Minden, amit eddig a szent nevekről, főképpen Isten nevének fenségéről elmondottunk, megérteti velünk a Szentírás szavait: „Az Isten nevezete ne legyen szádban szüntelen és a szentek nevét se keverd beszédedbe, mert nem maradsz ezáltal bűntelen”. (Sir 23,10)
Szóval vétkezünk, ha Isten vagy a szentek nevét hiába vesszük, könnyelmű tréfákba beleszőjük; ha minden apró-cseprő érzelemhullám: meglepetés, csodálkozás, türelmetlenség s harag Isten, Jézus, Mária stb. szent neveket csalja ajkunkra.
Ez a bűn, igaz, csak bocsánatos, de elvégre mégis csak bűn és ez elég, hogy az istenszerető lélek óvakodjék tőle s minden igyekezettel leszokjék róla. Persze nagy a megrögzött rossz szokás hatalma s csupán hosszú próbálkozás tudja azt ledönteni.
Bizonyos derék fiatal férfit igen bántotta, hogy anyósa minden szíre-szóra „Jézus Mária” drága nevét rántja elő. Többszöri figyelmeztetés és kérés mit sem használt. Végül fortélyhoz fordult. Éppen a kerti növényzetet tisztogatta a hernyóktól. „Anyós nénia, hernyó! Anyós, megint hernyó! Anyós, itt is hernyó!” kiáltotta minduntalan. Az anyós pedig eleinte megelégedéssel veszi tudomásul a hernyóvadászat sikerét, de mikor mindtöbbször hallja nevét emlegetni, sőt mást sem hall, csak a hernyót, meg a nevét, végre is elfogyott a türelme s eleinte félig tréfásan, végre is türelmetlenül „kérte ki magának”, hogy őt bezzeg ne bosszantsák …!
„No lám, szólt erre a jámbor vő, épp így Isten, Jézus és Mária is méltán „kikérhetik maguknak”, hogy az ő szentséges nevüket minden haszontalanságért szóba hozzuk.
Jegyzet: Jóllehet az ördögnek gyakori haszontalan emlegetése magában véve bűnnek nem mondható, de Isten s lelkünk legádázabb ellenségének neve keresztény ajakra éppen nem illik.