Az a rendkívüli fontos szerep, melyet a keresztség szentsége a keresztény ember életében betölt, csak annál szembeötlőbb volt az első időkben, midőn az újjászületésnek folyama két korszakot választott el azoknak szöges ellentétben levő világnézetével egyetemben. Mennyire megokolt volt főleg akkorában a nagy óvatosság az újonnan megtért zsidókkal s pogányokkal szemben és az a nagyszerű ünnepélyesség, mellyel őket az Egyház e fontos fordulópontra állította! Egész életükre szóló felejthetetlen benyomásokat akart bennük kelteni. Hosszú, sokszor évekre nyúló próbának vetette őket alá, fokról-fokra készítgette őket az Isten országára, amelyet a szent keresztség nyitott meg előttük.
Magát a keresztség szertartását Tertullián így írja le a II. században: „Mielőtt a vízbe mennénk, az elöljáró (püspök) kezébe fogadást teszünk, hogy ellene mondunk az ördögnek, pompáinak és angyalainak. Ezután háromszor alámerítenek, majd kivezetnek bennünket a vízből és tejet és mézet ízlelünk, mint az egyetértés jelét. E naptól kezdve egész héten át tartózkodunk a mindennapi fürdőtől”.
Jeruzsálemi Szent Cyrill idejében (†386) a hitújoncság intézménye, a katekumenátus, már teljesen kialakult. A nagyböjt elején feljegyezték a megkeresztelendőknek neveit, megtanították őket az apostoli hitvallásra s többször megismételt szertartások által törekedtek bennük a gonosz lélek hatalmát megtörni s őket a keresztség nagy napjára előkészíteni. Ez rendesen nagyszombat éjjelén ment végbe. Szent Cyrill így írja le:
„Először a baptisterium (keresztelőkápolna) előcsarnokába léptetek és vettétek a parancsot, hogy nyugat felé fordulva, kezeteket felemelve a sátánnak ellene mondjatok. Ez azért van, mert nyugat a sötétség helye, az ördög pedig maga a sötétség; ezért a sötétségben van az ő ereje. Miután ti így képletesen nyugat felé tekintettetek, mindegyitek külön elmondá e szavakat: Ellened mondok neked, sátán és minden cselekedetednek és minden pompádnak és minden szolgálatodnak. Miután így a régi szövetség a pokollal és sátánnal felbomlott és szét van tépve, megnyílt előttetek a paradicsom, melyet maga Isten keleten ültetett. Ennek jelképezésére mondottátok el kelet felé fordulva: Hiszek az Atyában, a Fiúban, a Szentlélekben, a bűnbánat keresztségében.
Az előcsarnokból beléptetek a baptisterionba, ahol levetettétek ruhátokat s vele a régi embert minden cselekedetével együtt, s mezítelenségtekkel jelképeztétek azt, ki a keresztfán ruhájától megfosztva függött. Ezután tetőtől talpig olajjal kentek meg benneteket, hogy a bűnnek nyomát letöröljék s a láthatatlan démonokat elűzzék. Majd kézen fogva vezettek titeket a vízmedencébe, miként a Krisztust a sírba s most még egyszer megkérdezték tőletek, hisztek‑e az Atyában, Fiúban és Szentlélekben. Erre aztán háromszor alámerítettek titeket, hogy jelképezve legyen Krisztus háromnapos tartózkodása a sírban”. Így a keleti egyházban.
A római Egyházban a hitújoncok különböző osztályokban voltak sorozva készültségük foka szerint. A nagyböjt elején a püspök kihirdette előttük: „Itt a húsvét, írassátok be neveteket a keresztségre”. A jelentkezőket aztán a nagyböjt folyamán hétszeres „vizsgálatnak” vetették alá, amelyeknél a mai keresztelés szertartásainak már majdnem minden elemét feltaláljuk.
Maga a keresztelés húsvét vigíliáján ment végbe, melyet Szent Ágoston minden vigíliák anyjának nevez. A szertartások estefelé kezdődtek. Megáldották a húsvéti gyertyát s az ószövetségi Szentírásból vett hosszas olvasmányok után megszentelték a keresztvizet. Így aztán a keresztelésre a sor csak késő éjjel kerülhetett. Erre a megkereszteltek a papság és hívek seregétől kísérve a baptisterionból a főtemplomba vonultak, mely alkalomra nem ritkán az utcákat is kivilágították. A szentmise alatt, mely éjfél után kezdődött, már elénekelték az első Alleluját s az új keresztények megáldoztak.