„Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kisértésbe ne essetek!„
Szent Fábián vértanú 236-ban került Szent Péter trónjára. Euszébiosz elbeszélése szerint amikor az előző pápa halála után összegyűltek a rómaiak, hogy új pápát válasszanak, valamennyi jelölt méltatlannak bizonyult Szent Péter trónjára.
Fábián pap, hazatérve vidéki útjáról, értesült a gyűlésről és ő is bement a terembe. Elvegyült a jelöltek között, és egyszer csak berepült a terembe egy galamb és Fábián fejére telepedett. Azonnal megválasztották pápának. Pápasága idején Fábián megszervezte a római egyház közigazgatását.
Külön figyelmet szentelt a katakombáknak, több vértanú sírját rendbe hozatta. Figyelemmel kísérte az afrikai egyház vitáit, ő indította útnak Gallia első hittérítő püspökeit. Decius császár ellenszenvét hamar kivívta a tevékeny Fábián pápa.
Decius császár 250-ben kiadott üldözési rendeleteinek első áldozatai között volt Fábián pápa. Január 20-án végezték ki, testét a Callistus-katakombában temették el.
Szent Sebestyén, egyik legnépszerűbb szentünk, szintén január 20-án szenvedett vértanúhalált.
Tántoríthatatlan hitével, bátorságával, apostoli buzgóságávai, feddhetetlen életével a keresztény férfi örök mintaképe.
Galliában, a mai Franciaországban született, Milánóban tanult, majd Rómában a császár testőrségébe állott. Deli termetű, daliás katonakülsejű férfiú volt, emellett jóságos és erélyes, okos és bátor, igazmondó és nyilt. Testi és lelki kiválósága miatt kegyelte a császár és a társak. De ennél mérhetetlenül többet jelent, hogy kegyelte őt a Királyok Királya, mert a katonaköpenyeg alatt hívő, mélyen Krisztusszerető szívet hordott.
A császári udvarban az ilyen embert rengeteg veszély környezte.
Társai és elöljárói pogányok voltak; ösztöneiknek éltek és gyűlölték a következetes keresztényeket, kiket élő szemrehányásnak éreztek. Az udvari élet állandó szórakozásai hívták, a pogány istentisztelettel egybekötött császár-hódolás folyton a Krisztus-tagadás és felségsértés kétközébe szorították.
Sebestyén az állandó veszélyek között állandóan forgatta lelkében az Úr Krisztus szavát: Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kisértésbe ne essetek!
Róma egyik börtönében két keresztény testvér, Márk és Marcellin sínylődött.
Miután különféle kínzásokban volt részük, a városparancsnok harminc napnyi időt engedett
nekik, hogy azalatt véglegesen válasszanak a kereszténység és pogányság, halál és élet között. Szüleik, feleségük és gyermekeik sírva-keseregve könyörögtek, hogy kíméljék meg
életüket, ne döntsék szomorúságba családjukat. A hosszas rimánkodás és unszolás már-már megernyesztette ellenállásukat.
Ekkor megjelent Szent Sebestyén a börtönben. Éppen együtt volt a vértanúkkal az egész atyafiság. Sebestyén így szólt hozzájuk:
„Krisztus erős harcosai, mikor ily közelvagytok már a győzelmi pálma elnyeréséhez, ne tántorodjatok meg a diadalúton; ne ejtsétek ki kezetekből a vérségköteléke miatt a mennyei koronát … Ha tudnák szüleitek ésfeleségetek, hogy a testi halállal új élet kezdődik, melyben határtalan boldogság várja a hű harcost, nem hívnának visszatiteket a mennyei örömök kapujától …„
Szemeiben az elszánt Krisztus-hűség tüze lángolt, arcán a tántoríthatatlan hit égi fénye tündökölt. Szavait meghallotta Zoe is, Nikosztratus felesége, kinek házában őrizték a két hitvalló testvért. Zoe asszony hat év óta néma volt. A beszéd hallatára könyörgésre kulcsolt
kezekkel Sebestyénhez fordult.
Sebestyén így szól!. hozzá:
„Értelek! Tudom, mit kívánsz. Parancsolja az én Üdvözítő Jézusom, hogy nyelvének használatát nyerje vissza ez azasszony. Oldja föl nyelvét az, aki Zakariás nyelvét megoldotta„
Azután a kereszt jelével jelölte meg az asszony ajkát, s az szólni kezdett:
„Boldog vagy és áldottak igéid.Boldogok, kik általad elhiszik, hogy Krisztus az élő lsten
fia. Saját szemeimmel láttam fölülről leszállni az angyaltés elédbe tartani a könyvet, melyből olvastad, amit mondtál.Amint a hasadó hajnal elűzi az éj sötétségét, úgy beszéded
világossága a tudatlanság minden vakságát elűzte. Bennem pedig nemcsak a hitetlenség vakságát, hanem a hatévesnémaságot is meggyógyította„
A történtek mondhatatlan hatást tettek a jelenlevőkre, főleg Nikosztratusra, ki enni sem akart, míg fel nem vette a keresztséget. Sebestyén türelemre intette s azt a megbízást adta neki, hogy a börtönökben levőket hozassa mind házába, mintha ki akarná őket hallgatni.
Mikor mind együtt voltak, ezeknek a lelkében is fölkeltette az Úr Jézus Krisztusban való hitet és a keresztség vágyát. Miután így mindnyájan elő voltak készítve a keresztségre, egy Polikárp nevű áldozópap az egész gyülekezetet megkeresztelte.
Ezalatt elmúlt a harminc nap, a Márk és Marcellin számára engedett meggondoJási idő. A városparancsnok magához idézte atyjukat, hogy fiai elhatározását megtudja tőle. Az atya nagy lelkesedéssel beszélt fiai állhatatosságáról, a keresztény hit szépségéről és erejéről s jelentette, hogy ő is felvette a keresztséget és ugyanakkor régi köszvényes szenvedései is megszűntek. A parancsnok mindezt ámulva hallgatta. Főleg az atya csodás gyógyulása ragadta meg figyelmét, mivel ő is köszvényes volt. A két férfiú beszélgetését lsten kegyelme kísérte.
A parancsnok érdeklődni kezdett; magához hivatta Szent Sebestyént és Polikárp papot. Miután tőlük a keresztény hitet kellőképen megismerte, bálványképeit összetörte, keresztény rabszolgáit felszabadította, a császártól kapott hivatalát letette és fiával együtt megkeresztelkedett. A keresztség szentsége lsten különös kegyességéből nemcsak lelki újjászületését eszközölte, hanem testi megszabadulást is hozott neki : ő is kigyógyult köszvényéből.
Sebestyén a Dioklecián-féle üldözés alatt is Rómában, a császári udvarban maradt. Katonai kiválóságai miatt a kegyetlen Dioklecián is becsülte őt s a testőrség parancsnokává tette. Állása, összeköttetései, szilárd hite és okos bátorsága arra szánták, hogy az üldözések idején az Anyaszentegyház védője és támasza legyen. Ennek a küldetésnek meg is felelt; mint lsten bölcs és erős angyala őrködött a keresztény hívek felett.
Akik az ö példája és tanítása nyomán lettek az Úr Krisztusé, egymásután szenvedtek vértanúi halált. S ő, aki egykor mint keresztatya állt mellettük, mikor a szent keresztség vizében természetfeletti életre születtek, most mint buzdító kísérte őket, mikor vérkeresztségében újraszülettek az örökkévalóság számára.
Akkor előttük ment s mutatta az utat; most, miután a mennyei Atya hajlékában biztonságba helyezte őket, utolsónak maradt!
Irígységből vagy a kereszténység iránt való gyűlöletből végre őt is beárulták a császárnak. Dioklecián csodálkozva hallotta, hogy testőrségének feje is keresztény. Magához hivatta és kemény szavakkal vetette szemére hálátlanságát. Sebestyén tisztelettudóan bár, de egyúttal nyiltan válaszolt:
„]ólétedért és a birodalomért mindig imádkoztam, császárom; de nem a bálványokhoz, hanem amennybenlakó igaz lstenhez könyörögtem. Mert nem balgaság lettvolna-e holmi tehetetlen kődarabokhoz, a ti bálványaitokhoz imádkoznom ?”
Sebestyén nyilt hitvallásán a császár felháborodott s legott átadta a katonáknak, kik egy fának állították és összenyilazták.
Az íjászok Sebestyénnek nyilakkal átlyuggatott testét otthagyták abban a hitben, hogy meghalt. Azonban egy lréné nevű jámbor özvegy, ki a holtnak vélt testet felszedte és keresztény módon el akarta temetni, észrevette, hogy még van benne némi élet. Házába vitte, hol Sebestyén rövid idő alatt fölépült.
Ekkor visszament a császári palotába. Éppen szembetalálkozott a lépcsőn lejövö Diokleciánnal. A császár elhűlt a találkozáson, mivel meg volt győződve, hogy Sebestyént kivégezték. Sebestyén pedig nehéz szemrehányásokat tett a császárnak, hogy a teljesen ártatlan és császárhű keresztényeket igazságtalanul üldözi.
A császár parancsára előrohanó katonák Sebestyént megragadták, a közeli cirkuszba hurcolták, hol botokkal agyonverték. Ez 298 körül történt. Holttestét egy csatornába vetették. Egy Lucina nevű keresztény asszony azonban látomásban kapott intésre kihúzta s a városon kívül eltemette.
Ezen a helyen később nagyszerű templomot emeltek Szent Sebestyén tiszteletére.