Jézus nagyszerű belső világot hozott és állított közénk a földre, az Isten-közelség és az isteni erőnek világát. Közel állt Istenhez a lelke; Istené volt lényeges egyesülésben, azért kiváltotta a lélek legszebb életét.
a) Tényleg kimondhatlanul közel, személyi egységben állt lelke Istenhez. A végtelen telíti, nagysága feszíti, mint a gőz a katlan dugattyúit; izzítja, mint villamfolyam a sodronyt. Mélység s magasság benne imádássá és érzéssé válik, abból meríti világnézetét, lelkesülését, kedélyvilágának harmóniáját, akaratának lendületét. – A külvilággal szemben egy belső világot kell kialakítanom magamban. Jellegei: az, hogy enyém, hogy… váram, kertem; további jellege, hogy a külső világgal érintkezik, de felülről leereszkedve; végül, hogy természetfölötti, s benne ragyog a kegyelem; a hitnek e fényében ismerem föl a lélek értékét.
b) Jézus odaadja magát, leköti őt a nagyság; foglya lesz. A szépség vonzza lelkét; belőle, érte él, s teljesen elváltozik Istenbe. Friss és üde; kísértések, szomorúság, lemondás nem veszik el szépségét. – Lelki világomat ez útra tereli az Oltáriszentség; szenvedélyem, hogy Istenhez közeledjem egyre jobban. Ez a közeledés tisztulásban, tökéletesbülésben, szeretetben megy végbe, szeretetben az áldozatig.
c) Áldozat…, ez a krisztusi típus, mely Jézusban a legnagyobb crescendót érte el, mert nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki lelkét odaadja barátaiért, még pedig úgy, mint azt Krisztus tette. S ez a szenvedély, mert lángoló tűz, átcsap azokra is, kik lelkét megközelítik, Magdolnára, az apostolokra, Pálra. Jézus nyomaiban járnak az elmélyedő (imádkozó), az odaadó (szűzies), a hősies (vértanú) lelkek. Az áldozat szikráit magamban tűzzé szítom; ne aludjanak ki!