Mirabeau (Mirabó) gróf egyik jeles könyvében1 azon megállapodásra jut, hogy a rendezett társadalomban az első hely a vallás szolgáit illeti meg s utánuk joggal következnek a haza védelmezői. Mert, amint szépen kifejti, vallás nélkül nem szilárdultak volna meg az emberi társadalmak; katonaság nélkül pedig újra szétszóródnának. És ez csakugyan a katonaság szerepe s hivatása az államban, nem pedig, hogy szuronyaival a kényuralmat vagy a nagyhatalmi vágyakat támogassa. Beteges tünet az mindig, ha az országban a katonaság tekintélye túl nagyra nő, s nemcsak védelmezni, hanem politizálni és kormányozni is akar. Severus, a zsarnok adta halálos ágyán fiainak a tanácsot: „Fiaim, a többi emberekkel ne törődjetek, gazdagítsátok a katonaságot!”
Minthogy az államnak a véderő feltétlenül szükséges, joga van annak előállításáról gondoskodni.
Midőn a haza veszélyben forog, minden hű fiának kötelessége annak megmentésére fegyvert ragadni vagy egyébként közreműködni. Maguk az egyháziak is, akiket a katonáskodás alól az egyházjog mentesít, soha s sehol sem vonják ki magukat, hogy a harctéren mint lelkiatyák s betegápolók, otthon pedig mint bátorítók, vigasztalók, a mindennél fontosabb erkölcsi erők fenntartói s a növekedő ifjúság nevelői a hazának segélyére ne siessenek.
Azonban nem csupán a háborúban van szükség katonára. A belső rend fenntartása, valamint a szüntelen fenyegető háborúk elhárítása, sőt előkészítése az állandó katonaságot nélkülözhetetlenné teszik.
Evégből az állam vagy zsoldosokat fogad, vagy minden alkalmas egyént besoroz, vagy pedig az alkalmasok közül egyeseket, rendesen sorshúzás útján kiválogat s tényleges szolgálattételre behív.
Hogy pedig a honvédelmi törvény igazságosnak legyen mondható, kell, hogy a) ne kötelezzen katonáskodásra többet, mint ahány szükséges. Ellenkező esetben úgy a fölös katonának, mint az adózó polgárnak igazságtalan kárt okoz. Továbbá b) ne kényszerítse a fegyveres szolgálatra polgárait, míg erre elégséges számú önkéntes vállalkozik.
A katonáskodás kényszere ugyanis nagyon korlátozza az embert legféltettebb s becsesebb javában: a szabadságban. Akadályozza a házasodást vagy a házaséletet megzavarja, miáltal sok s nagy erkölcsi romlásnak lehet okozója. Útját állhatja az egyházi pályának s szerzetesi hivatásnak is.
Ezen említett okokból, de meg számos más körülménynél fogva is a katonáskodás jelentékeny veszélyekkel jár és sokakra nézve túlságos nagy áldozat, amelyet az állam rendes körülmények között minden polgárától igazi szükség nélkül nem is kívánhat.
Mindez nagyon megokolttá teszi, hogy a véderő előállításánál elsősorban az önkéntesek jöjjenek számításba s a nekik fizetett zsoldot s a többi katonai kiadásokat inkább a többi mentesített polgárok viseljék.
Másrészt a már felsorolt okok miatt nem vádolható bűnről az, aki megengedett eszközökkel a katonai szolgálat elől menekülni igyekszik, mert nem érzi magában a kellő erkölcsi erőt a katonáskodással járó óriási terhek s veszélyek viselésére.
Az önkéntes-zsoldos katonákat a kölcsönös igazságosság kötelezi, hogy az állammal kötött szerződésüknek hűen megfeleljenek s ha az ellen vétenek, kártérítésre vannak kötelezve.
Az egyéb besorozott katonaságot a haza lelkiismeretes szolgálatra – a hazaszereteten kívül – a törvényes igazságosság kötelezi és súlyosan vétkezik s rendesen az esküszegés bűnébe is esik, aki zászlaját kényszerítő ok nélkül elhagyja.
1 L’ami des hommes.