Az egyházi és politikai hatóságok bizonyos fontosabb esetekben alattvalóikat esküre szokták kötelezni. Erre nézve szükséges tudnunk a következőket:
1. Az ily eskü nem változtatja meg az egyes, hivatalunkkal magunkra vállalt kötelességeink természetét és nem csinál kis bűnből nagyot; hanem csupán azt eszközli, hogy mulasztásunk, vétségünk nemcsak hivatalos kötelezettségünket, hanem eskünket is sérti.
Így pl. ha a tisztviselő a hivatalos titkot, melynek megőrzésére esküdött, megszegi, ezzel a cselekedettel egyszerre két bűnt követett el. Vétett hivatala ellen, talán megsértette az igazságosságot, szeretetet, kárt okozott és vétett esküje ellen. Mindkét bűne halálos vagy bocsánatos az ügy jelentősége, az okozott kár nagysága szerint.
2. Nyilvánvaló dolog, nem szabad oly alkotmányra, törvényekre esküdni, melyek Isten s az Egyház jogaival ellenkeznek. Ha azonban az illető alkotmányban csak egynémely törvény volna Istenre, Egyházra sérelmes, nem tilos az esküt letenni, ha tiltakozásunkat az illető törvények ellen alkalmas módon kifejezésre juttatjuk s a botrányt, mely esetleg támadhat, elhárítjuk. Legtöbbször a körülmények s az esküt tevő egyénisége máris elhárítják a gyanút, hogy az eskü a sérelmes törvényekre is kiterjedne, annál is inkább, mert a hűségesküvel általános hűséget s nem pedig az egyes törvényeknek való engedelmességet ígérünk.