„Jézus is Názáretből eljöve a Jordán mellé, hogy megkereszteltessék. János pedig ellenzé… Felelvén pedig Jézus, mondá: Hadd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságot” (Máté 3,13).
a) Minden élet programmja: teljesíteni minden igazságot, tehát átélni azt, amivel Istennek, embernek s önmagunknak tartozunk. Mi egyéb ez, mint a valóságnak megfelelő eligazodás Isten<nel>, önmagunk- s a világgal szemben. Abból ered az egyensúly, a harmónia, a béke s az öröm; ez az az érzületben, akaratban, életben kiváltott igazság. A „veritas” önmagunknak, tehetségeinknek s bűneinknek fölismerése! a „justitia” ez ismeret átvitele az érzületbe; a „veritas” az Istennek s uralmának s fölségének fölismerése; a „justitia” ez ismeret szerint való érzület. „Veritas” a világnak s az életnek fölismerése; a „justitia” a helyes elhelyezkedés benne! Váltsuk hát ki a „veritas” készleteit égretörő „justitia”-ban; az átérzett igaz valóság, a harmóniában kialakított lét kell nekünk. Körülöttünk pihen a nagy valóság; érintsük meg a lelkek érintésével, s „pax” és „gaudium”, béke és öröm lesz belőle. Mi legyünk alakítói a világunknak, teremtsünk bele erényünk által világosságot s napsugárt, harmóniát és szépséget. Ne várjuk ezt mástól, mert a lélek nem passzivitás, hanem aktív, alakító erő.
b) Istennel szemben helyzetünk teljes, föltétlen hódolattá válik; észben hitet, szívben áldozatot, erőinkben könnyeink s verítékünk gyöngyeit s küzdelmeinket ajánljuk föl neki. Semmit sem igényelünk, de őt bírni akarjuk. Szívből szolgálunk neki s nem képzelődünk, hogy különös kegyelmeink s hivatásunk van; elég nekem Krisztus szeretete. Kinyilatkoztatásokat nem várok; mit várjak, mikor Ő néz szemembe, Ő, az én napom, kinek én mezei virága akarok lenni. Jelenéseket nem várok; minek? Hiszen Krisztus ragyogott föl lelkünkben, „illuxit in cordibus nostris”. Csupa lélek közé állít, melyek úgy ragyognak, mint kvarcszemek a fövényben; úgy kandikálnak ki a nagy világba, mint virágok az erdőszélről a pusztába. Tiszta, nyilt szemmel akarok kinézni a végtelenbe; tudom, hogy testet hordozok egy darabig, azután átsiklom más világokba.
c) A világgal szemben „justus”-nak kell lennem; látnom kell benne az erőt s a jót is, hiszen isteni; de a rosszat s a veszedelmet is, mert fejlődésre szánt, ütköző erők rendszere. Nagy erőszisztéma a világ s arra való, hogy a halhatatlan lélek kicsiszolódjék rajta; föl kell tehát használnom az isteni világot erőim, tehetségeim kialakítására; de egyszersmind mértéket kell tartanom, hogy a föld termőföldem legyen s ne sírhantom! Erőm a világ, mint a fának a föld; lábam alá való, de lábam inkább gyökér; erőt szí! Necsak félni, necsak undorodni; hanem fölhasználni s a pelyvás földi létből az arany szemet kiszedni; különben a világ fiai okosabbak lesznek; az pedig kár!
d) Önmagammal szemben „justus” leszek, ha sem túlsokat, sem túlkeveset nem követelek magamtól. Mértéket kell tartanom mindenben, az önmagammal való elégedetlenségben is. Aki gyorsan akar valamit, akinek nincs türelme, aki nem veszi tekintetbe a természet folyását s fejlődését, aki bizonyos hibák miatt, melyek természetéből folynak, fönnakadást szenved tökéletesbülésében, s azért aztán tele panaszolja a világot, az nem érti a „justitiát”. Ide tartoznak azok is, akik a természetet a kegyelemmel s a kegyelmet a természettel ütik agyon: a szigorú, sötét, fanatikus zelóták, kiknek fáj, hogy testük van, jóllehet Isten is így akarta; vagy megfordítva: a kényes, tehetetlen, finnyás nyavalyások! Ó értsük meg magunkat! Érezünk mi sokat, de nem tehetünk róla. Valamint külsőnk nem függ tőlünk, úgy belsőnk is adva van bizonyos értelemben. Vannak bennünk hatalmak, melyek nem egyhamar hallgatnak ránk, s Isten is nem azt mondja: menj s parancsolj, hanem inkább azt: evezz és boldogulj!
Ha ezt a hármas „justitiát” eltaláltuk, rányitottunk az Isten gondolataira s azzal együtt a „pax et gaudium”-ra. Be jó ott; be jó meleg van ott; virágoznak a lelkek: „justus ut palma florebit”; ott erő van, „sicut cedrus Libani multiplicabitur”, az igaz úgy nő, mint a pálma s úgy erősbül, mint a cédrus. Számtalan csalódástól, sok bajtól s vigasztalanságtól szabadulunk!