Ezen köteles tisztelet ellen vét a gyermek, ha szüleit bármi módon lekicsinyli. Még tréfából sem illik szüleinket csak úgy bizalmasan „öregeknek” nevezni. Súlyos bűnt követ el, aki szüleit megvető vagy gyalázó szavakkal illeti, szóval, jellel gúnyolja, szegénységüket, egyszerűségüket, aggkori tehetetlenségüket szégyelli. „A szemet, mely megcsúfolja atyját s lenézi anyja szülését, vájják ki a patakok hollói és egyék meg a sasok fiai” (Péld 30,67) – úgymond az Úr. Nagy szégyen, midőn a keresztényeket olykor a pogányoknak kell a IV. parancsra, a szülők iránti tisztelet dolgában kioktatni.
Mintegy 60 évvel ezelőtt St. Jean d’ Acre-ben egy édesapa, miután fiatal kereskedő fia megházasodott, szép tágas lakását úgy osztá meg vele, hogy magának tartá meg a felső, jobbik részt, míg fiának a kevésbé kényelmes, alsó lakosztály jutott. A fiú azonban csakhamar elégedetlenkedni kezdett s végül öreg édesatyját lakáscserére kényszerítette. Megtudja ezt a török helytartó, a szigorúságáról híres Djezzer. Megidézi a fiatal kereskedőt. Díványon ülve, hivatalnokaitól s hóhéraitól körülvéve fogadja. „Milyen vallású vagy te?” – veti fel az első kérdést. – „Én keresztény vagyok” – feleli az ijedtségtől sáppadozó kereskedő. – „Ám akkor bizonyítsd be a nálatok szokásos jellel s a hozzá tartozó szavakkal keresztény voltodat” – folytatja a török bíró. A kereskedő reszketve vet keresztet, halk hangon rebegve „Az Atyának, Fiúnak s Szentléleknek nevében.” – „Még egyszer s egész hangosan!” – kiált rá a haragos pasa. A kereskedő engedelmeskedik. „Nos, hát, jegyezd meg magadnak jól, – dörgi erre a pasa félelmetes hangon, tőrét kezében forgatva – hogy fölül van s első az apa s alul a fiú. Most pedig eredj haza s cseréld vissza rögtön a lakást, költözzél abba, amely alul van, mert különben egy óra alatt fejed a földön fog gurulni.” Mondani sem kell, hogy ezt a leckét a bűnös gyermek megértette; hazament, bocsánatot kért atyjától s hibáját jóvátette.
Sőt már a pogány ókorban, midőn a bölcs Pittacus meghallotta, hogy egy lelketlen fiatalember nem átallotta tulajdon édesatyját a bíróságnál beperelni, így szólította meg: „Te! ha nincs igazad, akkor elítélnek; ha pedig igazad van, megérdemled, hogy elítéljenek!” Még az istentelen Rousseau (Russzó) is megátkozza a hálátlan, tiszteletlen gyermeket s azt állítja, hogy „az ilyet agyon kellene verni, mint a veszett kutyát”.
Még borzalmasabb bűn a tisztelet ellen, ha gyermek arra vetemedik, hogy szülei ellen kezet emeljen, azokat megfenyegesse, akár csak kissé is megüsse, meglökje, megrúgja. És itt nem annyira a cselekedet nagysága jön számításba, mint inkább a benne rejlő borzalmas tiszteletlenség. Az ily bűn szinte bosszúért kiált az égbe s Isten e kiáltásra felelni szokott… Bizonyos ifjú a kocsiból kibukva oly szerencsétlenül esett, hogy megsérült lábát le kellett operálni. „Éppen ezzel a lábammal rúgtam meg egyszer az édesanyámat” – vallotta be nyíltan keserves zokogás között.
Még a legdurvább lelkiismeretet is megkínozza előbb vagy utóbb az ily szörnyű bűntudata, emléke.
Midőn 1228-ban Szent Antal Páduában böjti szentbeszédeit tartja, töredelmesen ismeri be előtte egy Lénárd nevű fiatalember, hogy anyját megrúgta, mert ez őt valamely rossz ház látogatásától visszatartani akarta. A szent felháborodással szól: „Az ily láb megérdemelné, hogy levágják”. És az ifjú, hogy a lelkiismeret marcangoló kínjától, szemrehányásától megszabaduljon, hazasiet s lábát baltával levágja. Szent Antal, aki csupán a bűntudatot akarta az ifjúban felrázni, részvéttel értesül az esetről, felkeresi s csodásan meggyógyítja. „Aki megveri (megrúgja) atyját vagy anyját, halállal haljon meg. – Aki megátkozza atyját vagy anyját, halállal haljon meg” (Kiv 21,15–17) – hirdeti ki az igazságos, rettentő ítéletet az idők s örökkévalóság halhatatlan Királya.
Jegyzet: Liguri Szent Alfonz, egyike a legnagyobb tekintélyeknek az erkölcstanban, azt tanítja, hogy „legalább is a halálos bűntől menthető az a gyermek, aki a közmegvetés által megbélyegzett szüleivel – anélkül, hogy tőlük a belső szeretetet s a szükséges támogatást megtagadná – külsőleg nem érintkezik. Hasonlóképpen nem vádolható, legalább súlyos bűnről az a gyermek sem, aki szüleit, ha ezek aggkor, elmebaj vagy ittasság miatt józan eszüket nem használhatják, szóval vagy tettel fékezni, rendben tartani igyekszik”. Sőt vannak bizonyára körülmények, melyekben az ily eljárás teljesen bűntelen.