(enyhített böjt)
Dicsőítő szívvel a Nagyhéten
A nagyhét első felében Egyházunk liturgikus rendje olyan eseményeket állít elénk az evangéliumokban, amelyekben Jézus prófétai módon beszél az elkövetkezendő napok eseményeiről, mintegy felkészülvén küldetése beteljesítésére.
Nagyhétfő – Jézus a világ világossága
„Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”
„Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. Nem kiált majd, s nem emeli föl a hangját, szava se hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen elviszi az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. az ő tanítására várnak a szigetek.
Ezt mondja az Isten, az Úr, aki megteremtette az egeket és kifeszítette, aki megszilárdította a földet s rajta kisarjasztotta a növényeket, aki éltető leheletet ad a földön lakó népnek, és életet mindennek, ami csak jár-kel rajta: Én, az Úr, hívtalak meg az igazságban, én fogtam meg a kezed, és én formáltalak. Megtettelek a népnek szövetségül, és a nemzeteknek világosságul, hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat és a tömlöcből azokat, akik a sötétségben ülnek.” (Iz 42, 1-7)
Jézus szenvedéstörténetét János evangélista a betániai vacsorával vezeti be.
Az esemény közvetlenül a jeruzsálemi bevonulás előtt történt. Jézus tehát elhagyja a Jordán biztonságos vidékét, ahová korábban a felé irányuló fokozódó ellenséges megnyilvánulások miatt visszahúzódott, és újra Jeruzsálembe indul. Betánia Jeruzsálem közelében fekszik, itt lakik testvéreivel, Máriával és Mártával Lázár, akit feltámasztott a halálból.
A betániai étkezés különös eseménye Jézus olajjal való megkenése. Mária teszi ezt, majd hajával törli meg az Úr lábát. Cselekedete kiváltja Júdás rosszallását, aki ugyan azt hangoztatja, hogy a drága olaj árát akár a szegényeknek is lehetett volna adni, de valójában nem ez a szándéka.
Mária cselekedetét az evangélista jelképnek tekinti. A szeretet jele ez, amely felülmúlja a vendégszeretet hagyományos, szokásos megnyilvánulásait. Az olajjal való megkenés előkészület az Úr temetésére. Akkor ugyanis az ünnep beállta miatt már nem lesz idő arra, hogy a holttestet bebalzsamozzák. Az ünnep elmúltával pedig már nem lesz rá alkalom, mert Jézus feltámad a halálból.
Gondolkodjunk el Mária és Júdás jellemén, viselkedésén. Egyikük a szeretet jelét mutatja, a másiknak a lopáson és az áruláson jár az esze.
A szenvedő Krisztus magatartására irányítjuk a figyelmünket.
Szelíden hallgat, „nem kiált”… szava sem hallatszik, nem tiltakozik a sértések, vádak ellen, „a megtört nádszálat nem töri össze”. Viszont megbocsát és azt keresi, hogy megvilágítson és üdvözítsen.
Krisztus szelídsége küldetése teljesítésekor válik erővé.
Nekünk is van feladatunk, küldetésünk, amit Isten ránk bízott. Minden nap egy új feladatot, új lehetőséget kaptunk, hogy közelebb kerüljünk Istenünkhöz. Keressük őt mindenben, hogy jelenlétében legyünk, egyesüljünk vele az imádságban és a szeretetben.
Hányszor azt érezzük, hogy elhagyott az erőnk, gyengék vagyunk, képtelennek érezzük magunkat, hogy megcsináljunk valamit. Épp ebben az elhagyatottságban van velünk Jézus, megfogja kezünket és szelíden vezet. Krisztusban erő van, az Istentől kapott erő. Ezt az erőt nem győzi le a halál sem.
„Világosságom és üdvösségem az Úr – kitől félnék? Életem oltalmazója az Úr – kitől rettegnék?” ( 27. Zsoltár)
Fejezzük az Üdvözítőnek hálánkat és megingathatatlan bizalmunkat. Krisztusban bűneinkre bocsánatot és orvosságot, az életünk nehézségeiben menedéket, a keresztünk hordozásához erőt találunk. Jézus szabadságra hívott meg minket és nem a félelemre és az aggódásra.