a) Kell, most és mindig, míg bűnös földön Istent engesztelők járnak. A Végtelent így kell imádni… megsemmisüléssel. Kezdet óta ez öntudat gyujtja meg a pátriárkális oltárok tüzét; a teljes odaadást az elhamvasztás jelzi; a Golgotán pedig Jézus adja oda magát értünk teljesen, egészen. Kiönti a lelkét, a vérét, és új kifejezése lesz annak, hogy Isten az Úr és minden, s hogy őt imádni és szeretni s megbántott Fölségét minden áron meg kell engesztelni. Ez Jézus áldozatának lüktetése; lángoló szíve végső megerőltetéssel lükteti az érzéseket az ő nagy, sebzett lázas, misztikus testébe.
b) Krisztus érző, imádó, engesztelő szíve a mi áldozatunk itt és most. Nehéz beletalálni magát ebbe a szegényes oltárok sokszor piszkos képe és összetákolt gyertyatartói alatt; könnyű volt a katakombák oltárain, hol a kővel letakart vértanú sírján állt a fakehely s mellette a kenyér. Nehéz beletalálnunk magunkat a hadaró, rongyos miseruhába öltözött pap mögött; könnyű volt a nikomédiai börtönben, hol a földreláncolt Lucián prezbiter saját mellére tette a poharat és a kenyeret. Törj át hiteddel rongyon és látszaton; Krisztus van itt az áldozat érzelmeivel, és ha beléje hatolsz, megcsap az a tüzes, vérpárás, sejtelmes, titokzatos légkör. Te hozd le a szent szívet a fáradt, lelketlen környezetbe.
c) Áldozat a mise annak a lengyel papnak, ki Szibéria ólombányáiban, láncos lábbal, darócban áll a csepegő sziklánál, és így imádkozik a bor és kenyér fölött, hogy „Vedd föl, szent Atyám, mindenható Isten, ezt a szeplőtelen áldozatot”; lealázva, megbékolva, keserű kényszer alatt jól tudja megérteni Krisztus szívét. A nagy Szenvedő drága és kedves lesz neki. – Szent volt az a mise, melyet az Ausztráliába deportált foglyoknak titokban, éjjel szolgáltak, s halálbüntetés sem tartotta őket távol tőle; érezték, hogy nagy és szent, amit ily áron vesznek, és hogy többe került Krisztusnak. – Szent volt a mise Hunyadinak, Skanderbégnek, Szobieszkinek, mielőtt megütköztek; érezték, hogy hősies erőfeszítéseknek itt fakad krisztusi forrása. – Szent volt a mise XVI. Lajosnak, mikor fogságának utolsó éjjelén, két órakor mutattatott be! Reszketett a pap hangja, a csengetyű mintha halálharang lett volna, s mily lemondással érezte a szegény király, hogy mi az áldozat. Ez áldozatot, a kenyeret, törik meg nekünk; e tüzes vérből, e keserves kehelyből juttatnak nekünk… „Az Úr halálát hirdetitek” ti mise-bemutatók, hogy ráképesítsétek magatokat hasonló áldozatra. Az ő emlékezete lelket éleszt; életét, érzelmeit folytatni késztet. A misében Jézusban elmerülünk, és szeretetét s kegyelmét magunkkal visszük haza; kell, hogy megérezzék rajtunk a tömjén- s a mirrha-illatot napközben.