Átkot az mond, aki magának vagy másnak rosszat kíván. Maga az átok-mondás nem mindjárt bűn. Fontos körülmények megokolttá tehetik. Hiszen az Úr Jézus is megátkozta a fügefát, melyen nem talált gyümölcsöt s az nyomban ki is száradt. Dávid király megátkozza Gelboe hegyeit, hogy eső vagy harmat többé reájuk ne hulljon, mert ott estek el Izrael hősei. Jób és Jeremiás megátkozzák születésük napját s a zsoltáros a bűnösöket.
Ha az átkozódásnál Isten vagy egyéb szent név nem szerepel, akkor a második parancshoz semmi köze sincs. Így például, aki gyermekét, felebarátját „a fenével eteti”, „mennykővel sújtatja”, „ördöggel viteti”, nem a második parancs ellen vét, annál kevésbé káromkodik, hanem a felebaráti szeretet törvényét sérti meg, ha ugyan komolyan veszi, amit mond s nem csupán a türelmetlenségét akarja kissé szellőztetni.
Óvakodjunk is az effajta hibákat, melyek rendesen csak bocsánatosak, a gyónásban a káromkodás nevezete alá foglalni. Nevezzük azokat saját nevükön: átkozódásnak, szitkoknak.
Ha azonban az átoknál szent nevek is szóba jönnek, akkor véthetünk a második parancs ellen és pedig bocsánatosan, ha Istent, szenteit csupán tiszteletlenül, haragban emlegetjük; halálosan, ha magának Istennek vagy szenteinek kívánnánk rosszat, ami nem egyéb káromkodásnál.
Szokjunk le a könnyelmű átkozódásról, mert ez a bűn módfelett elcsúfítja a keresztény ajkát, feldúlja a lelki békét és sérti Istennek szeme fényét, a szelídség s szeretet erényét. Istennek nem tetszik a könnyelmű átkozódás, amit már azáltal is elárul, mert igen gyakran foganatossá teszi az átkot. Nagyon gyakran keservesen megsirathatjuk, mikor feltűnő módon bekövetkezik az, amit mi könnyelműen magunknak vagy másoknak kívántunk.
Aki átkok között míveli földjét, nem szokott áldást aratni. A gazda átkozza barmait és elhullanak neki. A szülő átkozza gyermekeit s később sirathatja lelki és testi romlásukat.
„Szerette az átkot, tehát jöjjön reá”, mondja maga az Úr. (Zsolt 118,18)
Loyola Szent Ignác alamizsnát kért bizonyos spanyol nemestől. Ez átokkal felelt: „Ha te nem érdemled meg a máglyát, én égjek el!” És íme, nemsokára reá, egyik ünnepély alkalmával ruhája tüzet fogott s nyomorultan pusztult el.
Azt se feledjük, hogy minél szentebb s nagyobb a tekintély, amelynek átkát esetleg bűneinkkel magunk ellen kihívtuk, annál hathatósabb az átok, amelyet mond felettünk. Így nagyon félelmetes a szülő, a pap, főképp az Anyaszentegyház átka. Ez szinte egyértelmű a kárhozat ítéletével.
Midőn Szent Pál Cyprus szigetén prédikált, már maga a pogány helytartó is hajlandónak mutatkozott a megtérésre. Azonban bizonyos Bar-Jézus nevű zsidó el akarja rontani Isten munkáját. Pál erre megátkozza őt, mire az nyomban megvakul és tapogatódzva nyújtja kezeit a körülállók felé. (ApCsel 13)
Hogy pedig a szülői átok minő foganatos s mily szerencsétlenné teheti az arra reászolgáló bűnös gyermeket, azt a tapasztalás is számtalan esetben igazolja. Több példát elbeszéltünk erre a „Negyedik parancsolat”-ban. (Kis könyvtár 4. szám.)