„Ismét felvivé őt az ördög egy igen magas hegyre s megmutatá neki a világ minden országait s azok dicsőségét, és mondá neki: Ezeket mind neked adom, ha leborulván imádandasz engem. Akkor mondá neki Jézus: Távozzál sátán! mert írva vagyon: A te Uradat, Istenedet imádjad és csak neki szolgálj” (Máté 4,8,9).
a) Mindezt neked adom, ha leborulsz bálványok előtt. A bálvány nem Isten, tehát nem igazság, nem élet. Vagy ha élet, hát csak úgy, mint ahogy az illuziók élnek fejünkben, melyeknek vége a keserű kiábrándulás. Ne tarts a bálványok felé. Keresed a világot, a több, jobb világot bálványok tiszteletében, milyenek a hatalom, az élvezet, a szépség, saját szenvedélyeid, s mikor mindent bírni akarsz, lefokozod önmagadat. Mit használ neked a világ, ha nincs élni, örvendezni tudó szíved? Mit ér a kert, ha ki van szúrva szemed? Ez a szép, dicsőséges világ kín és gyötrelem lesz szép és dicsőséges lélek nélkül. Élvezetei ki nem elégítenek s illuziókkal s csalódásokkal keserítenek. Megőrzöm s óvom szabadságomat, hogy igézetével le ne győzzön. „In libertate labor”, ez a szabadság munkát s küzdelmet kíván.
b) Az ellenkezője igaz; akkor bírsz mindent, ha e bálványok előtt nem hajolsz meg, ha úri lélek vagy. Jézus egy más kísértésben is megmutatja, mily elszántaknak kell lennünk, hogy az Isten utait a dicsőség s nagyravágyás igézeteiért el ne hagyjuk. Egyik jeruzsálemi útján beszélte tanítványainak, hogy majd szenved és meghal; s akkor „fogván őt Péter, kezdé feddeni” (Márk 8,32), mondván: „Távol legyen ez tőled Uram, nem történik ez rajtad. Ki megfordulván, mondá Péternek: Hátra tőlem sátán, botránkozásul vagy nekem” (Máté 16,22,23). Mily elszánt az Úr az „emberi gondolatok” visszavetésében. Nem szabad kímélnie magát; aki itt kímél, az önmagát rontja meg. Tehát minden kísértésben mondom rögtön: hátra tőlem sátán, Isten útjain járok; erősen, keményen akarok. A világ s a filozófia bármely igézetével szemben rögtön fölemelem az Isten uralmának zászlaját s az Isten-gyermek öntudatát érvényesítem!