„És hozzá járulván a kísértő, mondá neki: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy e kövek kenyerekké legyenek. Ki felelvén, mondá: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, mely az Isten szájából származik” (Máté 4,3).
a) Egyél; foglald le a világot: élj. Legyen kenyered, az legyen főgondod, szolgáljon e törekvésednek minden kő, minden porszem. Csinálj kenyeret s élj erősen, hatalmad tudatában! – Jézus óvást emel a kísértő ellen: kenyér kell, de nemcsak kenyérből, föld- és kőtörésből, tenger- és világfoglalásból él az ember; mindennél szükségesebb az isteni lehelet, a szép, tiszta, nemes élet, az öröm, a megnyugvás! A kultúrvilág nagy kísértése az embernek; elfelejti a szép földtől a belső világot, a produktív munkától mennyországát, az alkotástól lelki világának kiépítését. S hozzá még helytelen irányba terelődik s a testet-lelket törő munkában életcélt lát. Szegény, az eszközt céllá emeli; igát farag magának. Ó Uram, a te leheletedet szívom, azzal térek magamba, a legfontosabb munkára; ez lesz lelkem kenyere és öröme. Dolgozom, de a munka nem cél, hanem eszköz nekem. Mennyire van ettől az a kultúra, mely az „improbus labor” igájába hajtotta az embert; legjobb esetben az csak átmenet lehet. Igy érzek a nagy világgal szemben s így rendezkedem saját világomban.
b) Jézus az anyagi és szellemi szükségletek közt vezet el. Kell a tehetségeket kifejleszteni, kell dolgozni, de ne várjunk a munkától s kultúrától boldogságot. Ily lelkület a földhöz tapad; az Isten-gyermekből világfi lesz; a belső elszárad a külsőtől. Pedig Jézus ezt a királyi Isten-gyermeket, ezt a halhatatlanságra született Fölséget akarja érvényesülésre segíteni. Öntudatra ébreszti, fölényre neveli, mondván: „Mit használ az embernek ha az egész világot megnyeri s lelkének kárát vallja” (Máté 17,26)! Azért tehát bátran, nagy föladatunk öntudatában követeljük magunktól, hogy lelkünket nagyra becsüljük s gondozzuk.
c) Máshol is kevés bizalma van Krisztusnak a föld, a kultúra, a gazdagság iránt; „bizony mondom nektek, hogy nehéz a gazdagnak bejutni a mennyeknek országába” (Máté 19,23). Nem mintha magában rossz volna, hanem mert átlag anyagiassá, világiassá tesz; rabbá teszi a lelket; lefogja s elfojtja. Jó a világ, a gazdagság, a hatalom, de csak akkor, ha a nagy céloknak szolgál. Ó Uram, ne fonnyadjon el lelkem se a gazdagságtól, se a szegénységtől! Nem hagyom magam elhervasztani semmiféle gondtól.