A nagyböjti 5., a húsvétot megelőző második vasárnap a római katolikus egyház liturgikus hagyománya szerint feketevasárnap, a Jézus szenvedésére való emlékezés kezdőnapja.
Ezen a napon a templomok feszületeit, valamint az Úr képeit a feltámadás ünnepéig viola-, azaz gyászszínű böjti lepellel takarják el. Az Üdvözítő közelgő halála feletti szomorúság jeleként régen fekete leplet használtak, innen ered az ünnep magyar neve – 1965 óta inkább a lila szín használatos.
„Teljes szívvel térjetek vissza hozzám, mondja a mi Urunk Istenünk, mert jóságos és irgalmas vagyok tihozzátok!” (Joel 2,12-13)
A SZENVEDÉS VASÁRNAPJA:
Stációs templom: Szent Péter bazilikája
A mai napon főpapunk bevonul a szentélybe. Az ember szemében keserű az a szenvedés, amit az áldozati oltáron el kell majd szenvednie, de Isten gondolata szerint dícső szenvedés. Míg a középkor (melynek szelleme inkább a zsolozsmában nyilatkozik meg) a „passio amara”-ról elmélkedik, addig a keresztény ókor (és a szentmise ennek az alkotása) a „passio gloriosa”-t látja és magasztalja. Csak a szentleckét kell végigelmélkednünk, hogy azután a liturgia fényében lássuk meg Krisztus szenvedését és mondhassuk: ez valóban boldogságot szerző „passio beata” volt. Tehát míg egyébként együttérezve részvéttel enyhítjük a „fájdalmak férfiá”-nak szenvedéseit, a szentmisében vegyük körül a kereszt trónján uralkodó királyunkat és kövessük hívását, hogy vegyünk részt papságában és áldozatában, adjuk oda a szent misztériumban vele együtt életünket az Atyának.
Introitus: Szolgáltass nekem igazságot, Istenem, kelj védelmére ügyemnek az istentelen nemzetséggel szemben: a gonosz és álnok embertől szabadíts meg engem: hisz te vagy az Isten, az én erősségem. Küldd el világosságodat és igazságodat, hadd vezessenek és vigyenek el engem szent hegyedre s hajlékaidba.