„És feleletet vévén a bölcsek álmukban, hogy vissza ne menjenek Heródeshez, más úton tértek vissza tartományukba… Akkor Heródes látván, hogy kijátszatott, megöleti mind a gyermekeket, kik Bethlehemben és környékén valának” (Luk.2,16).
a) A ragyogó gyermekarcra Bethlehemben szenvedő kis arcok, véres fejecskék, a glóriás himnusra anyák siralma emlékeztet. Heródes dühöngött, s a kisdedek elvéreztek; de elvéreztek Krisztusért, Krisztus helyett. Nagy dicsőség! Ha fölfoghatnánk egy csapást is, melyet Krisztusra mér szentségtörő kar, mily boldogság az a kékség, az a seb; hátha még a halált hozó csapást fogtuk volna föl! Krisztus helyett szenvedni dicsőség. Az életnek nagyobb hivatása nem lehet, mint Istennel összeforrni hős szeretetben. Rajta tehát, lelkendezzünk Krisztus helyett szenvedni, csapásait fölfogni… Krisztusért, nevéért áldozatot hozni!
b) De a seb fáj s a könny keserű, s az ember érzi és nyögi. – Az Isten nem akarja, hogy ne érezzük; hisz az nem függ tőlünk; nem akarja, hogy meg ne rendüljünk; nem akarja, hogy a szomorúság árnya soha se lebbenjen el fölöttünk. Nem, nem; mi emberek vagyunk; szívünk dobban, idegeink reszketnek; de akaratunk hű. Ez elég; aztán megint mosolyogni iparkodunk.
c) S ki préseli e gyermekszívekből a vért? Heródes, vagyis a szenvedély; a bűn; vér csurog karmai közt… De mily különbség van a szenvedély áldozatai közt; lelket ölhet vagy vértanúkat avathat; degradált, prostituált lelkek vagy szentek lehetnek a szenvedély áldozatai. Minden attól függ, hogy ki milyen lelket állít ki a szenvedéllyel szemben. Én is lélekkel kezelem majd szenvedélyeimet. Nem bízom magamat ösztöneimre; állatnyomokon járnak. Mindig készen állok harcolni nemtelen érzéseim ellen, mert <így> mindig győzök, akkor is, ha küzdelmeimben tönkremennék.