a) Jézus az Oltáriszentségben az egyház kincse. Mikor azt mondom: szívem kincse, indulataimra, örömeimre, ragaszkodásomra utalok. „Schätze schafft die Liebe.” Mint ahogy a munka kincset termel, úgy a szív munkája is. Jézus thesaurus noster, az azt jelenti, hogy kimondhatlan sok szeretet, bensőség, öröm, lelkesülés áradt ki szívünkből rá. Ha nem szerettük volna, nem volna kincsünk; de mi szeretjük és csókoljuk sebeit, keresztjét, s könnyekkel öntözzük lélekben lábnyomait. S ugyancsak mennyi lendület, bensőség, föléledés veszi körül az Oltáriszentséget, hány porban és vágyban elnyúlt lélek végzi előtte adorációit! Itt vannak a legnagyobb motívumok, melyek szívekre hatnak. A nagypéntek siralmát, a nagyszombat temetői csendjét, a húsvét tavaszi dalát itt élvezem. Lelkem panaszával s reményeivel ide nőttem. Hát hogyne volna kincsem! Szeretem, óvom, becsülöm, mint kincsemet.
b) Jézus az Oltáriszentségben az egyház gyöngye. Nemcsak kincse, hanem ékessége, tehát gyöngye. Van sok ellenszenv az egyház ellen; hatalmi vágyról, papi érdekekről beszélnek; rámutatnak az egyház „foltjaira”. Valóban van ott árny és folt is, de ezt emberek borítják rá; mialatt ő szeplőtelen. Az ő szépsége a fátyol alatt is ragyog; ez az ő örök természetfölötti jellege. E fátyol borítja királynői termetét; alóla sugárzik ki arcának komoly szépsége; fehérlenek erős, szép, művészi kezei, melyek a szent Grált viszik és benne a gyöngyöt, a „pretiosa margaritá”-t. S e gyöngy sugárzatát látom minden választott lélek homlokán a Szent Szűztől kezdve Ágostonig, Ágostontól lüttichi Juliannáig s Assisi sz. Ferencig, Assisi sz. Ferenctől Néri sz. Fülöpig, onnan Liguori sz. Alfonzig, s Szent Alfonztól az arsi plébánosig. – Ne panaszkodjam a foltokra, hanem váltsam ki erős szeretetben az Oltáriszentség kegyelmet; legyen gyöngye lelkemnek.
c) Az Oltáriszentség a cédrus sasoknak való veleje. Ezechiel látja, hogy a sasok a Libanon cédrusának velejét eszik. – A Libanon magaslatai, a cédrus veleje és a sasok egymásnak megfelelnek; verebeket más összeköttetésben kellene emlegetnünk; itt nem ezekről van szó! Jézus s az Oltáriszentség, a Libanon és a cédrusok veleje sasokat hívnak emlékezetünkbe. Ő a magaslat s a titokzatos energia egyben. – Emelkedjünk munkával, gondolattal, érzéssel a magaslatra. Aki hegyre mászik, nagy munkát fejt ki; én is nagy munkát végzek, mikor Jézus gondolataiba szívvel-lélekkel belefúrom magamat, mint a pacsirta a napsugaras égbe. Nem a világ homályába, hanem Jézus szemeibe nézek, s a magaslatok tisztább, kristályosabb világossága, a „limpidezza” vesz körül. E friss, tiszta fuvalomban lelkesülök, lendülök, bátorságot nyerek, hogy megküzdjek az értelmi s erkölcsi kháosszal, mely ott lent ijeszt. Ime sassá válok, és őt eszem! Mint sas, örvényektől sem félek, a halál örvényétől sem; ételem az erősöknek, a szárnyalóknak étele.