a) „Akkor kisdedek vitetének hozzá, hogy tegye rájuk kezeit és imádkozzék” (Máté 19,14). Kitűnő törekvés, nemes szülői szeretet: Jézushoz viszi a kisdedeket. Amely szülő így szeret, az a gyermekszeretet kötelességét a legfontosabb pontban teljesíti. Másban is kell azt teljesíteni; szeretni, nevelni, ápolni kell őket; Isten akarja; a szülők szívébe írta. Azt is akarja, hogy igazán észszerűen neveljük őket s megértsük az ébredő lelki világot, melynek a gyermek kifejezést ad jó és rossz sajátságaiban. A rosszat letörjük, fegyelemben neveljük, formáljuk, a jót megszerettetjük. Különben hadd örüljön, vigadjon, játsszék; ne csapjon le lelkére szigorunkban, szívtelenségünkben vagy szegénységünkben májusi fagy. Ez utóbbi elkerüléseért dolgozunk s áldozunk értük; ne vegyék észre, hogy az édes tej a mi verejtékünk s a puha kenyér a mi kemény gondunk. Úgy nem szerethetnek minket, mint mi őket; majd ha felnőnek s gyermekeik lesznek, akkor tudják meg igazán, hogy mi volt nekik is atyjuk, anyjuk, s imádkoznak értük.
b) „A tanítványok pedig feddék őket. Jézus pedig mondá nekik: Hagyjátok a kisdedeket hozzám jönni s ne tiltsátok őket, mert ilyeneké a mennyeknek országa.” Jézus szereti a gyermekeket tiszta lelkük miatt s mondhatjuk tovább: szereti az ifjúságot, szereti a szép, tiszta, bátor életfakadást. Ő és ők egymásnak valók. Ő való az ifjúságnak, mert látni rajta az erős, isteni életet; ők valók neki, mert virágosak, s Jézus is názáreti, vagyis virágos; dagad a szívük, lélek van bennük, s Jézus is így mutatja be magát: az Úr lelke rajtam. Mily bátor, erős, küzdeni vágyó lelke van; a „lélek erejében” jár, hegyet, erdőt szeret, mély tengerre vágyik, hullámokon jár. Ha jól megrajzoljuk képét, nem mondhatjuk, hogy idegen, vagy hogy ellenkezik életerőnkkel és örömeinkkel; ellenkezőleg: tisztákká, nemesekké teszi. Az ilyen Jézushoz az ifjúság nemcsak megrendülések, bukások, csalódások révén tér meg, hanem mindig nála marad; vele vigad, örvend, játszik; mert mindezt isteni gondolatnak s akaratnak nézi.
c) „És miután rájuk tette kezét, elméne onnan.” Nem vette el a gyermekeket szüleiktől; akarta, hogy Isten-félelemben, szeretetben s jókedvben nevelkedjenek s az élet komolyságára ráérlelődjenek. Majd megtalálja minden egyes a maga hivatását kedve, hajlamai, körülményei szerint. S bármily hivatásra készül is, tegye azt azzal az öntudattal, hogy Jézus áldó keze rajta. Nemcsak a pap s az apáca, hanem a világi pályára, a házasságra induló ifjú is érezze magát Jézushoz közel. Ez is, az is tartsa szem előtt, hogy az Isten gondolatait érvényesíti; ezt is, azt is Isten vezérli. Aki világi pályán mozog és házasélet után vágyik, annak is Isten-szolgálat az élete. Isten akarja s megáld munkádért!