a) „Egy embernek két fia vala. És elmenvén az elsőhöz, mondá: Fiam, menj ma, dolgozzál szőlőmben. Az pedig felelvén, mondá: Nem megyek. De utóbb megbánván, elméne. Azután a másikhoz menvén, hasonlóképen szóla. Az pedig felelvén, mondá: Elmegyek, Uram! és nem méne” (Máté 21,28). Ime, valami az emberi lélek ellentmondásaiból. A nyilvános bűnösök megvetették az Isten kegyelmét, de Keresztelő sz. János s Jézus prédikálására megtértek és jöttek Magdolna és a tékozló fiú nyomaiban Istenhez; alázatosak és szentek lettek; akik pedig mindig szájukban hordták az Isten igéjét, farizeusok és papok, cselekedeteikkel megtagadták azt. – Sok a hívő, ki hagyományosan, szokásosan hisz, de nem él; papok, kik az evangéliumot élethivatásból hirdetik, de nem élik; lobbanékony lelkek, kik buzdulnak, sírnak, kik készek fogadalmat is tenni, de komolyan és következetesen nem élnek. Mily kár ez ellentmondó akaratért; akar is, meg nem is. – Nagy kegyelem erősen s örömmel akarni; a jóakarat nemes, szép világát élvezni. Ezt az Isten adja erőben, csírában, de nekem kell kidolgoznom!
b) „Melyik teljesítette a kettő közül atyja akaratát? Felelék neki: Az első”. Igen; végleg az; de kezdetben nem. Kezdetben nyers, durva, érzéketlen, könnyelmű volt. Mily érdes és tövises a lelke, mikor az atya szeretettel jön feléje, s a felelet a durva „nem megyek”. Mennyi dac, durvaság, keménység a fiatalos, tapasztalatlan, önfejű akaratban, ebben a fiatal bikában, mely csak ellenkezik, döföget és gondolja, hogy ez az erő és boldogság. – Mennyi nyerseség, érdesség a különben jó, de durva, ildomtalan akaratosságban. Szüleink, elöljáróink, házbelieink és elsősorban az Isten érzik ezt! Ne legyen a lelkünk tövisbokor, sem kemény dió, melyet csak törés után lehet élvezni.
c) „Mondá nekik Jézus: Bizony mondom nektek, hogy a vámosok és parázna személyek megelőznek titeket az Isten országában”. Ha már van ellentmondó akarat, kössük össze azt minél előbb belátással, alázattal, önmagunkbatéréssel, penitenciával, hogy jóakarattá váljék; de ne maradjunk meg az ellenkezés kopár sziklagerincén tüskebokroknak. Mily szegényes élet s mily kudarcos; vámosok és paráznák szégyenítenek meg! Ha nem voltunk ilyenek, vigyázzunk, hogy ne legyünk öntelt, külsőséges céhbeli keresztények, az evangélium látszatával, de belső tartalma nélkül. Uram, törj meg, olvassz meg, zsendíts, tisztíts, teremts újjá.