„Hasonló leszen mennyeknek országa a tíz szűzhöz, kik vévén lámpáikat, eléje menének a vőlegénynek és menyasszonynak. Öt pedig ezek közül esztelen vala és öt eszes” (Máté 25,1). A tíz szűz képviseli a virágzó, szép életet. Mennyi remény s jókedv van e nyoszolyó-lányokban; menyegzős a lelkületük, kik az élet ünnepeit élik. – Tavaszban kell az embernek állnia; először is az ifjúságnak; derű és fény, erő s öröm kell bele. Azután a küzdő emberiségnek is tavaszban kell állnia, hogy le ne tegyen a szebb, jobb, nemesebb élet reményéről; hogy mindig várja a folytatást; akarjon fejlődni itt, és akarja az „élet koszorúját” elnyerni ott. – Magamra nézve is mindig sürgetem a folytatást; „folytatás következik”, az van ráírva minden lelki fázisomra s minden törekvésemre.
b) „Késvén pedig a vőlegény, szunnyadozának”. Aludtak, pihentek, de a mécsük égett, már akiknek; voltak, kiknek nem égett. – Az életben állunk mint éjben; kell, hogy egész életünkre Krisztus világossága legyen kiöntve. Az Úrjövet éjében mécsünk a hit mécse; ez ég s eligazít. – Mily „belső” sötétségben élnek azok, kiknek ez a mécs nem világoskodik, és mily „külső” sötétség tetézi majd ezt a belsőt, mikor Isten elfordul tőlük. – Meglóbázom mécsemet, napsugaras lesz a lelkem tőle. – A tudománynak is van mécse, de világossága nem ér messzire; a lélek mélységeit meg nem világítja. Mily csenevész nemzedék lehet az, mely e sötétségben születik, s melynek bölcsőjénél a darvinizmus, történeti materializmus más ily füstölgő kanócok éktelenkednek.
c) „Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Íme a vőlegény jő, menjetek eléje”. Mily fölséges, kegyelmes, isteni tett, hogy jön; virrasztó lelkeket, koszorús lányokat, égő méccsel feléje siető násznépet vár méltán, s ha hozzá még szeretettel és édes, fölséges odaadással jön, ha értünk jön és üdvözíteni jön: úgy-e akkor dobogó szívvel, ragyogó szemmel, világoskodó, szerető lélekkel kell eléje jönnünk. Akiben ez megvan, abban a krisztusi lelkület, a mennyország van; akiben pedig nincs, az nem értette meg az Urat és nem használta föl kegyelmét s nem árasztotta ki életére a hívő és szerető lélek világosságát. – Ó Uram, virrasztani, téged várni, közeledésedet, mely egybekelésem lesz veled, kívánni, az mennyországom, melyről le nem mondok.
d) „Akkor mind fölkelének; az esztelenek pedig mondák az eszeseknek: Adjatok olajtokból”. „Adjatok olajtokból! Adjatok világosságotokból; legyen bennünk is fény, derű, öröm, jókedv – mondják a hitetlen, bizalmatlan, hanyag, világias lelkek. Nem adhatunk – felelik az okos szűzek –, menjetek a boltokba s vegyetek magatoknak. – Senkinek sem lesz világossága, ki nem gondoskodik olajáról; nem lesz hite, ha nem imádkozik; nem lesz szeretete, ha bűneit meg nem bánja; nem lesz Krisztus vigasza s derűje rajta, ha áldozatokat nem hoz; száraz lélek lesz, ha áhitatában, bensőségében, föltétlen odaadásában nem fakad olajforrása.
e) „Világosságodból adj, olajodból ne adj”, ez bölcs mondás. Máshol mondja az Úr: világoskodjanak jócselekedeteitek, példátok, erényetek, s igazítsátok el ezzel az embereket az igazság felé; ez kötelességünk. Oktalan volna azonban az az ember, ki másoknak akarván szolgálni, önmagát elhanyagolná; olaja, erénye szeretete ezáltal elapadna, és természetesen mécsese is elaludnék. Lelki életünk kárával másokon segítenünk nem lehet; elsötétülünk csakhamar mi is, ők is. Olajomat óvom; lelki életemet ápolom; imáimat, elmélkedésemet el nem hanyagolom, a szentségekhez járulok; fegyelmezem s nevelem magamat; így leszek jó másnak, mert előbb jó voltam magamnak.
f) „Akik készen voltak, bemenének a menyegzőre, és az ajtó bezáraték. Végtére eljönnek a többi szűzek, mondván: Uram, Uram, nyisd meg nekünk”. Kopognak az ajtón, de az nem nyílik. Jönnek az elkésett lelkek, kiknek csak későn nyílt meg szemük s mozdult meg szívük. Megjönnek a halhatatlanság föl nem ismert s elhanyagolt igényeivel, szívük elfojtott, félreismert ösztöneivel, a fölületes, bűnös élet rongyaiba takarózva az örök kapuk elé, s kopognak; megjönnek hajótörötten, koporsódeszkákon úszva, megviselten, a kegyelem és az idő kincseit a feneketlen mélységekben elvesztve, megérkeznek az örök élet partjaihoz, s révre vergődnek mint koldúsok s nem mint menyasszonyok. Mily szomorú, mily sajnálatraméltó élet és életvég! Jézus mondja: nem ismerlek. Nem látom rajtatok az isteni vért, a krisztusi típust, az örökkévaló hivatás s remény nagy stílusát… Távozzatok! Hová? kihez? mire? minek? Rettenetes ítélete a célt nem ismert s célt tévesztett életnek!