Ha már most szavainkból az adott körülményeket tekintetbe véve gondolatainkat meg lehet érteni, akkor a fenntartás nem tisztán észbeli. Ily eljárás miatt hazugságról senki méltán nem vádolhat minket. Hiszen, amit mi mondunk az igaz. Berohan a szobába a gyermek. „Apám – kérdi – nem láttad édesanyámat?” „Nem”, feleli az apa. Vajon hazudott‑e? Ha a választ betű szerint vennők, azt kellene állítanunk. Ámde mégsem. A gyermek ugyanis a körülményekből nagyon könnyen kiegészíti azt, amit az atya elhallgatott, ti. nem láttam mostanában, nem láttam itt a szobában. Igaz ugyan, hogy az a beszédmód olykor félreértésre adhat alkalmat, ámde nagyon jó s bölcs okaink lehetnek, hogy ezt tudatosan elnézzük és megengedjük. Tehát ne legyen semmi módunk titkunkat, gondolatunkat elzárni s rejtegetni, mint ahogy ezt pénzünkkel, leveleinkkel, okmányainkkal megtehetjük? Ki vonja e jogunkat kétségbe? Hiszen megtette ezt maga a megtestesült igazság, Jézus Krisztus, miért is ne követhetnők kellő okból mi is az ő példáját? Így pl. Jézus Krisztus, midőn a tanítványok az utolsó ítélet napjáról kérdezék őt: Azt a napot – feleli – senki sem tudja – a Fiú sem.1 (Ti. mint ember; vagy közölhető tudással.) Más alkalommal megint kijelenti,2 hogy ez évben nem megy fel a húsvéti ünnepekre, ámde mégis felment; felment, ti. magányosan, nem a nyilvános, hivatalos körmenettel. Illés prófétáról pedig azt állítja, hogy már eljött.3 (Ti. az ő szellemét képviselő Keresztelő Szent Jánosban.)
Nem lehet tehát semmi akadálya annak, hogy mi is megfelelő fontos okból nem tisztán észbeli fenntartással elleplezzük gondolatainkat. És tényleg akárhány ily beszédforma már egészen átment a mindennapi élet gyakorlatába.
Ha például a házbeliek által a látogatóknak tudomására hozzuk, hogy „nem vagyunk otthon”, ezt minden művelt ember úgy egészíti ki, hogy „a látogatók számára”. Más szóval vendéget nem fogadunk.
Mikor pedig megbízhatatlan egyén pénzt kér kölcsön, nyugodtan feleljük, hogy „nincs”, ti. „számodra” vagy „olyan, mit neked adhatnék”.
A pénzügyőr (finánc) kérdésére, vajon nincs‑e valami megvámolni való poggyászunkban, hazugság nélkül lehet tagadólag válaszolni. Nem vagyunk ugyanis kötelesek holminkat önként a megvámolásra felajánlani. Csakis ez az értelme a rövid „nincsnek”, melyet a hozzánk intézett kérdésre feleletül adunk.
Ügyelnünk kell azonban, hogy az olyanokat, kik az ily beszédet hazugságnak tartják, meg ne botránkoztassuk.
Vannak esetek, midőn észbeli fenntartást használni valóságos kötelesség. Így a gyóntatóatya a gyónást illető hozzáintézett kérdésekre még a bíróság előtt is csak azt felelheti, hogy az illető ügyről mitsem tud (ti. közölhető módon) s minden okos ember belátja, hogy szentségtörő merénylet volna a feltétlen szentségi titok felszentelt őrét még további kérdésekkel is ostromolni.
Egyébként azonban, ha oly egyén intéz hozzánk kérdést, kinek joga van megtudni a leplezetlen igazságot, nem tisztán észbeli fenntartást alkalmaznunk nem szabad.
1 Mk 13,32
2 Jn 7,8.10
3 Mt 17,12