A hadak útján hősies alakok járnak. Az Úr Jézus szavainak a „spiritus et vita”-nak eleven kiadásai. Szótlan győzelmi ének hangzik ajkaikon, amilyen a szférák éneke! Vannak különböző énekei az Istennek: minden virág, cserje, csillám, hullám egy-egy dala; de a szentek az ő győzelmi énekei! Ha reájuk gondolok, úgy érzem magam, mintha magas, csendes hegycsúcsokon járnék. Jöjjetek e hegyekre; vessük föl tekintetünket a szentekre!
a) Az ember nagysága eszméitől függ. Vannak alacsony és vannak magas gondolatok. A legmagasabb, az utólérhetetlen eszme a „verbum Dei”, az Isten örök, személyes képe; és belőle van a többi: „Fons sapientiae; Verbum Dei in excelsis!” (Eccl. 1,5). Krisztus az Isten dicsősége, a „splendor gloriae”. Feléje közelítenek a többi szentek, a „montes Dei”; belenyúlnak az égbe, az örökkévalóságba… Meredek vonalak az ő körvonalaik; nehezek az ő útjaik; kúsznak föl az égbe. Lent van a lapály, a közönséges, hétköznapi fölfogás, a tucatemberek unalmas gondolkozása; de e köznapi érzület láthatára fölött uralkodnak az óriások, merész, erőteljes egyediséggel, nemes, kifejlett erénnyel. Csoda-e, hogy öntudatlanul is tiszteljük őket, vonzódunk feléjük, az Isten e dicsőséges világa felé?! Ezek a hegyek is vonzanak, az Isten teremtésének összes szépségeit bámuljuk rajtuk!
b) Ha földünk sík volna, mindenütt kétségbeejtő egyformaság uralkodnék; a hegyek nem fognák föl a szeleket és a felhőket; a szelek örökké egyformán száguldanának a föld körül; folyók nem folynának, hanem tespedő mocsár és pusztaság váltakoznék a világon; lomha, buta világ volna az. De most a víz a hegyekről és fönnsíkokról szakad le; a felhőket hegyek fogják föl; tagozott, szép a világ. – Az eszmék hegyei és fönnsíkjai a szentek. Küzdelmeket állítanak be a világba, magasztalják és föltorlasztják az energiákat. Megbolygatják a testiség kényelmes egyensúlyát, fölzavarják a lelkiismeretek temetői csendjét. Hegyekről jönnek le ragyogó arccal, mint Mózes, és kereszteshadakat indítanak nemcsak a szent sírért, hanem elsősorban az örök életért. Ó fölséges testvéreim, rajtatok emelkedem és buzdulok én is. Ragyogjatok bele lelkembe és segítsetek.
c) A hegyek keletkezésében is megtalálom a hasonlatosságot. A szentek azért magasak, mert mélyek. Mély erők emelik ki a hegyeket is. Tűz és a tenger mélye az ő bölcsőjük. A szentek lelkét is a magány, az önmagábatérés, az odaadás és lelkesülés vájja mélyre, és a tűz dolgozik bennük, mely magával sodor néha félvilágot. Assisi sz. Ferenc, Szent Domonkos, Szent Klára a középkori vallásos lelkesedésnek útjelzői. Mily nagy ereje volt Szent Margit példájának; az ő műve, hogy hazánk akkor a vallásos ihletnek malasztjában egysorban haladt a kereszténység más hű országaival. Ne féljünk hát a mélységtől, az önmagábatéréstől, „evezz ki a mélyre”; lelked a mélység; ha az sekély, akkor neked az Isten sem mély.