Borulj szívemre s forrj velem egybe. Szív jelezze hűségedet.
a) Aki szeret, az hű tud lenni; sőt a hűség az ő szíve vágya s szenvedélye. Hű vagyok, Uram, hozzád a vétek elkerülésében; a caritas fidelis sugallataira hallgatok. Hű a kicsiben is, akár küzdelem, akár szolgálat legyen; hű az eszközöknek használásában; kivált önmegtagadásban, szemfékezésben, szerénységben. Hű az ethikában és etikettben; fegyelmezett és készséges!
b) Jelezze a szív érzékenységedet. Megérezni, hogy mily szolgálatot vár tőlünk a Szent Szív. Érzékenyek legyünk az ima, a szentáldozás végzésében, az Oltáriszentség látogatásaiban. Valami meghittebb léleknek kell lennem vele szemben, aki érti őt, akit nem bottal kergetnek. Olvasóm van zsebemben, lelki olvasmány kezemben. Nem vagyok már az a faragatlan lélek. Van érzékem, van szemem hozzá; megérzem közeledését, s átjár s megfog a gondolat lépten-nyomon, hogy hogyan is tenne Jézus itt és most, az én helyemen. Ez édes szenzóriumom új világba vezet bele, s amely mértékben fejlik, abban a mértékben válik finommá, nagylelkűvé, érzővé a lelkem. Noblesse oblige.
c) Lássátok egész valómon, hogy a nagy Krisztus szíve tanítványa vagyok: lendületes lelkületben; vir cordatus; a szellem ruganyosságának megfelelően. Ne hagyjuk magunkat lelohasztani sem a rosszal, amit látunk, sem a bajokkal, melyek megnehezítik életünket. Ezeket Isten kezéből fogadjuk s nem nézünk rájuk mint ellenségünkre. Tudjuk, hogy ennek így kell lennie a világterv szerint. A rosszat pedig, az erkölcsi rosszat zárjuk ki magunkból s másokból. Ne sokat szimatoljunk az élet posványai, pletykák s romok körül; ne szívjuk magunkba a miazmát akár olvasmányok, akár beszélgetések révén. Tiszta levegőt; inkább ki a mezőkre, mint nyilt temetőkbe. Szítsuk föl buzgalmunkat, acélozzuk erényünket, tegyük többoldalúvá nézeteinket. S ne teljesedjék rajtunk Kempis panasza: Quoties inter homines fui, minor homo redivi: ahányszor emberek közt voltam, mindig kevesebb ember lettem.