„És amint kiment az útra, eléje futván egy valaki, térdhajtva kérdé őt: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem? Jézus pedig mondá neki… Tudod a parancsokat: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz… Amaz pedig felelvén, mondá neki: Mester, mind megtartottam ezeket ifjúságomtól. Jézus pedig rája tekintvén, megszereté őt és mondá neki: Egy híjával vagy; menj, amid vagyon, mind add el… azután jöjj és kövess engem. Ki megszomorodván ez igén, elméne bánkódva, mert sok jószága vala. És körültekintvén Jézus, mondá: Mily nehezen jutnak Isten országába, kiknek pénzük vagyon” (Márk 10,17–23).
a) Jézushoz fut, telve szeretettel s lelkesüléssel a tiszta, szabad ifjúság egy kedves képviselője, Jézus pedig lelkének gyönyörével nézi őt; tetszik neki; örül, hogy hozzá jön, örül e lélek megnyilatkozásának, mely az örök élet után vágyik. Azért buzdítja, hívja: jöjj közelebb s egyre közelebb, és ha helyén van szíved, szegődjél hozzám egészen, apostolom lehetsz. Ez Jézus irányzata. Kössük magunkat hozzá; a mulandóság a mi kínunk, azzal be nem érjük; Isten, élet, boldogság kell nekünk; azután az érthetetlenség a mi kínunk, a befejezetlen, céltalan lét, és mivel a mulandóságot s a lét érthetetlenségét le nem győzi sem tudás, sem technika, sem kultúra, hanem csak a hit, azért hitben kötöm magam az Úrhoz; nem mint fogalomhoz, hanem mint a lét forrásához és az érthetőség kulcsához. Ez alapon van létemben egység és termékenység. Ez alapon szívesen tartom meg a parancsokat; itt kikerülöm a veszedelmet „ein Riese zu sein von unendlichem Wachstum, der in einen niedrigen Kerker eingeschlossen zum Krüppel verkümmert”. Ez alapon tovább akarok nőni s fejlődni, Jézushoz hasonulni. Aki feléje halad, az tagadások, lemondások, korlátozások, csupa „nem”, „nem” közt mozog, de e „nem”-ben erőteljes „igen” rejlik; e korlátozások a szépségnek körvonalai; mikor tagadok, akkor letörök egy-egy darab természetet a szellemi szépségért és erőért. Ez a megtagadásnak filozófiája.
b) „Ezeket mind megtartottam ifjúságomtól.” Nagy kegyelem, mikor Isten hív „a juventute mea” s valaki megérti. Ez az öntudat földi mennyország. Tiszteljük, szeressük s tartsuk meg a parancsolatokat. Tartalmat a lélek nem a külső parancsoktól s törvényektől nyer, hanem törvény, parancs igazítja, öntudatra segíti életnyilvánulásait; kialakítani segíti belső szépségét. A törvény csak akkor érvényesül, mikor önakaratomban megtestesül. Igy lesz a törvény s a morális az én tulajdonom, valami, amit akarok s átélek. Igy lesz az eszmény az én javam, mely kitölt, gazdagít s boldogít. Az Isten akarata mérhetetlen erő s boldogság, és azáltal, hogy megteszem, magamévá, önerőmmé, önboldogságommá változtatom. Ha akarsz erőt s boldogságot, teljesítsd az isteni akaratot. Jézus reád fog tekinteni kedvteléssel s megszeret.
c) „Amaz, hallván ezeket, megszomorodék…” Megszomorodék, mert csak a lemondást nézte. Aki a krisztusi életben csak a lemondást s a törvény békóját érzi, az még nem élte át az azokban rejlő szépséget; az a formában még csak korlátot és a körvonalakban csak tagadást lát. De hát tagadás-e a madonna-arc körvonala? Az is korlát, határ, de ez a határ és korlát a harmónia sugallatából, egy belső törvényességből való. Minden formának és törvénynek akaratomból, szeretetemből kell fakadnia, akkor válik morálisommá; hajlamaimmal, szenvedélyeimmel – melyek vakok, formátlanok, immorálisok – ütközhetik; de az nem baj. Bízó szeretettel fogom át a szép formát, értékemmé s szépségemmé változtatom. Ezáltal tartalmat s erőt érzek, átélvezem s örülök neki; úrrá, királlyá, krisztusivá leszek. „Ki bennem hisz, annak szívében élő vizek folyamai, erők s örömök fakadnak.”
d) „És körültekintvén Jézus,” ő is elszomorodék s fölsóhajtott: Ó mily nehéz a gazdagság igézetétől fölocsúdnia még az ilyen tiszta fiúnak is! Érezze át minden gazdag, hogy veszélyben forog, a léhaság, a semmittevés, fényűzés, a szívtelenség, kegyetlenség, irígység, nagyzás veszedelmében; könnyen csalódhatik; szabadnak véli magát, pedig rab; megszereti a pénzt, s elfeledi, hogy az csak bizományba van adva neki. Ah Uram, semmit sem szeretek úgy, mint lelkemet s annak szabadságát! Ki tudja, mily léha lett később az ifjú, s fényűzésben, henyeségben vesztegette el életét. Hányra volt a gazdagság vészthozó; komoly munka helyett csak oktalan kedvteléseknek éltek.