Pünkösd utáni 2.Vasárnap
Ez a vasárnap beleesik az Úrnap oktávájába, azért az evangélium arra tanít, hogy mint kell Isten asztalához járulnunk. Egyébként az egész mise alapgondolata: mint növekszik Isten oltalma alatt a legnagyobb támadások közt is Krisztus most alapított Egyháza. Ez a kitartás az üldözések közt volt a Szentlélek Isten jelenlétének az első tanújele. A másik a keresztényeknek egymás iránt való kölcsönös szeretete.
Ha a mise szövegeit átelmélkedjük, ezekre az igazságokra akadunk.
Az énekek Isten oltalmáról szólnak, az imádság a szeretetért könyörög, az olvasmányok kitartásra buzdítanak.
Az evangélium első közvetlen magyarázatát az Úrnap oktávája adja meg.
A másik magyarázat szerint az egész hasonlat a Pünkösdkor alakult Egyházra vonatkozik, mert ez az a lakomás ház, ahová a gazda: az Isten meghívta a zsidókat és mikor azok visszautasították, meghívott új szolgái, az apostolok által mindenkit, tehát a pogányokat is.
Legyünk hálásak ezért és ne feledkezzünk meg a menyegzős ruháról, mely akkor lesz meg; ha Szent János tanítása szerint nemcsak szóval, hanem tettel is szeretünk.
Introitus:
Oltalmazóm lett az Úr és kivezetett a szabad térre engem, megmentett, mert kedvét lelte bennem.
Szent Marcellin, Péter és Erazmus püspök vértanúk
Szent Marcellin, Péter vértanúk
„Ha Istened kiszabadít ebből a kötelékből, és meggyógyítja a lányomat, hinni fogok Krisztusban.”
A két vértanú, Marcellin és Péter neve szerepel a szentmise ősi, római kánonjában. Megbízható hagyomány e vértanú‐párról természetesen ugyanúgy alig áll rendelkezésünkre, mint Ágnes, Nereus és Achilles vagy Pongrác vértanúságáról.
Föltehetően 500 táján készült szenvedéstörténetük jóltájékozottnak és beszédesnek mutatkozik. Formája szerint épületes, dicsőítő irat a vértanú‐tisztelet szolgálatában. Történeti hitelességét azonban már nincs módunk megítélni.
A két vértanú ‐‐ az írás szerint -‐ római klerikus volt: Marcellin áldozópap, Péter pedig exorcista (ördögűző). Diocletianus császár üldözésének idején szenvedhettek vértanúhalált. Damasus pápa azt állítja a két római vértanú sírfeliratában, hogy haláluk és temetésük történetét a kivégző hóhértól hallotta: „amikor még gyermek voltam”. Helyi tiszteletüket Rómában ki lehet mutatni, sírjukat a Via Labicanán lévő temetőben tisztelték. Konstantin császár bazilikát építtetett oda, melyhez hozzáépíttette anyjának, Ilonának a mauzóleumát.
A két szent ereklyéi 827‐ben a Majna menti Seligenstadtba kerültek.
A két római vértanú életéből a legendás szenvedéstörténet épületes részleteket beszél el:
Amikor Pétert bebörtönözték, megnyerte fogolytársai és őrei bizalmát. Arthemius felügyelő is elpanaszolta gondját: van egy lánya, akit megszállva tart a gonosz lélek. Péter ajánlkozott, hogy Krisztus nevében meggyógyítja. Arthemius azonban nem akarta elhinni, hiszen ha Péter Istene olyan erős volna, akkor először nyilván saját szolgáit szabadította volna ki a bilincsekből. De Péter bátorította őt, hogy higgyen Isten erejében.
Akkor a börtönfelügyelő kettős láncot hozott, és a szentre zárta:
„Ha Istened kiszabadít ebből a kötelékből, és meggyógyítja a lányomat, hinni fogok Krisztusban.”
A következő éjszaka Péter szabadon, kereszttel a kezében lépett a kételkedő elé, kinek a lánya is teljesen meggyógyult. Arthemius egész házanépével rögtön kérte a keresztséget, és szabadon engedte a keresztény foglyokat, azokkal együtt, akik meg akartak keresztelkedni. Marcellinus, aki papként ugyanabban a börtönben volt, mindnyájukat megkeresztelte.
Amikor a bíró megtudta, hogy Marcellin és Péter megkeresztelte a felügyelőt és más foglyokat, és mindnyájan szabadok, sietve újra elfogatta és egy szigorúbb börtönbe záratta őket.
Jöttek a kínzók:
Marcellint üvegcserepekre fektették, Pétert kalodába zárták.
Az Úr angyala azonban éjjel kiszabadította őket a börtönükből, és megparancsolta nekik, hogy továbbra is erősítsék a keresztény népet szóval és tettel. Mindenekelőtt Arthemius bátorítására siettek, akinek szintén meg kellett ízlelnie a bíró haragját: családjával együtt megkövezték.
Végül Marcellint és Pétert egy sötét erdőbe hurcolták, és ott lefejezték.
A legenda még arról is tud, hogy a hóhér látta, amint lelküket angyalok kísérték az égbe. Akkor ő is eljutott a hitre.
Istenünk, aki Szent Marcellin és Szent Péter vértanúid dicsőséges hitvallásának emlékezetét erősíted bennünk és oltalmunkra fordítod, kérünk, segíts, hogy követésük előbbre vigyen, és közbenjárásuk támogasson minket!
Szent Erasmus
Született 253 körül és meghalt 303 körül , más néven Saint Elmo , a tengerészek védőszentje.
Erasmus vagy Elmo a nyugati hagyomány tizennégy segédszentjének egyike, Közép-Európában közbenjáróként tisztelik.
Életéről keveset lehet tudni teljes bizonysággal, mivel hosszú évszázadokkal halála után születtek leírások életéről, ezek is legendákon alapulnak.
Erasmus, ókeresztény szent, aki antióchiai püspökként híresült el, a Krisztus-követők diocletianusi üldözések korában. Erasmus az üldözések elől menekülve, kénytelen volt elhagyni kisázsiai szülővárosát és a libanoni hegyekbe menekült, ahol remeteéletet élt.
Amikor hét év után megjelent álmában egy angyal, és visszaküldte püspökségébe, Erasmust elfogták, megkínozták, hasüregéből a beleit egy orsóra vagy rúdra csavarták. Mindezt isteni csodával túlélte, hajóra szállt, és egy tengeri vihart lecsendesítve, megmentette az őt szállító hajó legénységének és utasainak életét.
A tengeri kaland után az itáliai Formia városában kötöttek ki, ahol folytatta püspöki tevékenységét, és mártírként hunyt el.
A tengeri vihar lecsöndesítésének okán nemcsak a hasi bántalmakban és fájdalmakban szenvedők, hanem a tengerészek is védőszentjükként tisztelik.
(Erasmus neve olasz formában Elmóként hangzik – viharok idején az árboc körüli elektromos kisüléseket hívják „Szent-Elmo tüzének”.)
Ő a tengerészek és az itáliai Gaeta város védőszentje, ezenkívül kínhalála miatt a vajúdó anyák is hozzá fohászkodtak vagy mindazok, akik görcsöktől és kólikától szenvednek, főként a gyermekek.
Nagy Szent Gergely pápa írta róla a 6. század végén, hogy ereklyéit a formiae-i székesegyházban őrzik. Amikor 842-ben a szaracén kalózok földig rombolták Formiaet, Elmo földi maradványait Gaetába menekítették.
Szent Erasmusról az egyház történetében először Szent Jeromos Mártiológiuma emlékezett meg, majd a 9.századtól fogva kultuszát Gaetai János, a későbbi II. Gelasius pápa által írt életrajza támogatta.
Német területen Magdeburg és a hallei Moritzberg vált az Erasmus-kultusz központjává, majd a 11.századtól fogva Erasmus a 14 segítő szent egyikévé vált, többek között Szent Katalin és Szent Balázs társaságában.
Legendái
Leginkább a hajósemberek pártfogójaként tisztelik. Ennek eredete arra a legendás esetre vezethető vissza, hogy akkor is tovább prédikált, amikor villám sújtott le a közelében. Ez késztette arra a tengerjáró embereket, akiket váratlan viharok és villámlás fenyegetett, hogy őt válasszák patrónusuknak. A hajók árbocain felvillanó elektromos kisüléseket a hajósok égi jelnek tekintették, hogy Elmo megvédelmezi őket, ezért nevezték az árbocokon felvillanó szikrákat „Szent Elmo tüzé”nek.
Egy másik legenda azt beszéli, hogy mártírhalálakor a pogányok kiszakították a beleit, melyeket egy horgonyfelvonó csörlő köré tekerték. A legenda alapja az lehet hogy Elmo jelképe, a csörlő hasonlít a kerék alakú kínzóeszközhöz. Ő a tengerészek és az itáliai Gaeta város védőszentje, ezenkívül kínhalála miatt a vajúdó anyák is hozzá fohászkodtak vagy mindazok, akik görcsöktől és kólikától szenvednek, főként a gyermekek.
Arany legenda
„Szent Erasmus részletes élettörténetét Jacopo da Voragine (1230–1298) itáliai krónikás foglalta össze a 13. század közepén összeállított Arany legenda című művében, amelyben hátborzongató részletességgel mutatja be a kivégzés körülményeit.
„Constantinus egy mérges kígyóktól hemzsegő verembe dobatta, tüzes páncélba öltöztette, majd forró olajban fürdette meg a kegyetlenül megkínzott püspököt, de Erasmus még így is életben maradt.
Ekkor a császár egy pogány istenszoborhoz vitette a szent életű férfit, és arra akarta kényszeríteni őt, hogy térdre borulva imádja a totemet. Ebben a pillanatban valóságos csoda történt: Erasmus közeledtére a szobor váratlanul leesett a talapzatáról és darabokra tört, végül elporladt a földön. Az éktelen haragra gerjedt uralkodó egy vasszögekkel bélelt hordóba tétette a püspököt és legurította egy magas hegyről, de Erasmus ezt a rettenetes próbát is sértetlenül átvészelte. A legborzalmasabb kínzást azonban már isteni segítséggel sem élhette túl: a hóhér felvágta a hasát, a beleit pedig egy orsóval kiszakította a testéből. Szent Elmo földi élete ezzel bevégeztetett…”