(enyhített böjt)
Ünnepén az olivetánus bencések ezt olvassák a zsolozsmában:
„A házasságban sem hagyott föl azzal, hogy Isten dolgaiban járjon. Amikor férje kedvét kereste, Istennek akart tetszeni; és amikor Isten kedvében járt, férjének is tetszett.”
„A családanyának sokszor ott kell hagynia az oltáron Istent, hogy megtalálja őt a házi gondok közepette.”„Minden helyzetben őrizd meg életszentségedet!”
Halála előtti utolsó szavai ezek voltak:
„Nyitva áll az ég! Angyalok szállnak alá, s a főangyal, aki bevégezte művét, előttem áll, és hív, hogy kövessem őt!”
Szent Franciska, Péter és Pál apostolokkal együtt Róma társvédőszentje, és őt hívták segítségül pestisjárvány idején, valamit a purgatóriumban szenvedő lelkek megsegítésére.
A pápák avignoni fogsága (1309–1377) és a közvetlen utána következő nyugati egyházszakadás (1378–1417) számtalan bajt hozott Rómára. Háború, éhínség, járvány pusztította a népet. A pápa távolléte, majd a két, illetve három pápa pártjára oszlott kereszténység kiszolgáltatta Rómát az ellenséges hatalmaknak. Az Egyház központja, az egykori birodalmi főváros rommá lett: a fórumon marhák legelésztek, a vatikáni kertekben farkasok garázdálkodtak, a falakon kívüli Szent Pál-bazilikában éjszakánként pásztorok tanyáztak nyájaikkal együtt. Olyan szegénység volt a nép körében, hogy 1414-ben nem tudtak mécsest gyújtani Péter-Pál ünnepén Szent Péter sírjánál.
Ezekben a nyomorúságos időkben élt Franciska, akit Isten arra választott ki, hogy folytassa Svéd Szent Brigitta († 1373) és Sziénai Szent Katalin († 1380) küldetését: jótékonyságával és szent életével tartsa ébren a hitet és a megújulásba vetett reményt.
Franciska már gyermekként arra vágyott, hogy teljesen Krisztusnak szentelhesse magát, ám apja férjhez adta. Példás feleség és édesanya volt, emellett fáradhatatlanul gondoskodott Róma szegényeiről; megalapította az obláták társulatát. Éjszakai útjain őrangyala kísérte, ezért XI. Piusz a gépjárművezetők védőszentjévé tette.
Szent Franciska „Fanni” Rómában született az Úr 1384.évében mint előkelő és gazdag szülők gyermeke. A csendes, mélyen vallásos s igen szemérmes lánykát hajlamai a kolostor felé vonzzák, szülei azonban mást akarnak. Az engedelmes gyermek meghajol akaratuk előtt s az akkori szokás szerint -alig 12. éves korában – férjhez megy Lorenzo di Ponziani előkelő római ifjúhoz, akivel aztán 40 évig él bensőséges házaséletet.
Ez a házasság a názáreti szent család otthonára emlékeztet; lelke Franciska. Leánykori áhítat- és önmegtagadási gyakorlatait asszonykorában még komolyabban és sokszor titokban végzi. Étele legtöbbször száraz kenyér, melyet titokban koldusoktól cserél jó ételért. Itala víz, melyet koponya-pohárból iszik.
Emellett azonban azt vallja, hogy:
„a férjes nőnek Istent sokszor az oltáron kell hagynia, hogy megtalálja őt a házi gondok között”.
Egyszer zsoltárt másolt, négyszer kellett félbeszakítania egy megkezdett verset, mikor végre be akarta fejezni: „aranybetűkkel megvolt már írva.”
Kolostor után vágyódott, de amikor a házasélet jutott neki osztályrészül, a keresztény bölcsesség útmutatása szerint mindent megtett, hogy családjának éljen, hogy az otthon ne csak egyszerűen meleg tűzhely, puha fészek, hanem szentély legyen: szentély, amelynek lakóit szent gondolatok vezetik Isten felé; szentély, amelyben a férj és feleség elnéző türelemmel s szeretettel támogatják egymást bajban és örömben; szentély, amelyben a Teremtő akaratának megfelelően az emberiség életfája nő s amelyben e nagy célért, a házastársak minden léha és nemzet-senyvesztő szirénhanggal szemben vállalják a házasélet szent terhét, az atyaságot és anyaságot; szentély, amelyben a család legnagyobb és leggondosabban őrzött kincse a gyermek; szentély, ahová az idegen is csak megszentelt gondolatainak ünneplőruhájában lép be.
Ez az eszmény lebegett Franciska szemei előtt s ezt valósított~ meg a gyakorlatban.
A Példabeszédek könyve fölveti a kérdést: Erős jellemű asszonyt ki talál? Azután fölsorolja az ilyen ritka nőnek tulajdonságát. Ilyen asszonyok hála Istennek a szent kereszténységben szép számban találhatók.Íme egy közülük, Római Szent Franciska, akiről el lehet mondani a Szentírás dicséretét!
Életírója megállapítja, hogy a 40 éves házasság alatt közte és férje között perlekedés egyetlenegyszer sem fordult elő. Feleségre nézve aligha van nagyobb dicséret. Fölségesek azok a festmények, amelyek Franciskát mint anyát mutatják be hat gyermekétől körülkoszorúzva, amint sugárzik arcáról a keresztény anyának méltósága, nagy nevelői felelősségének tudata.
Ezek a képek Szent Ágoston mélyértelmű szavait juttatják eszünkbe:
„Adjatok jobb anyákat, s én jobb világot biztosítok nektek”
Mint úrnő a cselédséget sem rekeszti ki anyai szeretetéből. Ügyel arra, hogy vallási kötelességeiknek eleget tegyenek, sokszor olvas föl nekik épületes olvasmányt s velük együtt imádkozik. Beteg cselédjét nem küldi kórházba, hanem maga ápolja otthon.
Mély lelkiségre vall ez a nyilatkozata:
„Hiszen magunk is el szoktunk menni a kórházba idegen betegeket ápolni : miért ne tanúsítsunk hasonló felebaráti szeretetet saját házunknépe iránt”.
Az előkelő társaság nem veszi jó néven, hogy ez a fiatal és tekintélyes asszony a legigénytelenebbül ruházkodik, visszavonultan családjának él, kerüli a színházat és a nyilvános szórakozásokat, s egyáltalán nem sokat törődik az akkori egyházi és világi zavaros közélettel. Franciska az ízig-vérig katolikus nő módján felel:
„Fiatal vagyok és előkelő, de azért keresztény nő is, s kötelességem az evangélium tanítása szerint élni”.
Családi életét az Úristen nem mentesítette a megpróbáltatásoktól. A nagy nyugati egyházszakadás vége felé, amikor az európai kereszténység nagy kárára hárman is igényt tartottak Szent Péter székére, László nápolyi király 1413-ban elfoglalta Rómát s az ellene küzdők közül az előkelőbbeket, vagyonukat elkobozva, fogságba ejtette. A foglyok között ott volt Franciska férje, – hogy bánata még nagyobb legyen – legidősebb fia is. A hűséges feleség és a szerető anya nagy fájdalmát megérti az, akit nehéz idők kiforgattak vagyonából, vagy akinek hozzátartozója fogságba esett. Szentünk nagylelkűen szenvedett s a béketűrő Jóbbal ismételgette:
„Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az ő neve”.
E nagylelkű szenvedésnek e földön is meglett a jutalma: már a következő évben helyreállt a béke, hazakerültek szerettei s a vagyon nagy része is megtérült.
Akármennyire is elsősorban családjának élő asszony volt Franciska, jutott azért idő az otthon elhanyagolása nélkül a családon kívüli áldásos működésre is. Ennek a működésnek legfőbb színtere a szegények és betegek voltak. Vörösmarty költeménye: „A szegény asszony könyve” alkalmazható az ő házára is:
„A szegény, kit Isten küldött, ide gyakran beköszöntött, és azon, mit innen elvitt, lelkében nem tört meg a hit: nem hideg pénz, hideg arcok, eleség volt az ajándéka. Az eleséghez pedig mindig lelki táplálék is járult: együttérzés, szerető vigasztalás, testvéri biztatás.”
Ezekben az irgalmassági cselekedeteiben leleményes volt. Nagyobb nyomor idején pl. férje beleegyezésével, álruhába, szinte koldusnak öltözködve ment gyűjteni a szegényeknek. Nem engedte, hogy szőlőjében a venyige és a gally megkorhadjon, hanem összegyűjtötte és szegényeinek rendelkezésére bocsátotta. Amilyen odaadással tudott ápolni otthon, ugyanolyan buzgósággal segített a kórházakban fekvő szegény betegeken. De külső munkálkodása nem merült ki ebben. Férje anyagi támogatása mellett a keresztény irgalmassági cselekedetek gyakorlására külön női társaságot alapított (1433), amelynek tagjai apácák módjára Szent Benedek szabályzata szerint élnek, de nyilvános fogadalmakat nem tesznek. Ezek a Szent Benedek közös életet élő oblátái, akik külsőben alig különböznek az apácáktól.
Negyvenévi boldog házasság után meghalt férje 1436-ban. Nem kellett sokáig törnie fejét, mitévő legyen. Amit nem tehetett meg kislánykorában, megtette most özvegységében. Mihelyt elrendezte családi ügyeit, bebocsátást kért a tőle alapított kolostorba. Nagy alázatossággal ő, az alapítónő, bűnbánati kötéllel a vállán, mezítláb kéri a fölvételt. 1437-ben Szent Benedek napján (március 21.) fölveszi a társaságruháját s itt él a legnagyobb bűnbánatban és csodálatos életszentségben egészen 1440 március 9-én bekövetkezett jámbor haláláig.
Életírói szerint megadta neki az Úristen azt a szinte egyedülálló kegyelmet, hogy őrzőangyalával gyakran látható alakban társaloghatott: nyolcéves gyermek alakjában, oly ragyogón, hogy éjjeli zsolozsmáját el tudta mondani fényénél. Csak akkor nem látta jobboldala mellett, amikor valami hibát követett el, s amíg hibáját meg nem bánta. Őrangyala volt állandó figyelmeztetője és vigasztalója. Akiket Szent Franciska példája ihlet és lelkesít, azok rendes őrzőangyaluk mellett az ő személyében másik őrzőangyallal is rendelkeznek, aki állandóan értésükre adja, hogy a családi szentély megszenteli és boldogítja a család tagjait s megszenteli a világot.
Amikor a szentté avatás előtt V. Pál pápa megkérdezte Bellarmin Szent Róberttől, hogy időszerűnek látja-e Franciska szentté avatását, a válasza igen volt:
„Benne bármelyik életkorban vagy állapotban élő lélek példaképet talál, mert Franciska kicsi korától gondosan őrizte szüzességét; hosszú ideig tiszta házasságban élt, utána pedig özvegységében, majd a kolostori életben mutatott példát minden erényre.”
1608-ban V. Pál pápa avatta szentté, s ünnepét már a következő évben fölvették a római kalendáriumba.
Ami az 1600-as években időszerű volt, ma talán méginkább.
Szent Franciska üzenetei:
Szentünk a lányoknak ezt üzeni:
„Önfegyelmező tisztasággal készüljenek jövendő anyai vagy szerzetesnői hivatásukra.”
A feleségek és édesanyák számára az az üzenete, amit róla feljegyeztek:
„Házasságában övéinek élve Isten kedvére élt, Isten szolgálatában pedig családja kedvében járt.”
A kolostorban élőket arra biztatja, hogy buzgón haladjanak előre az erények útján. Az özvegyeknek pedig arra ad példát, hogy legyen szokásukká mindig a jót beszélni és a jót cselekedni!
Szent Franciskának anyósként sok baja volt fia erőszakos természetű feleségével, aki mindenfelé szidta, rágalmazta őt. Franciska eleinte türelmesen viselte, majd győzött benne az „ellenség-szeretet” erénye, és rábízta a ház irányítását. Ezek után a menyecske teljesen megváltozott, Franciskára csak a felügyelet maradt.
„Kedves anyósok, ha néha-néha „elkeseredtek” a menyetek miatt, utánozzátok Szentünket, s akkor életetek könnyebb, szeretetetek nagyobb lesz!”
Maradt még egy üzenet, amely férfinak-nőnek egyaránt szól.
Szent Franciska sok elfoglaltsága mellett mindig tudott időt szakítani az imádságra is. Ha máskor nem, hát éjszaka. Ezért hát ne mondd:
„Nincs időm imádkozni. Csinálj magadnak, ott van rá az egész éjszakád!”
Istenünk, aki Római Szent Franciskát azért ajándékoztad Egyházadnak, hogy példaképünk legyen. A hitvesi és a szerzetesi élet csodálatos példáját állítottad elénk. Tégy minket állhatatossá szolgálatodban, hogy egész életünkben reád figyeljünk, és kövessük szent akaratodat. Szent Franciska, kérünk, esedezzél értünk, hogy példaképünk légy, mint a családi, mint a szerzetesi életben; segíts, hogy Istennek szolgálva legyünk embertársaink szolgálatára is! A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.