Valóban, ezen a téren az világítja meg legjobban a megtestesült Ige csodálatos bölcsességét, hogy a szentségek egész életünket megszentelik.
Szent Tamás szerint van valami hasonlóság a természetes és a természetfeletti élet között.1 A természetfeletti életre a keresztséggel születünk. Ezt az életet meg kell erősíteni: ez a bérmálás műve. Mindnyájan csak egyszer születünk és egyszer érünk férfivá: ezért ez a két szentség sem ismételhető meg. Valamint a testet, ugyanúgy a lelket is kell táplálni: a lélek tápláléka az Oltáriszentség, mely akár mindennapi táplálékunk lehet. Ha bűnbe esünk, a bűnbánat szentsége adja vissza a kegyelmet, ahányszor csak szükségünk van rá, hogy megtisztuljunk bűneinktől. Betegség sújt bennünket, úgyhogy már a halál fenyeget? Az utolsó kenet szentsége előkészít az örökkévalóságba való átkelésre, sőt néha a testi egészséget is visszaadja, ha Isten is úgy akarja. Ezek a különféle szentségek megteremtik, táplálják, erősítik, biztosítják, helyreállítják, növelik és betetőzik az isteni életet mindegyikünk lelkében.
És mivel az ember nem elszigetelt egyed, hanem közösség tagja, a házasság szentsége megszenteli a családot, megáldja az emberi nem szaporodását, míg az egyházirend szentsége, a papság, állandóvá teszi a lelki atyaság hatalmát.
Mindezek a szentségek kivétel nélkül közlik a kegyelmet, azaz megadják a léleknek, vagy nagyobbítják benne Krisztus életét: a megszentelő kegyelmet, a belénk öntött erényeket és a Szentlélek ajándékait, ezt a csodálatos együttest, melynek a neve: a kegyelem állapota. Ezek ékesítik lelkünket, tehetségeit természetfeletti módon megtermékenyítik, hogy hasonlóvá lehessen Krisztus Jézushoz és méltó lehessen az örök Atya tetszésére.
Minden szentséggel a megszentelő kegyelmet kapjuk vagy az nagyobbodik bennünk; de ennek a kegyelemnek a különböző szentségekben sajátos jellege van, mely megfelel a szentség azon rendeltetésének, melyet az imént megjelöltünk. Tudjuk továbbá, hogy a keresztség, a bérmálás és az egyházirend szentsége kitörülhetetlen bélyeget, jegyet nyom a lélekbe: ez a kereszténynek, Krisztus katonájának, a Magasságbeli papjának ismertetőjele.
A természetes és természetfeletti élet közti hasonlóságból2 kétségtelenül megállapítható, hogy a keresztény élet minden fő korszakában meg van szentelve és hogy Krisztus minden természetfeletti szükségletünkről gondoskodott. Tehát életünk akármelyik fontosabb állomásához érünk is, az alkalmas és jótékony hatású kegyelem megfelelő formában rendelkezésünkre áll. Krisztus csatlakozik hozzánk egész földi zarándokságunk idején; mindig velünk van.
Higgyünk hát élő, gyakorlati hittel a megszentelődés ezen eszközeiben. Krisztus akarta és érdemelte ki, hogy föltétlen hatásuk legyen, kiválóságuk mindent felülmúljon, termékenységük kimeríthetetlen legyen: a szentségek isteni élettel megtöltött jelek. Krisztus bennük akarta felhalmozni minden érdemét és elégtételét, hogy velünk közölje: semmi sem helyettesítheti őket, nem is kell. A megváltás jelenlegi üdvösségrendjében szükségesek az üdvösséghez.3
Hangsúlyozzuk ezt; mert a tapasztalat azt mutatja, hogy ezeknek az üdvösség-eszközöknek gyakorlati megbecsülése általában, még az istenkereső lelkeknél is, sok kívánnivalót hagy hátra. A szentségek az Egyház tanítása szerint valóban Krisztustól rendelt csatornák, hogy általuk eljuthassunk Atyjához. Őt sértjük meg, ha nem becsüljük értéküket, gazdagságukat, termékenységüket; viszont őt dicsőítjük, ha merítünk ezekkől a kincsekből, melyeket kiérdemelt: elismerjük vele, hogy neki tartozunk mindennel és kedves hódolatot mutatunk be neki.
Vannak lelkek, akik nem nagyon hisznek ezekben a szent jelekben és ritkán használják őket. Kevésre becsülik azt a kegyelmet, melyet a szentségek hoznak létre bennünk. Csak lanyhán készülnek elő vételükre, vagy többre tartják a rendkívüli eszközöket. – Mint már említettük, Krisztus Jézus kétségtelenül mindig föltétlen ura marad ajándékainak; annak osztja szét őket, akinek jónak látja, akinek akarja. Látjuk a szentek életében az isteni nagylelkűség csodáit, kezdve azoktól a karizmáktól, amelyek kitüntették az első keresztények életét, azon hallatlan kegyelmekig, melyek még napjainkban is sok lelket elárasztanak: „Csodálatos Isten az ő szentjeiben”. – De ezen a téren Krisztus nem ígért senkinek semmit. Nem ezeket a rendkívüli eszközöket jelölte meg az üdvösség, az életszentség rendes útjának, hanem megalapította a szentségeket sajátos hatásukkal és erejükkel. Ezek összhangzó változatosságukban különösen biztos eszközei az üdvösségnek. Bennük nem csalódhatunk. Már pedig tudjuk, milyen veszedelmesek a jámborságban és az életszentségben azok a csalódások, melyeket a sátán kelt a lelkekben!
Isten akarja, hogy szentekké legyünk: „Az Isten akarata ez: a ti megszentelődéstek”.4 Krisztus csak megismétli: „Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes”.5 Ezek a szavak azonban nemcsak az üdvösségre, hanem a tökéletességre, az életszentségre is vonatkoznak. – Krisztus tehát általában nem a rendkívüli jelenségekkel az elragadtatásokkal, extázisokkal közli velünk a természetfeletti életet, hogy tökéletesekké, szentekké és Atyja előtt kedvesekké tegyen bennünket, hanem elsősorban a szentségekkel. Elég nekünk az ő szent akarata, hogy életszentségre vágyó lelkünk teljes hittel, teljes bizalommal hagyatkozzék ezekre a szentségekre. Ezek a természetfeletti élet és életszentség igazi forrásai, elegendő és bőséges források. Hiába merítünk máshonnan, hiába „hagyjuk el – a Szentírás nyomatékos kijelentése szerint – az élő víz forrását és ásunk magunknak vízvermeket, megrepedt vízvermeket, melyek nem tarthatják meg a vizet”.6 Lelkiéletünk összes tevékenységének nem lehet más értelme, más célja, minthogy egyre bővebben és gazdagabban, minél több hittel és tisztasággal merítsünk ezekből az isteni forrásokból; hogy egyre könnyebben és szabadabban, egyre elevenebben és erősebben áradhasson ránk minden szentség sajátos kegyelme.
Ó, jöjjetek és merítsetek „örömmel az üdvösség forrásaiból”7 Merítsetek ebből az üdvözítő vízből! Tágítsátok ki lelketek befogadóképességét bűnbánattal, alázattal, bizalommal, de különösen szeretettel, hogy a szentségek működése egyre mélyebbre, egyre erősebben és tartósabban hasson. – Valahányszor közeledünk hozzájuk, újítsuk meg Krisztus gazdagságába vetett hitünket. Ez a hit megakadályozza azt, hogy a szentségek gyakori vétele megszokottá váljék annak a lelkében, aki gyakran járul ezekhez a forrásokhoz. Merítsünk belőlük gyakran, különösen az Oltáriszentségből, mert ez kiváltképpen az élet szentsége. A Megváltó ezeket a forrásokat a kereszt lábánál, vagy talán még inkább Szentséges Szíve mélyéből fakasztotta végtelen érdemei által.
Mikor Szent Ágoston az evangéliumnak azon szöveget magyarázza, mely Krisztus haláláról szól: „Egyik katona lándzsával megnyitá oldalát”,8 ezeket a figyelemreméltó szavakat írja: „Az evangélista szándékosan használja ezt a kifejezést; mikor a kereszten függő Jézus lándzsa-sebéről beszél, melyet a katona ejtett rajta, nem azt mondja: megütötte vagy megsebezte oldalát, nem mond semmi mást, hanem megnyitotta oldalát, hogy ezzel mintegy kinyissa az élet kapuját. Innen áradtak ki a szentségek, melyek nélkül nem juthatunk el az igaz életre”.9 Ezek a források a keresztből, Jézus szeretetéből fakadnak. Vérének erejével ránk alkalmazzák a Megváltó halálának gyümölcseit.
Ha tehát keresztény életet akarunk élni, ha keressük a tökéletességet, ha életszentségre törekszünk, belőlük merítsünk örömmel. Mert ezek a természetfeletti élet forrásai a földi életben és a dicsőség forrásai a másvilágon. – „Ha valaki szomjazik, jöjjön énhozzám és igyék…10 Mert aki abból a vízből iszik, melyet én adok neki, soha többé nem szomjazik mindörökké, hanem a víz, melyet én adok neki, az örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”11 Mintha ezt mondaná a Megváltó: „Jöjjetek és ittasodjatok, kedveseim!”12 Jöjjetek és igyatok ezekből a forrásokból. Általuk közlöm saját életemet itt a földön a hit fátyola alatt, – mindaddig, míg el nem tűnik minden szimbólum, amikor majd megrészegítelek benneteket gyönyörűségem patakjával, világosságom örök fényében: „Gyönyörűséged patakjával itatod őket. Nálad van az élet forrása, és világosságod által látunk világosságot”.13
1 III., q. 65. a. 1.
2 Ezt a hasonlóságot azonban nem szabad túlzásba vinnünk. Különösen nem a bűnbánat szentségénél, amely feltámasztja a lelket az isteni életre. A természetes életben, csak egyszer halunk meg.
3 Hozzá kell azonban tennünk, hogy nem minden szentség egyformán szükséges. Pl. a keresztség feltétlenül szükséges mindenkinek, de ez nem áll azokra a szentségekre, amelyek csak egyes emberekre vonatkoznak, mint az egyházirend és a házasság.
4 1Tesz 4,3
5 Mt 5,48
6 „Elhagytak engem, az élő víz forrását és vízvermeket ástak maguknak, megrepedt vízvermeket, melyek nem tarthatják meg a vizet!” Jer 2,13
7 Iz 12,3
8 Jn 19,34
9 Vigilanti verbo Evangelista usus est, ut non diceret: latus ejus percussit aut vulneravit, aut quid aliud, sed aperuit, ut illic quodammodo vitae ostium pancderetur, unde sacramenta maneverunt, sine quibus ad vitam, quae vita vera est non intratur. Tract. in Joan. 120.
10 Jn 7,37
11 Vö. uo. 4,13
12 Én 5,1
13 Zsolt 35,9-10