A szerdai nap régi szokása a Szent Józsefről való megemlékezés.
Szent József hathatós közbenjáró erejét Avilai Szent Teréz is lelkesen hirdette. A szerdai napon a régiek böjtölni is szoktak, mert Júdás ezen a napon egyezett meg a zsidókkal az árulásról. Tudjuk, hogy Szent József imádsága hathatós a tisztítótűzben szenvedő lelkek enyhületében és a gonosz lélek elleni küzdelemben.
Szent György vértanú
„Légy híveid reménye!”
„Az angyalok Teremtője és az egész teremtés Alkotója, aki mint a hit harcosát és a hit legyőzhetetlen vértanúját nyilvánított ki téged Egyházának, azt sugallja nekünk, hogy szenvedéseid hőstetteiért így dicsőítsünk téged, Szent György:
Üdvözlégy, ki mindvégig szeretted Jézust, az Isten Fiát!
Üdvözlégy, ki szeretettel adtad oda lelkedet az Ő nevéért! Üdvözlégy, Istentől hívott hitvalló!
Üdvözlégy, Isten kegyelmétől megdicsőített bajnok! Üdvözlégy, angyalok lakótársa! Üdvözlégy, ki a prófétákkal hasonló állású vagy!
Üdvözlégy, György, nagy Győzelmes!” (Akathisztosz)
Szent György Kappadokiából származott, a római hadsereg magas rangú katonatisztje volt.
Kappadókia hercege, római katona volt Szent György apja.
A fiú is az apa nyomdokaiba akart lépni. Nikodémiába ment, hogy felajánlja magát 15 évesen Diocletiánus császárnak. Nikodémia város a Boszporusz tengerszoros ázsiai részén fekszik, ide állított fel testőrséget a császár, amibe bekerült Szent György is. A császár jóindulata azonban egyből elpárolgott, amikor kiderült, hogy a szent keresztény.
György szétosztotta a szegényeknek minden vagyonát, amit szüleitől örökölt, és a Szentföldre indult zarándoklatra. Útközben Szíriában, Lydda völgyében, Sylena város vagy Bejrut közelében egy királylányt megmentett egy vadállat – sárkány – karmából.
György megtérítette a város népét, akik templomot építettek. A templom oltáránál csodás forrás fakadt, aminek vize gyógyító erejű volt.
A császár elfogatta Györgyöt, akit se méreggel, se kerékbe töréssel, se forró ólommal nem tudtak kivégezni. Végül lefejezték.
A legenda szerint legyőzte a sárkányt, amely a líbiai Silena város közelében lévő tóban élt, és naponta egy ember esett áldozatául. György megmentette a sárkánynak áldozatul kiszemelt királylányt. A hőstett hatására a környékbeliek megkeresztelkedtek.
Györgyöt keresztény hite miatt börtönbe vetették, ahol megjelent előtte Krisztus és megjósolta hét évig tartó szenvedéseit.
Szent Györgyöt 303 táján, a Diocletianus-féle üldözések idején fejezték le, s halt vértanúhalált.
Így vált a lovagok, lovas katonák, fegyverkovácsok, szíjjártók, vándorlegények,és a cserkészek patrónusává.
Szent György tisztelete rendkívüli módon elterjedt, leginkább a keleti egyházban, de a nyugatiban is. A görögkeleti egyházban a nagyvértanúknak nevezett katonaszentek közé sorolják, akik között kiemelkedő helyet foglal el: ő a zászlótartó.
Nyugaton a középkor óta terjed tisztelete. A lovagok, a nemesség, a parasztok, a lovak s végül a háziállatok védőszentje, s az ún. 14 segítő szent egyike, akinek közbenjárását különféle betegségekben is kérték.
Egy nemzeti zsinat 1222-ben az angol birodalom védőszentjének nyilvánította, s tisztelete az anglikán egyházban is megmaradt.
Károly Róbert király 1326-ban alapította a Szent György lovagrendet, amelyet Zsigmond király sárkányrend néven továbbfejlesztett. Nagy Lajos király pedig templomot építtetett tiszteletére.
A II. Vatikáni Egyetemes zsinat liturgikus reformja során a római egyház naptárát is kiigazították, amennyiben a történelmileg nem igazolható szentek emléknapját megszüntették.
Károly Róbert 1326-ban alapította meg a világi jellegű Szent György-lovagrendet.
A kolozsvári testvérek, Márton és György, 1373-ban készítették el a prágai várban álló Sárkányölő Szent György-szobrot. Több magyarországi templomban maradt fenn Szent György-oltár, vagy a sárkányölőt a megmentett lánnyal együtt megjelenítő freskó.
Ezek egyike a tarpai református templom falán feltárt, XV. század eleji falkép.
Szent György alakja a középkori Magyarországon is népszerű volt.
Ezt bizonyítja számos helységnév a Felvidéktől Somogyig és Zalától Erdélyig: Garamszentgyörgy, Balatonszentgyörgy, Sepsiszentgyörgy stb…
A Trianon előtti hazában szentek nevét tartalmazó helységneveink közül legtöbb, vagyis szám szerint – 45 település Szent Márton nevét viselte, ezt követte Szent György 40 településsel – olvashatjuk a régi kiadású Katolikus Lexikonban.
„Mindenható örök Isten, te megadtad Szent György vértanúnak, hogy mindhalálig küzdjön az igazságért. Közbenjárására segíts minket, hogy szeretettel és türelemmel viseljünk érted minden megpróbáltatást, és teljes erőnkkel törekedjünk hozzád, mert egyedül te vagy számunkra az élet.”
Istenünk, magasztaljuk isteni hatalmadat, amely erőt adott Szent Györgynek, hogy kövesse a szenvedő Krisztust. Gyöngeségünkben legyen számunkra erőforrás az ő példája. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Sigmaringeni Szent Fidél vértanú
„Esto fidelis usque ad mortem, et dabo tibi coronam vitae. — légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” (Jel. 2,10).
„Kész vagyok meghalni az igaz hitért, amelynek hirdetésére most elindulok. És bár méltatlannak kell tartanom magamat a vértanúság koronájára, mégis bizonyosan tudom, hogy az Úr már elkészítette azt nekem.”
Roy Márkus – Fidél, Roy Jánosnak a fia volt, a felső dunamelléki Sigmaringen városka polgármesteréé. A keresztségben a Márk nevet kapta. Apját korán elvesztette, de gyámja lelkiismeretesen gondoskodott neveléséről.
Latin iskolába küldte, s mikor a fiú ezt nagy sikerrel elvégezte, tovább taníttatta a freiburgi egyetemen, Breisgauban, filozófiára és jogra. Az egyetemi diákélet szabadsága, kísértései nem tettek kárt Roy Márkban. Társai mulatozásában nem vett részt, erre nem ért rá, mert a szegények védője akart lenni s tudta, hogy alapos tudomány és feddhetetlen élet nélkül nem lehet. Tanult hát szorgalmasan, de az imádságra maradt ideje.
Tanárainak büszkesége volt, mikor az egyetemet 1603-ban elhagyta. Még többet ért, hogy ártatlan szívvel, el nem égetett életerővel, ki nem kezdett lelkesedéssel ment haza. Hátra volt még a doktori fokozat megszerzése, de szeretett volna előbb világot látni, más népeket megismerni s nyelvismeretét tökéletesíteni.
Megtehette, mert gyámja gondos kezeléséből szép vagyon maradt rá, de egyébként is kedvezően alakultak a körülmények. Néhány előkelő nemesi családból való ifjú hosszabb külföldi utazást tervezett, s szüleik a freiburgi professzoroknál érdeklődtek alkalmas vezető iránt. Ők egyhangúlag Márkot ajánlották.
Elfogadta a megbízást s 1604-ben, közös misehallgatás után, útnak indultak, – hat évet töltöttek külföldön. Bejárták Németországon kívül Franciaországot, Itáliát és Spanyolország jó részét. Néztek műkincseket, hallgatták híres tanárok előadásait, részt vettek az akkor szokásos vitatkozásokban, de az Úr házából való indulás hangulata egész úton megmaradt.
A messzi idegenben is magukon érezték a mindenható, irgalmas Isten tekintetét. Mintha az utasokat vezérlő Ráfael angyal lett volna nyomukban, szerencsével jártak.
Nem bódította el őket a sok látott dolog. Békességgel, egészséggel, friss, ifjúi örömmel, tágra nyílt lélekkel, befogadásra, feldolgozásra készen nézik az ismeretlen országokat. Egészségben és békességben akarnak eljutni haza, ami így is történt, hiszen testben is ott járt közöttük „az Úr angyala” – Márk. Ő ébresztette, ő tartotta fönn ezt a szellemet köztük.
Már ekkor szentnek vallották a fiúk. Ünnepeken gyónt, áldozott. Hajnali négy órakor kelt, hogy előadás idejére elvégezhesse a Boldogságos Szűz officiumát, misét hallgathasson. Nagyböjtben ciliciumot hordott, s a paloták, szobrok, képek mellett észrevette az utcai koldust és saját ruháját is odaadta. Közben pedig tudósokkal barátkozott, ismerkedett, jól megtanult franciául és olaszul.
Hat év múltán épségben vezette haza a rábízottakat, letette a jogi doktorátust és Einsisheimben ügyvédi irodát nyitott.
Tudománya és igazságszeretete miatt nagy tekintélye volt a hatóságok előtt; még ellenfelei is becsülték, mert soha tiszteletlen, avagy szenvedelmes szót nem szólt ellenük, a leghevesebb viták közepette sem. Az egész vidék pedig nemsokára úgy emlegette, mint a szegények ügyvédjét. Szíve azonban egészen az Úristenhez húzta.
Sigmaringeni Fidél nyugtalan és zavaros korban élt, a reformáció következtében kialakult a két hitvallási frontvonal „Unió” és „Liga” néven. Az Egyház helyzete Németországban reménytelennek látszott. A lakosság kétharmada az új hitet vallotta, s csak idő kérdése volt, hogy a maradék mikor követi. „Hűségesen kitartani!” – így hangzott a katolikusok jelszava.
Kitartásra buzdította 1612-ben a kapucinusok tartományfőnöke is a testvéreket:
„A fenyegetésekkel és erőszakosságokkal nem törődve teljesítsük továbbra is kötelességünket prédikációval és keresztény tanítással. Szorgalmazzuk állhatatosan és szünet nélkül az igaz Egyház kebelébe való visszatérést. Adná Isten, hogy olyan maradéktalan örömmel működnénk, mint svájci testvéreink, akik (nem sokkal előbb) a ragály idején Krisztusért meghaltak.”
Ismerni kell a korabeli körülményeket, hogy értékelni tudjuk az ilyen magatartást. A leggonoszabb felekezeti csatározások kora volt ez; legfőbb színterük a szószék volt. Ugyanakkor a végsőkig elszántakat a korviszonyok arra késztették, hogy vértanúságért imádkozzanak.
Fidél, külföldi útjából hazatérve a kapucinusoknál töltött egy pár napot, testvérét látogatta. Már ekkor megszerette a rendet s most kérte fölvételét, kérését szívesen teljesítették.
A megosztott kereszténység ügye vezette Roy Márkus doktort – ahogyan Fidél atyát családi nevén hívták – a kapucinus rendbe. Elhatározása pillanatában még teljesen a kapucinus testvérek hősiességének a bűvöletében élt, amelyet az alig fél éve tombolt pestis idején tanúsítottak. Közülük sokan bátran föláldozták magukat a betegek szolgálatában.
1612-ben pappá szentelték, ekkor tartotta meg első miséjét 35 éves korában, a freiburgi kapucinus templomban.
Mise után a gvárdián, Angelus páter beöltöztette a rend ruhájába. Ekkor a rend szokásai szerint nevét is megváltoztatta: Fidelis ( = hűséges) lett a neve.
A gvárdián prédikációt tartott, azzal kezdte:
„Esto fidelis usque ad mortem, et dabo tibi coronam vitae.”
— „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” (Jel. 2,10).
Eddig is hűséges volt az új Fidél páter, de most igazán a halálig, az élet föláldozásáig az akart lenni. A gvárdián figyelmeztetését írta minden könyvének első lapjára. Nem tudta még akkor, hogy az Úr máris kiválasztotta halállal való bizonyságtételre, vértanúságra, s nincs is nagyon messze a bizonyságtétel ideje.
A hitszakadás átka nem véletlenül sújtotta a kereszténységet. Nagy mértékben bűnösök benne az Egyház fölszentelt szolgái az Isten szolgálatában tanúsított hanyagságuk és bűnös életmódjuk révén.
Csak az evangéliumi élet komoly vállalása háríthatta el a szerencsétlenséget.
Abból az 1612-es esztendőből, amelyben Fidél pappá szenteltette magát és belépett a rendbe, följegyzések maradtak ránk tollából Szeráfi áhítatgyakorlatok címen.
Ezek az imádságok tanúsítják, hogy Fidélt mennyire eltöltötte az újraegyesülés iránti elkötelezettség:
„Könyörülj, irgalom jóságos Atyja – fohászkodik – ezen a világon, és vezesd vissza a hittől elvadult népeket az igazság ismeretére. Ne engedd, hogy Fiad vére haszontalan és gyümölcstelen maradjon. Uram, előtted siratom ezeket a tőled távol álló testvéreimet; mennyire szeretnék mindnyájuk lelkével Benned hinni, mindnyájuk akaratával Téged szeretni, és mindnyájuk erejével szüntelenül Neked szolgálni!”
Olyan korban, amikor a gyűlölet ördögi hatalmai uralkodtak, már csak a hősies szeretet hozhatott szabadulást. Ezért kérte Fidél ezt az erényt:
„Ó édességes és jóságos Jézus, óvj meg attól, hogy akár csak egyetlen embert is megvessek, lenézzek, semmirevalónak tartsak, megalázzak vagy kerüljek, bármennyire is gyűlöl és üldöz engem. Ne tűrd, hogy valaha is gyűlölet vagy csak keserű érzés is támadjon bennem ellene. És ne hagyd, hogy kételkedjem javulásában, amíg él.”
Sigmaringeni Fidél imádságos és vezeklő lelkületét úgy kell látnunk, mint engesztelést a szakadásban való bűnrészességért, s váltságdíjat a jövendő újraegyesülésért.
Egyik szerzetestestvére, János atya, aki a szentté avatási perben tanúskodott, így vall Fidél imaéletéről: „Az élet minden helyzetében Istenhez szállt imája, hőségben és hidegben, éhezve és szomjazva, veszedelmekben és küzdelmekben, akár a kolostorban tartózkodott, akár azon kívül.”
A rendben szokásos imaidők nem voltak számára elegendőek. A matutinumhoz, amely az elmélkedéssel együtt éjféltől két óráig tartott, még egy órányi imát csatolt.
Reggel öt órakor mégis ő volt az első a karban. Nagyon komolyan készült a prédikálásra, az eredményt azonban teljesen a kegyelemtől várta. Ezért minden prédikációja előtt és után egy-egy órát könyörgő imában töltött. És ezzel együtt meg volt győződve, hogy tartozik a kegyelemnek azzal, hogy erejét a végsőkig az apostoli tevékenységnek szentelje.
Apostoli életének és vértanúságának legbensőbb forrása az Eucharisztia titka volt. Ismerte az Úr szavát, hogy a búzaszemnek meg kell halnia, ha termést akar hozni.
Ezért a legnagyobb kegyelemnek tartotta, ha Isten arra méltatja, hogy vértanúsággal része legyen az Úr szenvedésében. Nem múlt el nap anélkül, hogy meg ne emlékezett volna az Úr áldozati haláláról, és ne kérte volna magának ezt a kegyelmet. Amikor tehát elindult a graubündeni misszióra, ezt mondta:
„Kész vagyok meghalni az igaz hitért, amelynek hirdetésére most elindulok. És bár méltatlannak kell tartanom magamat a vértanúság koronájára, mégis bizonyosan tudom, hogy az Úr már elkészítette azt nekem.”
Halála előtt néhány nappal ezt kérdezte tőle kísérője, János atya:
„Mit csináljunk, ha ránk támadnak a parasztok?”
Fidél így válaszolt:
„Semmi mást, mint amit a többi vértanúk tettek: készséges és vidám szívvel elfogadjuk a halált.”
1622. április 23-án Graubündenben a seewiesi református parasztok küldöttsége jelent meg előtte, a Hitterjesztési Kongregáció által kirendelt misszió feje előtt, és meghívta, hogy prédikáljon nekik.
Fidél átlátta szándékukat és így szólt kísérőjéhez:
„Elmegyek, bár biztos vagyok benne, hogy rosszat forralnak ellenem.”
Másnap alig kezdte meg Fidél páter prédikációját, a templom előtti térről lövöldözés zavarta meg. A lövések leterítették a kis létszámú osztrák őrséget, de a szónoknak szánt lövés célt tévesztett. Fidél, mielőtt elhagyta a templomot, az oltár lépcsőjén Isten oltalmába ajánlotta magát. Alig ért ki a szabadba, máris körülvette egy csapat, mintegy húsz férfi:
„Beszélj, elfogadod-e a hitünket vagy nem?”
Így válaszolt: „Én azért jöttem ide, hogy küzdjek a hamis hit ellen, és nem azért, hogy elfogadjam.” – a tömeg ezt hallotta, nekiesett a védtelen embernek, és megölte.
Valamelyik gyilkos elmondta egy Jakab nevű protestáns prédikátornak, hogyan történt Fidél halála, és csodálkozással emlegette: minél kegyetlenebbül ütötték, zúzták, annál örvendezőbb, szebb lett az arca.
Elgondolkodott ezen a prédikátor:
Mégis csak az lehet igazi keresztény, aki így tud meghalni. Meg is tért, s maga hirdette azután a községekben, hogy Fidél prédikálta az igazi evangéliumi igazságot.
A vértanúság kegyelméért végzett sok évi könyörgés tehát meghallgatásra talált. Néhány nappal korábban Fidél arról beszélt a kísérőjével, hogy naponta azért a kegyelemért imádkozik: ne bántsa meg Istent súlyos bűnnel, és a hit tanújaként halhasson meg.
Fidélt 1746-ban avatták szentté, ünnepét 1771-ben április 24-i dátummal vették föl a római naptárba.
Azt állítják Fidélről, hogy diák korában jól forgatta a kardot a vívópáston.
Ügyvédként az egyszerű emberek igazáért vívott; kapucinus páterként pedig a szószéken és a szó fegyverével harcolt az evangélium szerint való igaz hitért, nem ritkán olyan energiával, hogy a lábainál a parasztok és a polgárok behúzták nyakukat, mintha zivatar verné őket.
Amikor Fidél egy prédikáció után az altdorfi plébánián tartózkodott, a bíró belépett az ajtón, és így kiáltott: „Páter, ha zsíros levest akar itt enni, akkor prédikáljon egy kicsit szelídebben!” Akkor Fidél, a derék sváb ember, nevetve így válaszolt: „Pár évvel ezelőtt történt. Ügyvéd voltam akkoriban az elzászi Ensisheimben. Akkor is beszélt nekem valaki zsíros levesről. Húzzam el a pört minél hosszabban, tanácsolták, akkor majd zsíros és kiadós lesz a levesem. Én akkor sem törődtem a leves zsírosságával, és ma sem törődöm. Te azonban, bíró, jobban tennéd, ha egy kicsit többet törődnél a magad lelkével, mint az én levesemmel!”
Páter Fidél prédikálása Graubündenben sok férfit és nőt térített vissza a katolikus hitre.
Ezen fölindulva egy tekintélyes kálvinista, Gugelbergi Rudolf odament Fidélhez, és kihívta nyilvános vitára. Remélte, hogy meg tudja cáfolni. Fidél elfogadta a kihívást. Több órán át nagyszámú nép előtt támadták és védték az egymással ellenkező hittételeket. Rudolf végül annyira kifogyott fegyvereiből, hogy már nem tudott tisztességes választ adni. Még éjszaka elsietett egy kálvinista prédikátorhoz, elmondta neki a vita lefolyását, és megkérdezte, tudna-e új érveket, amikkel a kapucinust meg lehetne cáfolni.
A prédikátor azonban csak üres szavakat, végül pedig csak szitkokat tudott a katolikus hit ellen fölhozni. Mivel Rudolf értelmes ember volt, a prédikátor fecsegése rávezette, mi is az igazság a hit dolgában. Restelkedve eddigi magatartásán másnap fölkereste Fidélt, nyilvánosan bocsánatot kért a kihívásért, és a katolikus hitre tért.
Istenünk, aki Szent Fidélt arra méltattad, hogy szeretetedben lángra gyúlva, a hit terjesztéséért elnyerje a vértanúság pálmáját, kérünk, az ő közbenjárására engedd, hogy a szeretetben gyökeret verjünk, és mi is megismerhessük Krisztus föltámadásának erejét!