A napkeleti bölcsek fölajánlanak Jézusnak:
a) aranyat a királynak; nem nézik, hogy hol van a koronája; tudják, szív a trónja; nem nézik, hol van trónja; tudják hogy az új csillag sugarából van fonva; nem nézik, hol van udvara; látják, hogy a Szent Szűz hódolatos lelke mindent pótol. Ó, fölség, hogy hódolok neked. Térdhajtásom, imádásom, oltáraid előtt imádkozó néped, ez káprázatos, mélységes hódolat; háttérbe szorul tőle udvar és trón; az áhítatos lélek ragyogó tekintete minden aranysugárzást homályba borít.
b) Tömjént ajánlanak föl; hódolunk, mint Istennek. Istent itt se látni; de a csillag, az elég, hogy higgyük. Nekünk Jézus egyénisége s az ő műve elég, hogy higgyünk; elég nekünk ez a csillagos élet, ez a csillagos történet… ezek a virágos nyomok a földön, s a csillagos lelkek árama a történelemben; ez az árama az életnek, az ihletnek, a bensőségnek, a gyengédségnek; elég nekünk az a páratlan szép erkölcsi világ a maga motívumaival, eszményeivel; elég nekünk az erénynek, az individualitásoknak az az őserdeje… elég nekünk az igazságoknak ez az óceánja; elég nekünk a kontemplációnak ez a csillagfényes, csendes, pusztai éje… Elég az a viziós lendület, mely lelkeket megittasított, elragadott, szerelmesekké tett égő, forró szeretettel. Áldozatról álmodoztak; ez volt egyetlen enyhülésük; e nélkül a szív kínlódott, de a permetező vér lett gyógyító meleg borogatása! Ó lelkek, kik lázban égtek Krisztusért… ó szép anyaszentegyház „liliis virginum candida, Martyrum sanguine roseo rubea”, te kötsz minket Krisztushoz!
c) Mirrhát ajánlanak föl; megtisztelik Jézusban a szenvedő embert, megsajnálják. Ez ad résztvevő gyengédséget érzelmeinknek… Ti finom, gyengéd, résztvevő lelkek, ti betegjei a résztvevő szeretetnek; Krisztus iránt való tiszteletetek hódolatosan alázatos, bensőséges és gyengéd. Igy tisztelnek, akik szeretnek. Ez a tisztelet szeretet. Olvassuk pl. Szent Juliána Falconieri érzelmeit az Oltáriszentség iránt (Faber, Das allerh. Altarsacrament 591).