„Hasonló a mennyek országa egy királyemberhez, ki menyegzőt szerze fiának és elküldé szolgáit, hogy a hivatalosokat hívják meg; de nem akartak eljönni”. (Máté 22,2.)
a) Istenhez való viszonyunkat, az ő gondolatai szerint berendezett belső világunkat Jézus itt mennyek országának hívja. Az a lelkület, hogy hogyan gondolkozom s érzek s szeretek, az a legmélyebb hangulat és vágy… az én mennyországom. Ezt hasonlítja Jézus menyegzőhöz. Az Isten szeretettel és boldogsággal jön felém, mint jegyes jön és hív, hogy jöjjünk mi is az ő menyegzőjére. – A menyegző ünnepnap, páratlan ünnep; több mint karácsony, húsvét, pünkösd; a mi ünnepnapunk; a lelkünk fölfrissül, kivirágzik napsugarában; nem érzi az élet terhét, mert lelkes és erős. Gond, félelem, rosszindulat távol van tőle; nem forgácson és törésföldön, hanem virágos pázsiton jár. Ünnepet ül, mely nem köznap, hanem fennkölt érzések s emelkedések napja… Ilyen legyen belső világunk. – A menyegző továbbá erős, édes öröm, élvezet, megnyugvás abban, akit szeretünk. Nagy kincset bírunk, szerető lelket találtunk, és azzal egyesülünk; nem vagyunk árvák, idegenek; van otthonunk! – Ezt az ünnepet megteremti a lélekben az erős hit, a kiemelkedés világból, halálból; napra ébreszt, melynek nincs alkonya, harmatos, üde, pihent, tavaszi napra. Fölemel, királlyá tesz, és a magasból nézem e világot, a várost, a falut, a rétet, a mezőt; mint a sas úszom fönt! Ünnep ez! Hasonlókép örömöt ad; „gaudium magnum”, mert kincset ad: örök reményt, Istent, erőt, szépséget; „a reménységben örvendezünk” (Róm. 12,12), „a reménység Istene töltsön be titeket minden örömmel” (Róm. 15,13); örülünk, mert bírjuk, akit szeretünk. Nem csüggedünk; szárnyaló lelkek leszünk, kik himnust s zsoltárt énekelnek. Ünnep kell nekem és öröm; ha ez nincs, akkor Isten sincs bennem!
b) Izlelem és élvezem Jézus édes és örvendező lelkét, ki mélyen tud örvendezni, és minket is erre nevel. Mások azt mondták, hogy ezt meg azt kell tenni, hétszer imádkozni, annyiszor mosakodni, ő pedig lelkeket akar, menyegzős lelkeket, kik szabad elhatározásból, szeretetből állnak Isten mellé. Önérzetes, lendületes és énekes lelkeket, kik a kincsnek és a drága gyöngynek szeretetétől „örömmel mennek és eladnak mindent”, kik „örömmel tesznek és nem nyögve”. Az életet Isten nélkül és Istentől távol nehéz élni, de gyermekként Isten térdein, örömmel szívünkben, bátran és tisztán élhetjük. Ezt az érzést kell magunkban nevelnünk!
c) „De nem akartak eljönni, elmenvén némelyik majorjába, némelyik pedig keresete után”. Ezt a szép, édes belső világot elhanyagolják és csak a földivel törődnek; az ilyenek lassanként üres, fáradt emberek lesznek; tartalom s érték nélkül; függvényei a világnak s nem urai s értékei; a forrást, melyből a világban tudás, művészet, kultúra fakad, a lelket a maga mélységeiben nem tisztelik meg; világot, szemetet hánynak azokba, mialatt azok a mélységek kitölthetlenek, s belőlük árad a világosság, szépség, öröm! Vagy kereset után járnak s gépek lesznek és a munka mechanizmusában elvesztik a közvetlen érintkezést Istennel; a gép az az ő Istenök; az tör össze földet, vasat, fát, de szívet s embert is; az csépel ki kenyeret s az ember imádja bálványait! Ember csinálta, s most lelkét is vaskarjaiba fektette; nem atyai, nem is emberi karok! Szolgaságot hoznak s tűrhetetlen sivárságot!