el férjével példás keresztény házasságban, melyet az Úristen három derék leánygyermekkel (Hedvig, Erzsébet, Anna) áldott meg.
E frigyről az életrajzírók különösen három dolgot emelnek ki.
Az első az, hogy Boldogunk következetesen alkalmazkodott Szent Pál intelméhez : „Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek,akárcsak az Úrnak, mert a férfi éppúgy feje az asszonynak,mint Krisztus az Egyháznak,„ (Efez. 5• 22).
Soha egyetlen szóval sem akarta férjére erőszakolni saját akaratát. Ő, aki annyira szeretett belemerülni Krisztus Urunk szenvedésének titkaiba, tudott oly mélylelkű keresztény asszony lenni, hogy férjében meglátta az Egyház mennyei jegyesének, az Úr Jézusnak képmását.
Ennek a magatartásnak volt jutalma, hogy hálás férje lelkébe meg egyre mélyebben belevésődött az előbbi apostoli szózat folytatása:
„Ti férjek, szeressétekfeleségteket, amiképp Krisztus is szerette az Egyházat és
önmagát adta érte„. Ez a történetírók második megállapítása.
A harmadik pedig az, hogy a fejedelemasszony tartózkodó bölcseségével, férje iránti meleg szeretetével és sok-sok imádságával rengeteg jót tett az Egyháznak, hazájának és családjának.
Mint fiatalasszony férje oldalán bejárta a fejedelemség falvait és városait s férje bőkezűségéből mindenütt segített a szegényeken, árvákon és özvegyeken. Ezt a jótékonykodást később is folytatta úgy, amint ezt második anyjánál, Kingánál látta, vagy amint ezt nagynénjéről, Magyarországi Szent Erzsébetről hallotta.
Alig voltak hároméves házasok, a férj feleségének hatása alatt máris két kolostort alapított Szent Klára leányai, a klarisszák számára, az egyiket Kalisban, a másikat Gnézenben.
Amikor pedig egy időben Boleszlávot több oldalról az Egyház jogai ellen hangolták, Jolánta imádkozott, tűrt, hallgatott, várt; s az eredmény az lett, hogy a férj meggyőződött tanácsadói álnokságáról s az igazság pártjára állott.
A férjnek és a gyermekeknek szentelt boldog családi élet nem volt mentes aggodalmaktól, nehézségektől. Ebben a nyughatatlan korban a lengyel fejedelem sokszor volt kénytelen hadra kelni a németek és a litvánok ellen.
Hűséges hitvese ilyenkor megsokszorozta imádságát. Nemcsak azt kérte lstentől, hogy férje-ura sértetlenül kerüljön haza, hanem hogy tartózkodjék a kegyetlenkedéstől, a bosszútól s csak hazájának javáért harcoljon. Ez az imádság nem volt hiábavaló. Boleszláv sok fényes győzelmet aratott s azokban, az ő meggyőződése szerint, nem volt kevesebb része felesége imádságának, mint tulajdon fegyvereinek.
Boleszláv egyszer a németek ellen vívott győzelmes csatájából betegen tért haza. A betegség halálosra fordult. Halálos ágya mellett állandóan ott őrködött szerető hitvese.
Tartotta benne az élet reményét, de ugyanakkor készítette az örök életre. Sokat beszélt neki kedvelt témájáról, az Úr Krisztus kínszenvedéséről és azokról az örök lakásokról, amelyeket az Úr készített az őt szerető lelkek számára.
Boleszláv nemsokára jámbor halállal halt meg az Úr 1279. évében.
Férje halála után Jolánta fölosztotta vagyonát az Egyház és a rokonság között, maga pedig a krakói udvarba, majd Kingának özvegységre jutásával (1279 végén) vele együtt az ószandeci klarissza kolostorba vonult.
Két lánya akkor már férjnél volt (Hedvig a későbbi Lokietek Ulászló királynál)
s a legfiatalabb azok udvarában tartózkodott.
Az a tizenkét év, amelyet Oszandecben töltött nénjével, a megosztás nélkül lstennek szentelt élet boldog ideje volt. Az itt egybefolyó Dunajec és Poprád, Magyarországra emlékeztette a két magyar királyleányt s a szemük előtt emelkedő Erdős Kárpátok gyermekkori emlékekről beszéltek …
Kinga halála után (1292) Jolánta a gnézeni kolostorba vonult, ahol főnöknő lett. ltt élt békességben lstennek, apácatestvéreinek és férje emlékének.
Röviddel halála előtt megjelent neki az Úr Krisztus, Szűz Mária és Szent Salomea társaságában. Úgy jelent meg, amint az oszlophoz kötözve ostorozzák, vértől, sebektől borítva, s megmondta neki az órát, amely az ő végleges boldogító látására juttatja. A gyermek első pillantásai a szentmisében megjelenő Úr Krisztusra estek, s utolsó perceiben az imádságos életet élő szentnek lelkiszemével meglátta a szenvedő Urat.
1298 június 11 -én adta vissza lelkét Teremtőjének, a gnieznói klarissza kolostor kápolnájában temették el.
Tisztelete a halála után azonnal megindult, sírját zarándokok látogatták, és sokan nyertek rendkívüli kegyelmeket.
Boldoggá avatását 1631-ben indították el.
Boldoggáavatása után közel öt századon át évenként többször is hatalmas zarándoktömegek lepték el Gnézen városát: hódoltak Nyugat-lengyelország védőasszonyának. A nagy város hangos volt az énektől és imától.
Amióta azonban Lengyelország felosztása miatt eltűntek onnan a klarisszák, ritkábbak lettek a zarándoklatok, elcsendesültek az énekek.
A feltámadt Lengyelországhan a nekiviruló vallási élet valószínűleg újra útnak indítja sírjához a tömegeket és szép életének követésére hívja a lelkeket.
XII. Leó 1827. szeptember 22- én engedélyezte ünnepét a konventuális minoriták és a klarisszák számára, majd XIII. Leó kiterjesztette egész Lengyelországra.
Mindenható, örök Isten, te Boldog Jolánt irgalmasan kiemelted a földi jólét pompájából, és elvezetted szent Fiad keresztjének alázatos hordozására: a kemény önmegtagadó életre. Érdemeiért és közbenjárására add, hogy lemondva a földiekről, őszinte szívvel keressük a mennyei javakat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.