Miből fakad buzgalma?
a) Az Isten szentségének mély felfogásából. A szentség az Isten fölségének, erejének s jogainak kifejezése: szent, szent, szent; szuverén és kifogástalan; ellenkezik mindennel, ami bűn. E meggyőződést bele kell állítanunk a sürgő-forgó világba, mint sziklát a tengerbe, mint csillagot az éjbe. Meredjen, ragyogjon, kiáltson. A bűnnel való ellenkezés szent, isteni papság; ezt kell képviselnünk; ne veszekedjünk, de dolgozzunk az Isten gondolatainak térfoglalásán. Meggyőződésünk nyugalmat s ihletettséget kölcsönöz; arcvonásainkon is a küzdőnek ereje és a szenvedőnek átszellemültsége tükrözik majd. Csak egész, hatalmas férfiak valók apostoloknak.
b) Igaz szeretetből s erőből fakad, mely lélek, mely nem harap, nem öl, nem szaggat. Jóindulatot sugároz, s az ellenfélben is sok jót lát; nem gyűlöl senkit, s azon motívumok szerint tesz, melyek az ellenfélben a belátást, a méltányos érzést segítik s a jobbnak győzelmét előmozdítják. Vonzani kell kellemmel; ha tiszta és üde a lélek, ha lelkiséget sugároz, akkor vonz. A világ az ilyen lélekhez mint oázishoz vonzódik; élvezi a lélek magaslatainak hegyi levegőjét. A Tábor harmatos völgyének lehellete nem bájol el annyira, mint az ilyen lelki lélek. Ezt különösen a nagylelkűség s a jóindulat adja.
c) Türelemből fakad a buzgóság, mely erős kifeszült lélek. Nem törik, de hajlik; szívós s alkalmazkodó; ellentáll és sokoldalú. Ez az erő a magasból való: klímája az ideális élet; de ugyancsak a mélyből is való; áhítat, bensőség, Istennel való érintkezés kell hozzá. Az apostoli lélek sokszor csikorog és ropog, de nem veszti el lelki békéjét s nem tompítja el érzékét. – Uram, adj eszményszeretetet; adj szerencsés, finom érzéket s erős kezet, akkor hasonlítunk majd hozzád, ki tűrni, kitartani, vonzani s hódítani tudtál!