Krisztust Atyja arra szánta, hogy istenfiúságával és erényeivel életszentségünk egyetlen mintaképe legyen. Életével, szenvedéseivel és halálával kiérdemelte, hogy örökre minden kegyelem szétosztója legyen mindenki számára. Belőle forrásozik minden kegyelem, belőle fakad minden isteni élet lelkünkben. Szent Pál mondja, hogy Isten „mindent a lába alá vetett, s megtette őt mindenek fölött az Egyháznak fejévé, mely neki teste és teljessége”.1
Az Apostol ezekkel a szavakkal, melyekkel az Egyházról szól, fejezi be Krisztus misztériumának fejtegetését. Csak akkor értjük meg ezt a misztériumot, ha kifejtésében Szent Pált követjük.
Valóban, Krisztust nem érthetjük meg az Egyház nélkül. Jézus egész életében, minden cselekedetében Atyja dicsőségét tartotta szem előtt; de főműve, mellyel ezt a dicsőséget legjobban előmozdítja, az Egyház. Krisztus azért jött a földre, hogy megalkossa és megalapítsa az Egyházat. Ez a célja életének, ezt éri el szenvedésével és halálával. Krisztus Jézust Atyja iránti szeretete vitte a Kálvária hegyére; de csak azért, hogy ott megalakítsa az Egyházat, isteni vérében szeretettel megtisztítsa és tiszta, szeplőtelen jegyesévé tegye: „Krisztus szerette az Egyházat és önmagát adta érette a végett, hogy megszentelje és megtisztítsa”.2
Ezt mondja Szent Pál. Lássuk tehát, a nagy apostol szerint mi ez az Egyház, melynek neve oly gyakran kerül tolla alá, hogy szinte elválaszthatatlan Krisztus nevétől.
Az Egyházat kétféleképpen tekinthetjük: 1. mint látható hierarchikus társaságot, melyet Krisztus alapított, hogy itt a földön folytassa az ő megszentelő küldetését. Ezt a látható szervezetet a Szentlélek élteti.3 Ebből a szempontból nevezhető az Egyház Krisztus misztikus testének. 2. De tekinthetjük abból a szempontból is, hogy az Egyház Lelke, vagyis a Szentlélek, a kegyelemben és szeretetben egyesül a lelkekkel.
Kétségtelen, hogy fontosabb az a szempont, hogy a lelkek a megszentelő kegyelemben és a szeretetben egyesülnek az Egyház Lelkével, azaz a Szentlélekkel, mint az, hogy belekapcsolódnak az Egyház testébe, vagyis a látható szervezethez tartoznak. De a kereszténység jelen üdvösségrendjében a lelkek csak azáltal részesülhetnek az Egyház javaiban és kiváltságaiban, ha belekapcsolódnak e látható társaság testébe. Viszont ezek a javak és kiváltságok éppen az Egyház Lelkével való egyesülésből származnak.
1 Ef 1,22-23
2 Uo. 5,25-26
3 L. később a 126–128. lapot.