a) „Akkor hozzája méne Zebedeus fiainak anyja, fiaival együtt, imádván őt és kérvén tőle valamit. Ő pedig kérdé: Mit akarsz? Felelé amaz neki: Mondd, hogy üljön az én két fiam, egyik jobbod, másik balkezed felől a te országodban” (Máté 20,20). Anyjukkal járulnak Jézus elé s kérni akarnak valamit, valamit, ami oly alacsony s durva fölfogásra mutat Krisztussal és művével szemben; ülni akarnak Krisztus mellett elsőknek az Úr földi országában. Urak, nagy urak akarnak lenni, milyenek Pilátus, Heródes. E vágytól, e vérmes reménytől elfogódva lépnek az Úr elé. – Ez alacsony fölfogásról mondhatta az Úr: A ti gondolataitok nem az én gondolataim s a ti utaitok nem az én útjaim; ég és föld köztük a különbség! Hányszor lép így oda az ember az Úr elé; kér, kér valamit tökéletlen, oktalan szívének sugallatai szerint, – Jézus nem veti meg tanítványait; türelemmel hallgatja kéréseiket s neveli őket az igazi nagyságra. – Kisérjen e jelenet emléke imáimban. Imádkozzam, de iparkodjam az „ő nevében”, az „ő akarata” szerint imádkozni, hogy értelem, tartalom, igazság legyen imáimban.
b) Az ember elvilágiasítja az isteni szándékokat s magát az „Isten országát”; nálunk minden föld, föld. Nehezen barátkozunk meg azzal, hogy az Isten szellem, s művei szellemiek; s ez akadályunk. – A zsidók alacsony fogalmai az Isten országáról megakadályozták megtérésüket. Érzékies gondolkozás idegenített el sokakat az Oltáriszentségtől Kafarnaumban! Milyenek az emberek fogalmai a lélekről, föltámadásról, mennyországról! A lélek nem test, a mennyország Istenben való lét, a föltámadás átszellemülése a testnek. Vigyünk minél több szellemet az Isten műveinek fölértésébe.
c) „Felelvén pedig Jézus, mondá: Nem tudjátok mit kértek. Megihatjátok-e a poharat, melyet én fogok inni? Mondák neki: Megihatjuk. Az én poharamat inni fogjátok ugyan, de a jobb, vagy balkezem felől való ülést hogy nektek megadjam, nem engem illet, hanem akiknek Atyámtól készíttetett.” Első gondotok az legyen, hogy engem híven kövessetek. Nem mondom meg, hogy mi vár rátok s hogy mit követelek tőletek. Nem árulom el, hogy te, Jakab, léssz az első vértanú apostolaim közül. Nem rettentlek el, hanem szívetekre kötöm, hogy járjatok utánam s foglaljátok le magatok számára az én követésemet; s bármi lesz veletek, hajtogassátok: ez az Úr kelyhe, az ő kelyhe. Ezt megisszuk; ezt inni dicsőség. A többi majd elválik. Isten majd megadja helyünket. Amen!