a) Eltünt idegen földön; aki nem járt nyomában, nem törődik eltünésével, de mi lesz azokkal, kiknek vezetőjük volt, s most sötétségben járnak? Nem kételkednek-e majd? nem zúgolódnak-e? Eddig jártam a nyomában s most hagy el? Nem csalódtam-e benne is? igaz világosság volt-e? A lélek elsötétüléseit senki sem kerülheti ki, de ha sötét lesz körülötte, ne kételkedjék. Maradj velem, Uram, ha sötétedik; hozzád ragaszkodom még akkor is, ha éjjelemben még csillagaim is kialusznak. Szemedbe nézek s mondom: nem hátrálok.
b) Azért tűnik el néha vigaszunk csillaga, hogy új erények fakadjanak lelkünkben: bánat, türelem, alázat, szelídség, Istenhez való ragaszkodás. A nyomor is arra való, amire a hűs völgy: ott fakad az ibolya; a szerencsétlenség is arra való, amire a napos, köves hegyoldal: ott izzik a karminvörös barátszegfű, ott szűrődik a tüzes bor. Ha megaláznak, mily jól imádkozom; ha megsértenek, mily könnyen válom a világtól; ha üresnek találom a földet, mily édes lesz az ég; ha léhák az emberek, mily fönségesek a szentek; ha a nyegleséget látom, mily üde rózsa az érintetlen szív. Szenvedélyeim s szenvedéseim is tűzláng, benne gyullad ki lelkem érzelme csodaszínekben. Ó, Isten, hát csak vezess és gyúrj, mintázz és olvassz; művészetedben bízom s érintéseidet eltűröm, még ha fájnak is.
c) A bölcsek a zsinagógához fordulnak s kérdik: hol van a zsidók született királya? Isten akarja így, hogy a hit kérdezze a hitetlenséget, a tisztaság az erkölcstelenséget, ha tényleg ez a hitetlenség s erkölcstelenség a kathedrán ül. Isten élesen fejezi ki ezzel azt, hogy a hivatalos tekintély előtt meg kell hódolnia mindenkinek, még akkor is, ha ez hitetlen és erkölcstelen, mert rendet akar. Ez a megalázkodása a tisztaságnak a gonosz előtt s ez az eligazodása a hitnek a látszatok közt, nagy érdeme az erénynek s bizonyára nem válik kárára. Isten áll jót.